Drop Shop Portfólió 2018 – harmadik rész

A harmadik, záró részben Szabó Tamás válogat a kedvenceiből. Középpontban a kékfrankos.

Jegyzetfüzet nélkül érkeztem a rendezvényre, az állva jegyzetelés ötletével el sem játszottam, gondoltam, amik a legjobban tetszenek, arra úgyis emlékezni fogok. Persze a mai napig nem került semmi megörökítésre, a közel 70 kóstolt bor lassan a feledés homályába merül. Mivel későn érkeztem, csak sodródtam asztaltól-asztalig, ahol éppen kevesebben voltak. Így esett meg, hogy a szokásos sorrendet felrúgva Nittnausék négy fehérborát követően szinte egyből vörösekre váltottam és csak az est végén tértem vissza a fehérekre. Ezt a döntésem utólag sem bántam meg, hisz Nittnauséknál találtam meg a jelenlegi vörösboros ideálomhoz legközelebb álló kékfrankosokat. Négy igencsak naturál, de izgalmas fehérrel és öt kimondottan ütős vörössel érkeztek. Már a ’15-ös alap Kalk&Schiefer is magasan kezd, gazdag meggyes, fekete cseresznyés ízekkel kényeztet. A 2016-os Manila viszont lemossa a színről, persze némi nyitottságot igényel kénmentes, szűretlen, derítetlen naturalizmusa, de hibamentes, olyan elsöprő gazdagságú gyümölcsösséggel, melyet feltehetőleg a kíméletes macerációval értek el. Azt hiszem, a franciák ezt hívják „Pur Jus”-nak. Az utolsó három tétel bármelyike beférne egy kékfrankos „TOP 100” (micsoda lejáratott megnevezés) örökrangsorba. A korábbi egyboros leithabergi területről 2016 óta három önálló bor készül, Lange Ohn, Gritschenberg és Jungenberg nevekkel. Ha csak egy bort engedhetnek meg maguknak e három közül, válasszák a Gritschenberget (https://www.weinfurore.de/oesterreich/burgenland/hans_u_anita_nittnaus/blaufraenkisch_gritschenberg_2016), kékfrankos fanatikusoknak és készítőknek egyaránt kötelező tananyag.

Ha tovább kutatok emlékeimben, még egy vöröset mindenképpen kiemelnék: Joaquin I Viaggiatori 2016, mely 150-200 év közötti aglianico tőkék termése. Dohánylevéllel keretezett intenzív cseresznyés, ribizlis, szedres gyümölcsei uralják illatát és ízét egyaránt, könnyed fűszeres, kecses testét finomszemcsés tannin keretezi, maga a megtestesült elegancia. Közelebbi ismerkedés céljából bármikor vevő lennék egy palackra.