Borok a hiperből – best buy dél-rhone-i vörös

Pierre Chanau Cotes du Rhone Villages 2016

Az Auchannal én egy kicsit bajban vagyok. Piros pont jár érte, hogy tisztességes kínálatot tartanak fenn kedvező árú francia borból. Fekete meg azért, mert teljesen hektikus, hogy éppen mit kapni (feltételezem, hogy áruházról-áruházra még nagyobb a bizonytalanság); és sajnos azért is, mert a készlet pörgetése megoldatlan, egyes évjáratok évekig kallódnak a polcokon – az Aldi és a Lidl összehasonlíthatatlanul profibban áll ehhez (hogy csupán a műfajon belül méricskéljük a konkurenciát). Az az érzésem, hogy a bor itt gazdátlan jószág, amit szakértelem nélkül kezelnek, mintha csak mosópor lenne – sehol nem futottam még bele ennyi fáradt palackba, mint itt.

Pedig olyan vörösök kerülnek be a kínálatba, amivel itthon nem sok minden veszi fel a versenyt. Áradoztam már idén az alap burgundiról és a crozes hermitage-ról, mindkettő a Franciorszában általánosan nagyszerű 2016-os évjárat szülötte; éppen csak az ajánlás szavatossága miatt aggódom, én például már félve emelném le, amit három hónapja látok kint a polcon (megtanultam a leckét). Pedig most megint itt van egy 2016-os, ami túlteljesíti az elvárásokat (mi több, a kínálat tetemes része új évjáratra frissült nemrégiben, legalábbis az óbudai egységben; nagy a csábítás).

Grenache, syrah és cinsault alkotja a tipikus dél-rhone-i blendet. Szép a színe – tükrös, élénk rubin, bíbor árnyalatokkal -, és még szebb az illata: buján gyümölcsös és érett, édes jostával, fekete ribizlivel. 2016-nak (és a borász hozzáértésének) tudom be a műfajon belül feltűnő frissességet, ez nem hasal el a megszokott mazsolás buktatón. Kényeztetően krémes, de nem édes a korty, teltségével kerekítve le az éleket. Intenzív, mégis moderált, természetes a zamat, finoman tanninos, a száraz finis. Makulátlan, élvezetes, ezt remélem megkapni, ha kis rhone-t veszek. Fogyasszuk most, bár ha a parafadugó is engedi, 1-3 év múlva sem nyújt majd kevesebbet. 5/6 pont (86-87/100), 1750 forintért nem ismerek jelenleg hasonló kvalitású vörösbort itthon.

Válasz