Tokaj folyékony aranya

Sajnos felgyorsult világunkban nincs ideje az embereknek megállni és észrevenni a szépséget. Pedig amiben világelsők vagyunk, az a tokaji édesbor, és annak csúcsa, az aszú. Következzen egy remek aszú, mely egy veretes Chablis sor végén is tudott komolyat villantani, és ha már közeleg a karácsony ajánlok még egy aszút és egy könnyebben megfizethető édeset.

Bott Pince 6 puttonyos Aszú 2013

Másodszor volt szerencsém kóstolni ezt a bort, de biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk. Szinte semmit nem változott egy évvel korábbi önmagához képest, ugyanaz a fiatal, hedonista metéria, semmit nem öregedett. Nincs még meg az érleltebb aszúk összetett jellege, illatát nagyon tisztán uralja a sárgabarack, mintha egy frissen bontott befőttbe szippantanánk. De micsoda áradó, buja illat ez, melyet a háttérben szépen kísérnek a propoliszos, mézes, vaníliás, fűszeres jegyek, összhatásában mégis inkább késői szüretes, kell neki az idő a palackban a kiteljesedéshez. Számomra egy jó aszú elengedhetetlen feltétele a hedonizmus mellett, hogy mesteri arányai legyenek, a cukrot úgy tartsák kordában a savak, hogy szinte észrevétlenül törpüljenek el az édes ízjegyek, váltakozva jusson szóhoz a savak citrusossága és az édes kényeztetés. Ebben a borban sincs ez másként, szinte játszik velünk, gazdagon krémes, mézes, sárgabarack és narancslekvár ízeivel, majd a következő pillanatban friss citrusok törnek a felszínre, s ez a játék folyamatosan váltakozik. Ugyan azt írtam, hogy kell neki még az idő, de akik a friss aszúkra buknak, ne fogják vissza magukat, ez bizony egy remek darab. Ha egy szót kéne csak írni a borról, az a sárgabarack lenne.  8- pont (15.000,- Ft / 0,375 liter / Borfalu Bortéka)

Az analaitikát kedvelőknek: a határi dűlő furmint aszúszemeit hárslevelűben áztatták, cukor: 244 g/l, sav: 7,5 g/l, alkohol:10%.

Balassa Villő 6 puttonyos Aszú 2013

Szertelen fiatalság árad a pohárból, hordófűszerek, vanília, méz, propolisz, sárgabarack, friss és kényeztető, csakúgy, mint a Bott aszú, ennek sem alakultak még ki rétegei, de annál mégis vastagabb, tömörebb, szélesebben elterülő, érezhetően botritiszes, mézes, sárgabarackos, mangós ízekkel kecsegtet, melyek már aszaltasabb irányt is mutatnak. Egy picit talán édesbe hajlik, de karácsony környékén ez legyen a legnagyobb gondunk, számomra így is mestermű, mely öt évesen is kortalannak hat. 8- pont (27.000,- Ft / 0,5 liter / Bortársaság)

Az analaitikát kedvelőknek: furmint alapbor és furmint aszúszemek a Thurzó, Mézesmály, Nyulászó, Betsek és Hangács dűlőkből, cukor: 240 g/l, sav: 7,5 g/l, alkohol:10%.

Szarka Pince Tokaji Cuvée 2016

Ugyan meg sem közelíti egy aszú mélységét, vagy összetettségét, de ennyi pénzért ritkán kapunk ilyen édesboros kényeztetést. Illatát tisztán uralja a sárgabarack, mangó, melyek mellé minimális botritisz és méz társul. A könnyed légies kortyot repítik savai, a maradékcukor szinte eltörpül, friss és lendületes, gazdagon gyümölcsös. Ha valami igazán szépet szeretnénk remek áron, még karácsony előtt pont belefér. 6+ pont (3.900,- / 4.200,- Ft / 0,375 liter / Borfalu Bortéka / Radovin / Terroir Club)

Az analaitikát kedvelőknek: egészfürtös feldolgozás, furmint, hárslevelű és sárgamuskotály, cukor: 120 g/l, sav: 8,0 g/l, alkohol:10%.

Válasz