Csinos csontváz a szekrényből – Oremus Pinot Noir 2016

Ha valakinek a magyar pinot noir a fejlövése, akkor túl azon, hogy őszintén sajnálom, ezt a bort ostobaság lenne kihagynia. Több rubrikát ikszelhet be, mint amennyiért fizet: exkluzív, soha vissza nem térő alkalom, duplafenekű történettel, rejtélyes címkével, és a bor sem rossz, sőt, pinot noirként is értelmezhető.

Megérne egy külön posztot, és egy pszichológust, hogy Tokajban miért kapálgatnak olyan sokan kékszőlőt a hátsókertben és aztán erjesztenek belőle bort a garázsban. A kereskedelmi forgalmazásig eljutott bátrak köre évről évre bővül, a Dobogó, a Vayi Pince, a Pendits és a Sauska Tokaj után most kimerészkedett a napfényre az Oremus is.

Az első benyomásom az volt, hogy a sziluett stimmel, de ez a bor gyakorlatilag hordóminta. A második napon közelebb engedett magához, ám ez nem ingatott meg abban a meggyőződésemben, hogy bűn ilyen fiatalon fogyasztani, és kijárna egy koki annak, aki a palackos érlelőből a piacra zavarta.

Az érettség zöldebb oldalára billen (van olyan iskola, ami szerint ez a tartós nagyság titka). A korty második felétől van egy kis vegetális húzása, amire a tannin is rátesz egy homokozólapáttal. Bennem fölmerült, hogy kocsány is lehet az összetevők között (a már említett iskola szerint ez hosszútávú komplexitásfokozó). Az illatban grafit, vadhús, áfonya és dohány – elüt a nagy átlagtól. Arányait tekintve nem érheti kifogás, ha az illatból nem sikerülne, a korty segítene kitalálni, hogy ez pinot, nem cabernet vagy tribidrag. Van lendülete, tartása, hossza és egyénisége. Egy-két év érlelés után okozhat még kellemes meglepetést.

5-6 pont és nem tartozik az arcátlanul árazott borok közé.

Válasz