A folytatás előzménye – Csopaki Kódex 2016

A hónap végén vakteszten fogjuk kóstolni a 2017-es Csopaki Kódex-borokat. Ezt a mostani triót egyfajta főpróbának szántam. Na jó, őszinte leszek: inkább ellenpróbának. Azon belül is kétfrontos ellenpróbának. Én példamutatónak találom a Csopaki Kör munkáját, és amilyen mázlim van, még a borokat is szeretem. Ennek a látszólag eszményi felállásnak is megvan a maga buktatója: mi van, ha az eszem vezet az orromnál fogva? Azaz néha megkísért a kétely: tényleg olyan jók a borok vagy csak az én hozzáállásom kerekíti a pontszámokat fölfelé? 

Túl azért nem gondoltam a kísérletet, a randomizált, kettős vak placebó kontrollról például gyorsan lemondtam. Vettem három palack Kódex-bort, és stresszmentes környezetben megfigyeltem, hogy milyen hatást vált ki belőlem és a feleségemből.

A korábbi Kódex-tesztekben két borászat mindig hozta a formáját – Jásdi és Szent Donát -, a 2017-esek minősítésekor pedig fölzárkózott hozzájuk a Homola Pincészet (akkor és ott a Hajnóczy tűnt az évjárat legjobbjának). Mivel korábban a Hajnóczyt jó, de hordóval túlságosan lekerekített és feldúsított bornak könyveltem el, az eredmény kíváncsivá tett. Így alakult ki a hármas mezőny.

Jásdi Lőczedombi Olaszrizling 2016

Mint vákuumban beállított patikamérleg. Kifogástalan egyensúly. Az illat visszafogott, de semmilyen más negatív jelzőt nem tudnék rásütni. Ha van türelmünk szöszölni vele, akkor lime, ananász, őszibarack, és egy minerális és/vagy pörkölt mogyorós jegy rajzolódik ki. Kóstolva struktúrált, koncentrált, vonzó gyümölcsédességgel a korty közepén. Az élő és érett sav szépen kihúzza a sós, mandulásan fanyar lecsengést. A Kódex-borok és egyúttal az olaszrizling etalonja. 7 pont és 4550 Ft.

Szent Donát Szent Donát Olaszrizling 2016

Külön kategória. Mint a Hollóvár 2008-as furmintja, de az parasztbarokk volt, ez nem igényli az előtagot. Viszont simán lehetne somlói, amiből azok, akik nálam folyékonyabban beszélik a terroir lingót, bizonyára cirkalmas kisesszét kanyarítanának (bennem inkább kételyeket szül/szülne).

Nagy egyéniség. Dús, színpompás, krémes, telt, cseres és extrém hosszú. Gyümölcsöt ne keressünk benne, inkább sós, vasas és fanyar, virágos díszítéssel. Minden szinten komplex. Majd szétveti az energia. Mint A nagy hullám Kanagavánál. Az általam ismert legjobb magyar fehérbor. 8 pont és 5600 Ft.

Homola Hajnóczy Olaszrizling 2016

Csinos – ebben benne van az is, amiért szerethető, és az is, amiért elmarad a másik kettő mögött. Nem tudtam elhessegetni a gondolatot, hogy egy kis késői szüretes jelleg is megérintette, és a hordó még mindig tisztán érezhető vaníliájával társulva ez édesebb jelleget kölcsönöz neki. Ugyanakkor lehet, hogy egy átlag fogyasztónak ez a stílus még jobban is tetszik. Én hiányoltam a másik kettő közvetlenségét, finomabb árnyalatait, fedetlenebb savait. De ez is kiváló bor. 6 pont és 3750 Ft.

Megnyugodtam. Egyrészt kiderült, hogy az idő valóban nekik dolgozik, kétévesen már nem ütközik ki a fa és nem peng ércesen a sav. Másrészt a borok valóban kiemelkedőek. A második találkozás nagyra tartott borokkal többnyire csalódással végződik, ezúttal éppen ellenkezőleg történt. Talán már egy randomizált, kettős vak, placebó kontrollos kísérlet sem tudna meggyőzni arról, hogy színlelt volt a katarzisom.