A márciusi Decanter mencía-tesztjének győztes bora. Minthogy a másik 87 versenyzőt nem kóstoltam, így a rábólintás részemről röhejesen megalapozatlan, de ez az a ritka eset, amikor szemrebbenés nélkül elhiszem, hogy igazuk van (a tavalyi Wine Spectator Top 100-ban a 35. helyen végzett és mások sem fukarkodtak az elismeréssel).
A mencíához az első találkozás óta erős kapocs köt. Ez volt az első „egzotikus” fajta, amibe beleszerettem, és a Petalos az első itthon is kapható „újhullámos” spanyol, amely komoly kételyeket ébresztett bennem a magyar vörösök értékeit illetően. A szerelem idővel elmúlt: egyrészt elég sok savhangsúlyos, zöldes és húzós mencíával találkoztam az évek során, másrészt a Petalos több évjáratát is prédául vetették a tölgyszörnynek. Mivel a minőség oly hosszú időn át hullámzott – az atlanti klíma viszontagságai? a pince botladozásai? -, ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy csak kijött éppen a lépés, vagy rátaláltak a helyes receptre. (A recept egyébként évek óta változatlan: néhány hét új barrikban, 6-10 hónap használt hordóban és kb. 5 százaléknyi fehér szőlő.)
Hibátlan, egyedi és viszonylag összetett illat – a fajta megkülönböztető jegyének számító ibolyán kívül, grafit, zöldfűszer, tulipán és szilva. Kóstolva is eredeti karakter, sűrűszövésű, dinamikus, életerős bor fűszeres, szilvás, sós jegyekkel. A tannin érett, finoman masszíroz, nem húz, nem szárít. A lecsengés hosszú, gyümölcsös, virágos és fanyar egyenlő arányban. Nagyon tiszta, karakteres és korszerű bor. Sajnos ritkán találkozom ilyen mesterien kivitelezett vörösborokkal. Bölcs előrelátás, okos befektetés lenne néhány palackot 3-4 évre eltenni.
7-8 pont és 5850 forintért is jó vétel.
You must be logged in to post a comment.