Borivóknak való

Rég jelentkeztem, és tudom erre gyenge kifogás, hogy nincs elég időm. Lehet, hogy csak én magyarázom így meg könnyen magamnak, de mentségemre szóljon, hogy az utóbbi időben fogyasztásom is jelentősen visszaesett. Most sem egy olyan poszt következik, amiben hemzsegnek az ajánlható borok jegyzetei, sokkal fontosabbnak érzem a gondolatiságot, ami a poszt végén ajánlott rádióműsorban elhangzott.

Számomra csodálatosak a Terroir Squad videók. Gyönyörű a képi világ, a vágás, a zenei aláfestés és végső soron maga a téma is. Kedvcsinálónak egy látogatáshoz, bepillantásnak a borász filozófiájához tökéletes, de az 5-7 perc kevés arra, hogy a mondanivaló teljesen átjöjjön, kiteljesedjen.

Kicsit így éreztem ezt a Sütő Zsolttal készített epizód után is, ahol nem jött át az az életérzés, filozófia, amit Zsolt személyesen közvetít, amit egy nála eltöltött látogatás alkalmával tökéletesen átél az ember. A Magyar Katolikus Rádióban létezik egy BORIVÓKNAK VALÓ műsor, ahol az aktuális adásban a készítők Zsoltot látogatták meg. A fél órás riportban még azok is hallhatnak érdekes információt, akik nem lelkesednek a naturál borok iránt, akit pedig csak kicsit is érdekel a téma, azoknak kötelező tananyag.

(Az adás a hallgass meg linkre kattintva, 30 perc 10 másodpercnél kezdődik.)