A fehérborok Mekkája az Óperencián túl – Luxemburg

András megint jött, és megint mindent vitt. Éppen, mint a múltkor – luxemburgi kapcsolatom ezúttal is ámélatra késztetett, noha valamelyest már fel voltam készülve, mi várható a senki bortérképén nem szereplő bortermelő nemzettől.

Referálva a múltkori alkalomra, barátom előhúzta a lenyűgöző Kohll Leuck szürkebarát új évjáratát, hátha ez is tetszeni fog. Nem tévedett. 2018 a Moselle-ben is rendkívül meleg volt, ez tükröződik is az emelkedett alkoholtartalomban (14% versus a 2017-es 12,5%-a), a bor mégis megőrizte moseles, légies karakterét. Kövérebb, krémesebb a korty, mint az elődnél, ám ez semmit nem vesz el a hűvös, friss, kifinomult karakterből, illetve mérsékelt fenolosság ellenpontozza a finisben. Intenzív, gazdag, egyszersmind elegáns tétel,  köszönőviszonyban sincs az olasz pinot gris-vel, sem a nehezebb hazai vagy elzászi példányokkal. Kiemelkedő fehérbor, élmény inni (6/7 pont), szerencsés, aki tizenegynéhány euróért hozzáfér (nos, ahhoz valószínűleg oda kell látogatni, információim szerint döntően helyi eladásból élnek).

És akkor íme az új kedvenc: Berna Palmberg Riesling 2017, szintén a Moselle csodája. 12 euróért nívós osztrákokat idéz két-háromszoros áron – hogy mennyire jó ez a bor, talán elárulja, hogy megkóstolva hárman – az összesen öt fős társaságból – azonnal feltettük a kezünket, hogy ebből kérünk még, amennyit csak le tud szállítani kapcsolatunk. Az illat színe a sárga, diszkréten egzotikus gyümölcsökkel (mangó), az érettség inkább Wachaut juttatja eszembe, mint a Moselt, a fajtajelleg így is kiváló (amit a hazai “rajnaiban” mindig hiányolok, mi valahogy nem tudjuk ezt). Ezzel összhangban íze sem savorientált, húsos, jó közepes test jellemzi. Éterien tiszta, precíz, elegáns és komplex bor, egyszerűen gyönyörű. 7 pont, nemzetközi szinten is felső osztály, mesés árértékkel.

 

Válasz