Magyarországnak van egy világszínvonalú fajtája – interjú Tim Atkinnel (retroszerda)

Tim Atkin MW (fotó: www.facebook.com/timatkinwine/photos/)

Hol van már a Pannon Bormustra? Az alábbiakban olvasható interjút Tim Atkinnel 2013. májusában készítettem, amikor zsűritagkén Magyarországon járt. Különös érzés nem csak az ő meglátásaival és jóslataival szembesülni, hanem a Pannon Bormustra intézményével is. Mintha nem hét, hanem húsz év telt volna el azóta.

Jancis Robinson azt mondja, hogy szerinte a szép bort a következő tulajdonságok jellemzik: kiegyensúlyozott, felfrissít, fejlődik a pohárban és a palackban, hiteles és érdekes. Amikor Ön bort értékel, milyen szempontok alapján teszi ezt?
Attól függ, hogy szakmailag értékelem-e vagy iszom. Ez két nagyon különböző hozzáállás, és ezt szerintem Jancis Robinsonnak is meg kell különböztetnie. Ha csak jó kedvemben, szórakozásképpen iszom, akkor elég, ha örömet szerez. És egy nagyon egyszerű bor is szerezhet örömet, mint pl. egy beaujolais vagy egy portugieser. Ha szakmailag értékelek, az egészen más eset. A kérdés az, hogy mit vársz el a bortól. Vannak borok, amiket érlelésre szántak, és vannak borok, amiket azonnali fogyasztásra. Ezért egy kipipálandó tételekből álló listával közelíteni a borokhoz szerintem hiba volna. Én a minőséget keresem, és szerintem az egyensúly valóban fontos szempont. És talán ennyi az egész. A minőség nem kötődik árszinthez, és nem kötődik stílushoz. Szerintem bornál a legnagyobb hiba, ha előírásokkal közelítünk hozzá, és azt mondjuk, hogy ennek és ennek a szempontnak kell megfelelnie. Szerintem egy egyszerű bor is lehet élvezetes. Szakmailag arra figyelek, hogy a bornak mit kellene nyújtania, és képes-e ezt nyújtani.

Most így még egyszer átfutva Jancis Robinson felsorolását feltűnt, hogy a komplexitást nem említi. Az Ön számára a komplexitás fontos szempont?
Szerintem ez annak függvénye, hogy az adott bor mennyire becsvágyó. Ha egy drága borról van szó, akkor elvárod, hogy komplex legyen.

De mi történik egy a Pannon Bormustrához hasonló borverseny esetében, amikor nem tudja, hogy mennyire drága a kóstolt minta?
Akkor sokkal nehezebb helyzetben vagyunk. De meg kell jegyeznem, hogy a komplexitás nagyon szubjektív. Szerintem az összes ilyen kategória szubjektív, az egyensúly is szubjektív. Ez a gond a borral. Igazából olyan borokat keresek, amik képesek örömet szerezni. Szerintem alapvetően ez a lényeg. Olykor aztán olyan borokat kell szakmailag értékelni, amilyeneket nem feltétlenül innál szívesen. Vannak például olyan újvilági vörösborok, amik nagyon alkoholosak és fásak, és otthon nem innám őket, de azért még értékelhetem őket jóra. Szóval különbséget kell tenni a személyes ízlés, illetve a szakmai fegyelem és kötelesség között.

Mi a véleménye a tipikusság kérdéséről?
Én egy másik szót használnék, mert a tipikusság szerintem kissé riasztóan hangzik a fogyasztók számára. Ráadásul a tipikusság egy olyan kifejezés, amit a borsznobok gyakran használnak védhetetlen dolgok kimagyarázására. Franciaországban gyakran lehet hallani, hogy hát ez a terroir miatt ilyen, pedig csak brett, vagy illó, vagy technológiai hiba az ok. Én inkább a hiteles szót használnám. Az hiteles bor szerintem kifejezi az embereket, a helyeket, és a hagyományt. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnének modern stílusúak. Illeszkednek a hagyományba, akkor is, ha lázadnak ellene. Az is egyfajta része a hagyománynak. A borok, tehát, amiket én szeretek, őszinte kifejezői embereknek, helyeknek, hagyományoknak. Nem a semmiből jönnek, hanem valamilyen közös tőről sarjadnak.

És ezt a szempontot mostani értékeléseiben is érvényesítette?
Ez nagyon nehéz dolog. A Master of Wine értekezésemet tokaji borokból írtam, de egyébként nagyon keveset tudok a magyar borokról. 2001-ben jártam itt utoljára. Nem tudom, hogy pl. egy portugieser milyen Magyarországon. Ezért a három magyar zsűritag nagy segítséget jelentett számunkra. Gyakran kérdeztem [Mészáros] Gabriellától, hogy mire figyeljünk, milyen stílusok vannak. Hogy például milyennek kell lennie egy sillernek.

Egyre többen ismerik fel, hogy a jövőt a helyi fajták felkarolása jelenti. Magyarországon azonban sok borásznak komoly fenntartásai vannak a hagyományos fajtáink értékét illetően. Úgy vélik, hogy pl. a kadarka vagy a kékfrankos másodvonalbéli fajták, és két évvel ezelőtt Matt Kramer – aki egyébként el volt ragadtatva a furminttól és a juhfarktól – komoly felzúdulást keltett, amikor azt mondta, hogy nem érti, mások mit látnak az olaszrizlingben, szerinte ez egy lúzer fajta. Ön hogyan látja ezt a kérdést?
Vannak érdekes fajták, de szerintem Magyarországnak egy világszínvonalú fajtája van, és ez a furmint. A furmint az 5 nagy édesboros fajta egyike; a másik négy a rajnai rizling, a chenin, a semillon és a muskotály. Ráadásul – a muskotályt leszámítva – mindegyikből kiváló száraz borok is készülnek. A furmint minerális, friss és képes kifejezni a termőhelyet. Ami a többi helyi fajtát illeti, én szeretem a kékfrankost. Hogy világszínvonalú fajta-e? Valószínűleg nem. A fajta, ami nekem most kimondottan tetszett, a cabernet franc volt. Körülbelül 10 kiváló cabernet franc-t kóstoltunk. Szerintem a portugieser mint olcsó vörösbor szuper. Annyira jól iható. És remek neve van. Szerintem a furmintra és a portugieserre kellene koncentrálni. A juhfark figyelemre méltó fajta, csak nehéz a nevét kiejteni. A hárslevelű jó fajta. Kóstoltam jó sauvignonokat és chardonnay-kat. Szerintem Magyarországon jó borok készülnek nemzetközi fajtákból. Tud-e Magyarország olyan jó borokat készíteni belőlük, mint bármely más ország a világban? Valószínűleg nem. Ezért szerintem a jövő az, hogy ezeket házasítják valamivel. Mondjuk cabernet franc-t kékfrankossal, vagy valami hasonló. Ez tehetné Magyarországot egyedivé. Különben mi lenne a különbség Magyarország és Bulgária között?
Matt Kramer szerintem tévedett az olaszrizlinggel kapcsolatban, szerintem lehet belőle jó bort készíteni. De igazán a rajnai rizlingben látok fantáziát. Kóstoltunk néhány kiváló rajnait.

A tokaji szárazborok sikere élethalál kérdés Tokaj jövője szempontjából. Sokan úgy érzik, hogy a száraz furmint még az útkeresés időszakában van. Gyakoriak a magas alkoholú, nehézkes furmintok, másoknál a hordóhasználat túlzó, ugyanakkor van olyan félelem is, hogy a hordó nélkül készített furmint jellegtelen lesz. Ön milyennek találta a tokaji szárazborokat?
Először is szögezzük le, hogy az édes tokaji fenséges. A világ egyik nagy bora. Az édesborok, mint tudjuk, nem fogynak, nehéz eladni őket, nem nő az értékük, az emberek étkezéshez nem isznak édesbort stb. A száraz furmintnak tehát valóban muszáj sikeresnek lennie. Szerintem az a jó a furmintban, anélkül hogy túlságosan preskriptív akarnék lenni, hogy tényleg sokféle stílusban lehet sikeres. Szerintem nincs egy bizonyos stílus, amit követni kellene, mert az jobb, mint a többi. Ebben a cheninre hasonlít. Lehet belőle korán szüretelt, nagyon száraz, minerális, elég savas bort készíteni, majdnem olyat mint egy semillon a Hunter-valley-ből (alacsony alkohol, magas sav, reduktív borkészítés), ami aztán jól érlelhető. De készíthető közepesen testes vagy későn szüretelt stílusban is, mert nagyon jó a savkészlete.
Hogy kritikát is mondjak: amit én nem szerettem a furmintokban, az nem a túlérettség, hanem a hordóhasználat. Azon töprengtem, hogy vajon nem magyar tölgyet használnak-e francia helyett. Én nem igazán szeretem a magyar tölgy jellegét, szerintem nem integrálódik jól a borba, mintegy a bor felszínén marad, mint a kapucsínón a hab. A francia tölgy viszont be szokott épülni. Ha felsőkategóriás furmintokat akarnék készíteni hordós erjesztésű stílusban, akkor én többet költenék a hordóra, és úgy készíteném, mint egy burgundi fehéret. És ha már Burgundiánál tartunk, akkor ugye a famentes Chablis-tól eljuthatunk, a nagyon telt Mersault-n vagy Pulignyn át a Pouilly Fuissé-ig. Ez persze földrajzilag jóval nagyobb távolság, mint ami Tokajban adott. De van legalább 4-5 nagy és igen különböző chardonnay stílus, és ez furmintban is létre jöhetne. Szerintem hiba volna egy bizonyos stílusnál lecövekelni Magyarországon. Én szívesen látnék sok különböző stílust, botritisszel vagy anélkül, későn szüreteltet, korán szüreteltet, teljes érettségben szüreteltet, fában erjesztetett, almasavbontottat és nem-almasavbontottat. Ez is mutatja, hogy mennyire komplex szőlőfajta. Olyan mint a chardonnay: formálható. Én azt mondanám, hogy a fő jellemzője a mineralitás és a savak és a hosszúéletűség. Akár tízévesen is fogyasztható.
Persze még nem telt el olyan hosszú idő, hogy ezt biztosan tudhatnánk. De szerintem mint édesboros fajta világszínvonalú, és talán szárazként is az. Valószínűleg a fiatalokra lesz majd szükség, hogy megújítsák a hagyományt.

Milyen összbenyomás alakult ki Önben a magyar borokról? Hogyan változott meg a magyar borokról alkotott képe a Bormustrán tapasztaltak alapján?
Szinte semmit nem tudtam a magyar borokról. A legkevésbé sem mondhatom magam magyar specialistának. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sokat utazok a világban, és sok bort kóstolok, de drágább magyar borokkal, a tokajit leszámítva, ritkán találkozom. Szóval nem voltak előzetes elképzeléseim. Összességében tetszett, amit tapasztaltam. Különösen a fehérborok, és az édesek, de néhány vörös is. A szokásos gyermekbetegségek előfordulnak: túlzott hordóhasználat, az egyensúly hiánya, bizonyos borhibák, de az általános színvonal jó. Azt nem tudom, hogy erre a versenyre a legjobb magyar borokat nevezték-e, de voltak nagyon jó borok. Az összbenyomás pozitív volt. Sok munkára lesz még szükség, a legjobb területeket talán még nem térképezték föl, még nem minden esetben találták meg a legjobb terület és fajta kombinációkat. De ha jól tudom, a modern magyar borászat csak húszéves múltra tekint vissza.

Volt-e olyan borvidék, borászat, bor, amit különösen érdekesnek talált és megjegyzett magának?
Erre még nem volt módom, mert csak a kóstolt borok sorszámát tudom. Az első körben semmit nem árultak el a kóstolt borokról. A második körben az évjáratot és a fajtaösszetételt tudtuk, de a borvidéket nem, mivel ha azt is megadják, akkor a magyar bírálók kitalálhatták volna, hogy mit kóstolnak. És ez szerintem bölcs előrelátás volt.
A furmint nyilvánvalóan nagyon izgalmas volt, és a három kékszőlő, amit említettem, a portugieser mint olcsó bor, a cabernet franc és a kékfrankos a drágább borok esetében. A syrah rosszul szerepelt. És a pinot noir is. Túl sokan készítenek jó pinot noirt a világban.

Végezetül, mit tanácsolna, ha egy borkedvelő barátja Magyarországra készülne, és Önhöz fordulna tippekért?
Magyarországon jó borokat kóstolhat olcsón. Nagyon sok országban figyelhető meg, hogy a drágább borok nagyon hordósak, és nem feltétlenül jobb minőségűek, és nem fejezik ki jól a fajtát, túl nemzetköziek. A bárokban az alapborok igen jók. Az a benyomás alakult ki bennem, hogy a magyar egy borivó kultúra.

Köszönöm a beszélgetést.

Válasz