Puritánok kíméljenek! – Figula Sóskút Olaszrizling 2018

A címke miatt nem vennéd le a polcról

A karantén kezdete óta másodszor tartottunk három helyszínes körkapcsolást, ezúttal négy borral. Két fehéret és két vöröset, két Figulát és két Jásdit kóstoltunk. Az erőviszonyok egyáltalán nem voltak kiegyensúlyozottak: fehérben 6:0-ra nyert a Figula Sóskút, vörösben 6:0-ra a Jásdi Ranolder.

Néhány évvel ezelőtt elgondolkoztatott, hogy vajon miért maradt ki a Figula Pince a Csopaki Körből. Aztán egy nagyobb teszt keretében megkóstoltuk a Sáfránkertet, és világossá vált, hogy alapvetően más stíluseszmény vezérli őket. A Csopaki Körnél a „csupasz olaszrizling” a cél, ami alkalmas a dűlők különbségeit tükrözni, Figuláék viszont bátran vállalják a magas alkoholt, a botritiszt és az édes tónust. A Sáfránkertet akkor tetszetős bornak gondoltam, de az eszem és a szívem a puritánabb stílushoz húzott.

Így aztán a “kóstoljunk Figulát” ötlet nem tőlem jött, és a kóstolás előtt volt is bennem némi előítélet. A lehetséges dűlős olaszrizlingek közül a Sóskutat én választottam – a korábbi évek kritikáiból azt olvastam ki, hogy a jobbak közé tartozik és egyúttal a legolcsóbb.

A Jásdi Ranolder Fehér mellett kóstolva a kontraszt nem is lehetett volna nagyobb. A 2015-ös Ranoldert még mindig – és valószínűleg már örökké – uralja a fa, jó szerkezetű, de túlságosan cseres, színtelen, komor bor. A Sóskút hozzá képest egy karneváli forgatag. Kétségtelen, hogy Figuláék minden lehetséges ízfokozót bevetnek. De ésszel és ízléssel és az eredmény lehengerlő. Én próbáltam ellenállni, hiába. Egyik kóstolótársunk megjegyezte, hogy őt inkább emlékezteti egy hárslevelűre, mint olaszrizlingre. Ha nagyon kukacoskodni akarnék, akkor én is ezen a vonalon rágnám magam tovább. De nem akarok. A kezdeti ellenállás után elfogadtam olyannak, amilyen, és minden újabb kóstoláskor egyre jobban tetszett.

Intenzív, gazdag, egy egész kamarazenekart megszólaltató bor. Az illat meleg karakterű, trópusi gyümölcsöket, ananászt, sevillai narancsot, gyömbért és a botritisz gombás, gyógyszeres jegyeit mutatja. Kóstolva sima, selymes felszínű, telt és kerek, egy csipetnyi édességérzettel. Összességében jó az egyensúly, az édes tónust izgalmasan ellensúlyozzák a jó savak, a sós íz és a mandulás kesernye. Ez az édes-sós-kesernye feszültség egyik kedvenc fajtámat, az albariñót idézi. A Sóskút minden, csak nem aromaszegény.

6-7 pont és abszolút megéri az árát. (Én biztos vagyok benne, hogy sokkal többen fogják a Sóskutat az olaszrizlingben rejlő lehetőségek invenciózus kibontásaként értékelni, mint ahányan visszasírják a fajta szőrcsuhás, mezítlábas interpretációját. (Ebből a cikkből elég sok minden kiderül a borászati hozzáállásról és a 2018-as évjáratról.))

Válasz