Elmaradt forradalom – Szentesi Csókaszőlő 2008

Jó ideje már nem szívesen írok Szentesi József borairól, mert a köztünk lévő kapcsolat félig barátira fordult, ergo, emberileg nem esne jól, ha valamelyik boráról kritikusan kellene írnom, kritikailag pedig nem esik jól, hogy egyetlen boráról sem írhatok rosszat. Ez most, szerencsére, más felállás: duplaborhűtős – azóta már légkondicionált pincés – barátomtól ajándékba kapott palack, ami van annyira idős, hogy az esetleges gyengébb formát a kor számlájára írjam, és íráskényszert sem éreztem, amikor kihúztam a dugót. Azért a jegyzetfüzetet előkészítettem.

Egy ilyen idős és ennyire ritka borhoz általában tisztelettel közelít az ember, de ez nem szorul rá a pozitív diszkriminációra. A 2008-as Csókaszőlő ereje teljében van, szerintem még el sem jutott az optimális fogyasztási korba.

Erős egyéniség. Nem tudhatom biztosan, hogy mi adódik az évjáratból, a szüreti időpontból és egyéb borászati döntésekből, és mi a fajtából, de találgatni tudok. Nekem úgy tűnik, hogy ez egy markánsan gyümölcsös fajta, a spektrum fekete felében: szeder és áfonya kiegészülve cseresznyelekváros és szamócás jegyekkel. A másik erős benyomás, hogy savban, csersavban egyaránt bika. A 2008-as évjáratot áthatja egyfajta feszültség: az illat már-már likőrös, kóstolva is édes tónusú, a savak viszont igencsak odateszik magukat, és visszahozzák a túlérettségből. A masszív, ám teljesen beérett tannin, a magas sav és a feketebogyós jegyek együtt tannatra emlékeztetnek.

Gondoltam, visszalapozok megnézni, hogy mit írtunk az első találkozás idején a csókaszőlőről. Meglepetésemre nemcsak saját magammal kellett szembesülnöm, hanem konkrétan ugyanezzel a borral. Érdemes a hozzászólásokat is elolvasni – habzott a lelkesedés, vitt mindenkit a lendület, olykor az indulat.

Ebben az időszakban lett a csókaszőlő az autentikus magyar bor titkos reménysége, boldog-boldogtalan vitte a vesszőket és telepített: Vylyan, Konyári, Polgár, Bussay, Ráspi, Orsolya, St. Andrea, Kaló Imre, 2HA, Szászi Endre – hosszú a lista. A tőkék azóta termőre fordultak, sőt, nagyrészt ki is vágták őket. A termesztés nehézségei túl nagynak bizonyultak más fajtákhoz viszonyítva. Persze lehetne úgy is közelíteni a kérdéshez, hogy nem kapott elég időt, szeretetet és törődést. A 2008-as Szentesi Csókaszőlő alapján ítélve ez komoly veszteség. A magyar vörös azért meglesz, a kékfrankos és a kadarka elég szilárd alap. De nagyon jól jönne még egy-két szín a palettán, és a csókaszőlő aromaprofilja, sav- és tanninszerkezete remek kombinációs lehetőségeket hordoz magában. Föl is hívom Szentesi Jóskát, megkérdezem, hol tart a Budai Vörössel.

Válasz