Visszaadni valamit a helyi közösségnek – Bott Pince Bodrogkeresztúr

Bodó József és Bott Judit (Dancsecs Ferenc fotója)

2020 januárjában jelent meg Jancis Robinson oldalán a felhívás, amely a fenntarthatóság témakörében borászati témájú pályamunkák írására szólította az érdeklődőket. A július végén indult sorozatban összesen hat magyar érintettségű cikk jelent meg (Franz Weningerről ketten is írtak). A Tokaj Kalauz és a Táncoló Medve szerzője, Ripka Gergely három írással nevezett, és mindhárom adásba is került (Homonna Attila, Bott Judit, Szóló Pince). Az alábbiakban a Bott Pincéről írott esszéjének fordítását olvashatják. 

A fenntarthatóságnak manapság megannyi formája létezik. Több mint egy évtizede foglalkozom Tokajjal újságíróként, és azt kell mondanom, hogy ezt az éthoszt a legtisztábban alighanem a Bott Pince testesíti meg a borvidéken. Ez az a borászat, ahol a „gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” hozzáállás a legeredetibb és legőszintébb módon valósul meg, és most, amikor egy világjárvány fenyegetésében élünk, ez a fajta gondolkodásmód fontosabb, mint valaha. Bodó Judit és Bodó József magyar emberek, ám egy másik országban születtek. Éppen 20 évvel ezelőtt érkeztek meg, majd telepedtek le Tokaj-Hegyalján. Ma egy sikeres organikus családi borászat tulajdonosai. Első ránézésre nincs a történetükben semmi különleges, de kettejük hosszútávú hatása Bodrogkisfaludra és Bodrogkeresztúrra örökérvényű példává válhat valamennyiünk számára.

Érkezés Szlovákiából egy szál bőrönddel 

Bott Judit Bősön született, Bodó József pedig a közeli Somorján, Szlovákiában. Judit mezőgazdasági tanulmányokat végzett és rövid déltiroli szakmai kitérő után 1999-ben meghívták, hogy egy teljesen új bodrogkeresztúri borászatban dolgozzon. Egy szál bőrönddel érkezett, és miután albérletekben eltöltött néhány évet a környéken, a barátja, Bodó József is csatlakozott hozzá, hogy a hétvégéken segítsen a munkában (ő ekkor művészettörténetet hallgatott az egyetemen). Összeházasodtak és Bodrogkisfaludon telepedtek le (a nászajándékuk egy hektárnyi szőlő volt a tarcali Előhegy-dűlőben). Nem sokkal később egy helyi befektető, felismervén munkájuk értékét, arra bíztatta őket, hogy az ő támogatásával alapítsanak saját borászatot. A fiatalok bátorságával igent mondtak a nagy lehetőségre. Megszületett a Bott Pince.

Lassú, megfontolt, organikus fejlődés

A bodrogkisfaludi családalapítás és a kezdeti nehézségek után a Bott Pince elindult az organikus szőlőművelés és a minimalista pincemunka útján, miközben ma is az a cél lebeg a szemük előtt, hogy a termőterületet a lehető legtisztábban mutassák meg a boraikon keresztül (rézen, kénen és narancsolajon kívül semmi mást nem használnak). Ma kilenc hektáron gazdálkodnak öt dűlőben. Saját maguk urai, nincs igazgató, cégvezetés fölöttük, aki nyomást gyakorolna a mozzanatokra. Szabadon alkothatnak és szabadon formálhatják az értékrendjüket. Elegáns száraz boraik a legszebben érnek a kortársaik közül (a 2005-ös és a 2007-es tételeik máig fantasztikusak). Magas színvonal, nagy minőség mellett. Miközben a nyarak egyre forróbbak, és a szüret olykor szélsőségesen korai (pl. 2018-ban), ezek a borok képesek megőrizni az egyéniségüket, eleganciájukat, vitalitásukat és termőhelyi jegyeiket (a Tokaj Kalauzban 2016-ban kapták meg a birtokcsillagukat).

Pedig családi hagyomány vagy helyi tapasztalat híján mindent a nulláról kellett megtanulniuk. De ezt a hátrányt is a maguk javára tudták fordítani, köszönhetően a minden egyes napjukat átható szenvedélynek és őszinte tudásvágynak. Számukra azonban a borvidéki színtér nem egyszerűen arról szól, hogy készítsünk nagyszerű borokat egy szép helyen, hanem annál sokkal többről.

A helyi közösség a kulcsa mindennek

Bodóék két teljes munkaidős kollégával dolgoznak. Azaz nem részmunkaidős alkalmazottakkal vagy szezonális munkásokkal dolgoztatnak, akiknek aztán minden szüret után visszatérő megélhetési gondjaik vannak, ők minden nap ott dolgoznak velük, hétről-hétre, egész évben (ennek minden járulékával együtt). Úgy tervezik, hogy további két alkalmazottal fogják bővíteni a csapatot. „Van egy álmom, és ez az, hogy Tokajban egy polgári, jóléti közösségben élünk. És ennek mindenki, aki csak itt él a részese – gyerekek, felnőttek, nyugdíjasok, pékek, szakácsok” – mondja Judit. A legtöbb figyelem persze a borászoknak jut, de a Bodó család ezt a figyelmet úgy akarja kihasználni, hogy az Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud fejlődésének szolgálatába álljon (a két falu igazából egybe tartozik).

Ennek megfelelően a községház előtt egy hatalmas tölgyfa alatt szabadtéri reggeliket szerveztek a Mindszenthavi Mulatságok korábbi alkalmain, ahol helyi sajtokat, lekvárokat és pálinkát kóstolhatnak a látogatók. Az itt élő gyerekekkel minden évben jótékonysági farsangi bált szerveznek, ami karitatív célú borárveréssel zárul. Néhány évvel ezelőtt a bevételből BMX parkot építettek, tavaly pedig egy kalandkertet. „Létfontosságú elvetni azokat a magokat, amelyekből a gyerekeket szilárdan Tokajhoz kötő, mély gyökerek sarjadhatnak.” Ezen túlmenően a most felnövő generációt színházba viszik, természetjáró túrákra a Zemplénbe, sporttáborokba, helyi kincsvadászatra, belekóstolhatnak a szüretbe, szőlőlevet préselnek maguknak, és Józsi megmutatja nekik, hogy milyen a valódi aszúszem (minél hamarabb kezdik az ismerkedést, annál jobb). Az óvodából elballagó gyerekek a szülőkkel és a pedagógusokkal közösen fát ültetnek, a településhez, a történelmi borvidékhez való kötődés jegyében. Időseket és fiatalokat egyaránt szívesen látnak. Judit hosszú évek óta az egyik motorja ezeknek a közösségteremtő eseményeknek.

Terroir 3D-ben

Magam is próbálok rájönni és őket is folyamatosan faggatom, hogy mi a titka a kivételes borminőségnek, de alighanem ők maguk sem tudják a receptet. Nem mérnek pH-t – minden lépés ösztönös. Nem vesznek részt borversenyeken és nagy fesztiválokon – a személyes tapasztalatra esküsznek. Csodálatosan felújítottak egy elhagyott présházat a Csontos-dűlő aljában, és itt tartanak a szerencsés látogatóknak különleges kóstolóélményeket, miután megmutatták nekik a vulkanikus termőhelyeiket (Határi, Kulcsár, Csontos). A vendégeikhez hasonlóan akkor találnak nyugalmat és élik át a tökéletességet, amikor a bort szülőhelyén kóstolják meg. „A szőlőinket 3D-ben, helyben szeretjük megmutatni a vendégeinknek” – mondja Judit.

Boraik nagyrésze privát vevőknek kel el helyben vagy hazai és külföldi viszonteladóknál (a piac most nagy bajban van, de a barátok és a vevőik sokat segítenek ezekben a nehéz időkben. Legfontosabb céljuknak az alkalmazottaik megtartását tekintik.) Mindeközben a tudatosság és az egyszerűségre való törekvés segíti őket abban, hogy ne kelljen a kijelölt útról letérniük.

Életre kel egy régi kerámiagyár 

A folyton aktív családi borászat legújabb vállalkozása egy 400 éves, legendás, ám mára romokban heverő bodrogkeresztúri gyárépület felújítása. A hajdan híres Bodrogkeresztúri Kerámiagyár romos épületeit évtizedeken át árulták, mielőtt Bodóék végre megvásárolták. Épp a minap hivatalosan is ez lett a borászat új központja, az otthonuk, a borászatuk, a pincéjük, a kóstolótermük, és lesz majd a vendégházuk, az éttermük és minden egyéb megvalósult álmuk színtere. Fontos leszögezni, hogy semmiképpen nem akarják a helyiek szép emlékeit lerombolni – organikusan szeretnék az épületeket újragondolni, ezért első lépésben fölvették a kapcsolatot az alapító Ullrich családdal, az ő segítségükkel megismerték az épületegyüttes történetét, hogy ezzel a tudással felvértezve a lehető legjobb rekonstrukciós terveket tudják elkészíteni (a kivitelezést helyi mesterekre bízzák). Az Ullrich család pedig méltán büszke arra, hogy hajdani kerámiagyáruk a megfelelő, alkotó kezek közt marad fenn, ahol ezentúl a borvidék nagyszerű borai fognak megszületni. Egy időben ez volt a falu központi piactere és aztán a helyiek zöme itt dolgozott. Bodóék a borászati berendezéseket és a hordókat már átköltöztették, és hamarosan a gyerekekkel együtt maguk is beköltöznek.

Számomra az organikus borászatok és a fenntarthatóság arról szól, hogy mennyit adsz vissza a közösségnek, a szomszédaidnak, hogy mekkora energiát tudsz fektetni a közös cél elérésébe, miközben keményen dolgozol a saját napi megélhetésedért. Az oktatás, nevelés szintén kulcstényező a fenntarthatóságban. Alkonyi Lászlót, a korábbi Tokaj-specialista borújságírót egyszer megkérdezték, hogy Tokajnak mire van szüksége a további sikerekhez – több pénzre, több befektetőre, magasabb pontszámokra a borversenyeken vagy valami másra? Erre ő azt felelte, hogy a borvidék jövője azon múlik, mennyi gyerek játszik a falu szélén, az árokparton.

Válasz