Teljes kör – Weninger Kékfrankos Balf 2018

A közelmúltban tartottunk egy „természetes” vagy, ahogy a hívek szeretik nevezni, „natúr” boros kóstolót. Miközben a vegyszermentes gazdálkodás vagy a spontán erjesztés köztiszteletnek örvendő törekvések, a kénezés minimalizálásából adódó izgő-mozgó, nemritkán büdös borok sokaknál kivágták a biztosítékot. A módszereikkel kapcsolatban nekem is vannak elvi kételyeim, de távolról sem olyan súlyosak, mint a biodinamikával szemben – márpedig annak a kóstolható eredményét nagyon is szeretem -, és az alacsony kénszintű borok között is találkoztam már olyanokkal, amelyek megmutatták, hogy miért érdemes ekkora kockázatot vállalni.

Aki osztja a kíváncsiságomat, annak jó hír, hogy a Bencze István által létrehozott Lees Brothers-nek köszönhetően immár itthon is naprakész kínálatból lehet válogatni. A mi petit fourunk – Bencze Pinot Noir 2018, Domaine de l’Ecu Trinity 2016, Olivier Lejeune Whakapiripiri Mai 2018 és Preisinger Kalk und Kiesel 2018 – vegyes képet mutatott, és én ezt sikernek könyveltem el. Nem találkoztunk lefolyó szökevényekkel, igaz, olyan is csak egy akadt, amit szeretnék újra kóstolni. Az viszont pont magyar: Bencze István Pinot Noir 2018. Aki egy kis érettségdeficitet el tud viselni, az egy vibrálóan életteli, a fajta burgundi arcát mutató, árnyalatokban gazdag bort kap teljesen vállalható áron.

Nem tudom, hogy a natúr köménymag szemében Franz Weninger mennyire számít igazhitűnek, de a fenti kóstoló közben folyamatosan az járt a fejemben, hogy kár volt kihagyni a mezőnyből, mert ő az, akinek sikerült a “megszüntetve megőrzés”. Sok év kísérletezés után, ami vélhetően a fogyasztói/rajongói tábor teljeskörű cseréjével járt, sikerült visszatérnie a kiinduló pontra: újra soproni, balfi, weningeres a kékfrankos, és közben fenntartható, biodinamikus, spontán erjedt és szinte kénmentes.

Két energiaosztállyal a normál borok fölött, de nincs benne semmi abnormális. Karakteres, komplex, izgalmas bor, természetes ízekkel és savakkal. Sós, áfonyás, cseresznyés, meggyes – pikáns és lendületes. Alátámasztja azt a munkahipotézisemet, hogy a pinot noir után talán a kékfrankos savai a legszebbek a kékszőlő fajták közül. A lecsengés többszólamú és hosszú, a gyümölcsök mellett fakérges fanyarsággal. Egy átlagfogyasztó bizonyára úgy gondolná, hogy nem eléggé érett alapanyagból készült, az én ízlésemet viszont telibe trafálta: szerintem ez egy korszerű, egyedi és élvezetes bor.

Aki szereti a kékfrankost, annak biztosan megér 6 pontot – nekem többet is – és 3500 forintot. Mások költsék másra a pénzüket.

Válasz