Támad a remény – magyar pinot noir

Négy évvel ezelőtt tartottunk egy pinot noir-tesztet, ami annyira keserű szájízt hagyott bennünk, hogy ha nincs a Bencze-szeretetcsomag, még évekig eszembe nem jut újra próbálkozni. A fogantatás felől nézve ez tehát egy felduzzasztott Bencze „Mars” teszt, a gyakorlatban azonban jóval több és főleg váratlanul örömteli. Szokás szerint most sem tudom megmondani, hogy a pozitív élményekért a borászatoknak, az évjáratoknak vagy az eltelt időnek tartozunk köszönettel. Mindenesetre, ha visszaadtuk volna Burgundiának a pinot-t, ahogyan kétségbeesésemben javasoltam, akkor most pitizve kérném vissza.

Újszülöttek és a rend kedvéért, gyorsan essünk túl a szokásos pinot-sirámokon. Szemben a cabernet sauvignonnal, amely a legcudarabb termőhelyeket leszámítva mindenhol iható bort ad, a pinot noirral kínszenvedés dolgozni és az eredmény sokszor szánalmas. Korán virágzik, ezért gyakran elfagy, vékony a héja, ezért kényes a gombás megbetegedésekre, gyorsan érik, ezért melegebb éghajlaton nincs ideje komplexebb aromákat képezni. A burgundiak szerint ahány dűlő, annyi bor, és mivel könnyen mutálódik, ahány tőke, annyi klón. Így aztán nem könnyű a fajtajelleget meghatározni, de ennyit talán megkockáztathatunk: halvány szín, élénk sav, kevés tannin, pirosbogyós gyümölcsök avaros aláfestéssel.

A tesztet a sangiovese-tesztünk módszerével bonyolítottuk, annyi változtatással, hogy most volt egy nem vakon kóstolt belövő bor. A hétből öt kifejezetten jó bornak bizonyult és a maradék kettő sem lefolyószökevény. Hatan kóstoltunk, az összesített eredmény:

Etyeki Kúria Pinot Noir Válogatás 2016 – 12 pont

Losonci Pinot Noir 2018 – 9 pont

Szentesi Pinot Noir 2018/ Bencze István “Mars” Pinot Noir 2018 – 7-7 pont

Az alábbiakban a saját jegyzeteim olvashatóak, amelyek két nap tapasztalatain alapulnak.

Kősziklás Pinot Noir 2017

Egészséges és a műfaji követelményeknek szépen megfelelő bor. Világos, tükrös, az illat viszonylag intenzív, erdei szamócával, cseresznyével és mentával. A korty élmentes, jól csúszik, a gyümölcsök még virágkorukat élik. Eleven, kedves bor, bőséges tartalékkal. Ezen az árszinten akadémikus kötözködés szóvá tenni, hogy nem különösebben komplex.

5-6 pont és 2600 Ft (már a 2019-est árulják, ami legalább ilyen jó).

Sauska Tokaj Birs Pinot Noir 2017

Nagy baj nincs vele, de kissé lélektelen. A hordóvázat nem tudja kellő tartalommal megtölteni, és voltak pillanatok, amikor feltűnt, hogy nem teljesen érett szőlő is került bele. Félúton van a jó vörösbor és a jó pinot noir között, a fa jó minőségű és kulturáltan adagolt, a gyümölcs azonban arányaiban kevés, míg a tannin sok.

5 pont és 6000 Ft.

Rácz Miklós Tamás Pinot Noir 2019

Az egyetlen egyértelmű csalódás. Ha valaki azt mondaná, hogy nem tiszta pinot, én azt is elhinném. Ez egy tisztességes olcsó vörösbor, de ebben a mezőnyben feltűnő volt, hogy a pinot roppanós gyümölcsei, törékeny bája mennyire hiányzik belőle. Nagyok az illesztési rések és a formaterv sem éppen kifinomult.

4 pont és 2860 Ft.

Szentesi Pinot Noir 2018

Számomra a kóstoló legkedvesebb meglepetése, egyúttal a kedvenc borom. Szentesi Józsefhez személyes barátság is fűz, ezért kínosan érzem magam, amikor a borairól kellene írnom, így évek óta inkább hallgatok. A vakteszt, a közös beszerzés és az a tudat, hogy ő erről a tesztről nem is tud kellő távolságot teremtett. Lényeg a lényeg: ez a bor bombajó. Pedig a pinot noir éveken át a Szentesi szortiment gyenge pontja volt (illó).

Líraian szép gyümölcsösség. Ez a meghatározó tulajdonsága, miközben minden más is a kezére játszik: komplex, vonzó, természetes, gördülékeny, selymes, hosszú, finom szövetű tanninnal. Az illat csipkebogyós, naspolyás, málnás és ízben is ezt kapjuk vissza. Sokszor szeretném még újra kóstolni.

A 7 pont felső határa és nagy best buy 3500 forintért.

Losonci Pinot Noir 2018

A leginkább burgundi stílus. Felnőtt, remek tartású, magabiztos bor. Nem olyan behízelgő, mint a Szentesi, viszont roppant precíz és stabil, miközben gyümölcsben és árnyalatokban is gazdag. Tanítanivaló savszerkezet, szép egyensúly, ízgazdag lecsengés.

7 pont és a 2500 forint nevetséges ár érte.

Etyeki Kúria Pinot Noir Válogatás 2016

Kerek egész. Minőségben, mennyiségben egyaránt átlag feletti a hordó, de mostanra szinte teljesen besimult. Harmonikus, ráncmentes, a fajtával szemben támasztott elvárásokat szépen hozó bor. Nincsenek annyira finom és megnyerő részletmegoldásai, mint a Szentesinek vagy a Losoncinak, viszont ötévesen is fiatalos, és biztos vagyok benne, hogy kiszáradás, behorpadás nélkül fog a teljes palackérettségig eljutni.

6-7 pont és 7200 Ft.

Bencze István “Mars” Pinot Noir 2018

Nem simult bele annyira a mezőnybe, mint szerettem volna. Viszont tényleg monumentális bor. Elgondolkodtat, újraértékelésre késztet. Az illat zavaró oldala a sörélesztő és az algopyrin, ha sikerül ezen túlszagolni, akkor gyógypemetefű és kámfor érezhető. Kóstolva élénk, élmentes, tiszta és feltűnően koncentrált. A lecsengés egészen különlegesen hosszú, piros grapefruitra emlékeztető jegyekkel. Az utolsó egy deciben annyi volt az üledék, hogy már egy kakaó sűrűségét és átláthatatlanságát idézte. De ez egyáltalán nem ment az élvezeti érték kárára, sőt. Emlékezetesen nagy bor. A Marsot kóstolva a kéntelenkedés hívei és ellenzői egyaránt találhatnak muníciót maguknak.

4-8 pont pártállástól függően (én a 6-7 környékére helyezném), 50 angol font.

Most érdemes vásárolni, amikor a magyar pinot részvények a padlón vannak (persze nem a Marsra gondoltam).