Win-win – Vida Estve 2019

A cím teljes átverés, de nem szánt szándékkal. Szerintem, helyesen, lose-lose lenne, de amíg a win-win úgy-ahogy gyökeret vert a magyarban, addig ellentéte az angolban sem. És merem remélni, hogy a két üzleti fél – a Lidl és Vidáék – úgy érzik, hogy kölcsönösen jól jártak. A Lidl oldaláról ezt könnyebb elképzelni, a borászat és a borfogyasztó oldaláról annál nehezebb.

Az Estve ugyanis nem egy diszkont áruházlánc polcaira való 3 eurós bor, hanem egy kifinomult kékfrankos. Inkább igaz rá, hogy a magyar borkultúra, a kékfrankos hazai fejlődése szempontjából fontos bor, mint az, hogy az olcsó vörösbort keresők igényeit kielégítő, vásári kacat.

Ez egy tipikus válságjelenség: a borászatok esnek-kelnek az ítéletidőben, és amikor a nagyhatalmú viceházmesterné megkérdezi, hogy mit szólnának egy száraz szobához és egy csésze citrompótlós teához, akkor hálálkodva igent mondanak. Az ötperces menedékért aztán ellenszolgáltatásul odaadják a nagyapjuktól örökölt gyöngyháznyelű bicskát. Mindenki szívében melegség gyúl, csak a kívülálló gondolja úgy, hogy dickens-i jelenetet lát.

Szóval, szerintem, itt csoportosan húzzák a rövidebbet: a borászat azért, mert áron alul elad egy kiváló bort, a vevő azért, mert ez nem az a stílus, amit vár (akár az előző Estve alapján is), és talán a Lidl is, mert egy ilyen kékfrankos nem fog lerepülni a polcokról.

A 2019-es Estve egy pinot noirosan kifinomult, élénk, de nem nyers savú, fűszeres, csipkebogyós, szamócás aromájú bor. Remek példája a modern kékfrankosnak, ami fa és magas alkohol, ne adj’ isten más fajták csöpögtetése nélkül próbál érvényesülni. Az ilyen borok segítenek elhinni, hogy az “őshonos” fajtákban több az izgalom, mint az “invazív” nemzetköziekben. 6 pont környéke és 1200 Ft. Nekem, neked best buy.

Fontos használati utasítás: annyira fiatal, hogy bontás után hosszabb levegőztetést igényel, igazi tudását másod-, harmadnap mutatja (én már kóstoltam 5 napja bontottat is, meg sem rezzent, sőt).