Csak a szépre emlékezem – magyar rozé 2020

Szeretnék, és gyakran sikerül is, megfeledkezni arról, hogy a magyar bort mekkora távolság választja el a nemzetközi élmezőnytől. Olykor azonban letaglóz a realitás, és ilyenkor nincs más gyógymód, mint az erőltetett menet az amnéziába. Mint a kisgyerek, aki behunyja szemét, hogy láthatatlanná váljon, én is elhitetem magammal, hogy ha nem írok róla, nem is létezik. Amikor a teszt végén kóstolótársaim nekem szegezték a kérdést: „erről mit fogsz írni?”, gyorsan rávágtam: „semmit”. Végül felülkerekedett bennem a fogyasztóvédő, de részletes elemzést senki ne várjon.

A provanszi rozék legjobbjaival szemben más borvidékek, más országok rozéi is elvéreznek. Eszem ágában sem volt kontrasztot dagasztani vagy példát statuálni, egyszerűen csak arra voltunk kíváncsiak, hogy az örvendetesen szaporodó igényesebb magyar rozék hol tartanak. Ennek megfelelően a provansziakat külön, utólag kóstoltuk, inkább biztonsági tartalékot jelentettek, ha ne adj’ isten botlana a magyar szakasz.

Az első negyedórában, amíg az utolsó vendég is befutott, az előétel morzsolgatása közben egy provansz pótlékot kóstoltunk. A Lafage Miraflors egy kb. 10 eurós languedoci IGT, a fele mourvedre, a másik fele grenache gris, ill. grenache rouge. Nem olyan kifinomult, mint a provanszi élmezőny, ha jobban odafigyelünk, kilóg pl. a fajélesztős lóláb. Nálunk mégis ez lett a „ház rozéja”, mert minden más szempontból kifogástalan és relatíve olcsó. Kóstolás közben sajnos a próféta szólalt meg belőlem, amikor azt mondtam, „félek, hogy ez a tiszta gyümölcsösség hiányozni fog a magyar borokból”.

Pedig készültünk. Megvettük a Winelovers Top 100 legjobb rozéját és a Mediaworks Top 100-ét is. Összesen nyolc bort kóstoltunk:

Figula Bella Róza Cabernet Sauvignon Rosé 2019 (Decanter Magazine – 90 pont) – 4250 Ft

Tihany Kékfrankos Rosé 2020 (Mediaworks Top 100 magyar bor – legjobb rozé) – 3750 Ft

Ruppert Tűk és Tavirózsák Kékfrankos Rozé 2020 – 3500 Ft

Szivek Pince Szívhez Szőlő Rozé 2020 – 1700 Ft

Szentpéteri Cabernero 2020 (Winelovers Top 100 magyar bor – legjobb rozé) – 3600 Ft

Dula Bence Pinot Noir Rozé 2020 – 1900 Ft

Kősziklás Pinot Noir Rozé 2020 – 1700 Ft

Vylyan Syrah Rosé Variáció 2020 – 2500 Ft

Biztosan lesz, aki erre azt mondja, hogy szűk volt a merítés, de én erre csak annyit válaszolnék: „Tudod mit, merítsél nagyobbat”. Nekünk évekre elment a kedvünk a magyar rozéktól.

Egyetlen borral voltunk elégedettek, a Vylyan Syrah Rozé Variációval – egy másikkal pedig majdnem: Szentpéteri Cabernero -, az összes többit borítsa a feledés homálya. Aromaszegény, savanykás, rendezetlen, baltával faragott, gyümölcsöt hírből sem ismerő, az ihatóság határán táncoló borok voltak.

A két provanszi jó választásnak bizonyult. A Whispering Angel 2020-ast már kóstoltam korábban, és az a gyanúm, hogy minden eddigi évjáratot felülmúl (8700 Ft itthon, 18 euró a Vinatisban). Ha muszáj hordót használni, akkor azt így kell csinálni: a fa kiegészít, támogat, hozzájárul a komplexitáshoz. Nekem a Figuiere Premiere 2020 (14.80 euró) egy fokkal még jobban tetszett, mert ezt a fajta kristálytiszta gyümölcsös sokszínűség szerintem nehezebben megvalósítható, mint a Whispering Angel-féle hordóval megtámogatott struktúra.

Sajnos csak ismételni tudom magamat: késik a rozé rendszerváltás. Aki mindenképpen magyar rozét akar, igyon Konyárit, aki többre vágyik, próbálja meg a Vylyan Variációt.