Vörös őshonosok a világfajták ellen

Egyik pillanatban azt reméltem, hogy a puszták népe karikás ostorral odacsördít a jóbarátok szeme közé, a másikban attól tartottam, hogy Rachel fog epilációs proszemináriumot tartani Bangó Margitnak. A koncepció az volt, hogy megnézzük, vajon a hagyományos magyar fajták (valójában inkább K.u.K.) felnőttek-e már a nemzetköziekhez. Másik végén megragadva a petrencés rudat: igazuk lett-e azoknak a villányi, szekszárdi nagyoknak, akik 25 évvel ezelőtt azt mondták, kadarkából, kékfrankosból nem lehet várat építeni. Az előzményekről bővebben itt olvashatnak.

A kadarka mint sarokpont a spektrum világosabb széle felé tolta a mezőnyt, így az éjsötét, Kopar-osztályú tengeralattjárókról le kellett mondanom. Az összevethetőség jegyében a bordói fajták képviselete Szentesi József, az emblematikus kézműves és fajtamentő Velence Cuvée-jére, illetve a villányi formabontó, Bakonyi Péter cabernet franc-jára hárult.

Semmit nem bíztam a véletlenre, vagy legalábbis mindennek jó oka volt. Először nézzük az őshonos oldalt. Szentesi Csókaszőlő 2019 – ha van emblematikus bora a magyar földalatti ellenállásnak, akkor ez az. Számtalanszor emelték pajzsra, és mint tudjuk, számos mainstream borászt csábított el, akik aztán néhány évnyi próbálkozás után beszántották/átoltották. Vida Bonsai Kadarka 2019 – Vida Péter mindig is a kadarka szakág meghatározó alakjának számított, a decanteres 95 pontnak köszönhetően valószínűleg ez most a fajta leginkább elismert képviselője külföldön. Juhász Milán Kékfrankos 2019 – ez egy kisszériás prototípus Szekszárdról, ami kereskedelmi forgalomba nem is került. Szerintem az egyik legjobb magyar kékfrankos, idős tőkékről szüretelt, hagyományos módon elkészített, amforás, minimálkénes. Heimann & Fiai Bati Kereszt Kékfrankos 2019 – a kékfrankos újhullám kiemelkedő képviselője (l. Bonkowski leborulását). Lelovits Virtus Portugieser 2017 – a világ egyik legjobb kékoportója (nem nevet!).

A nemzetközi oldal. Bakonyi Cabernet Franc Siklós 2018 – sokszor megénekelt kivétel és pozitív példa; Loire-t idéző, nem testre és érettségre gyúró franc, finoman extrahálva. Jean Paul Brun Morgon 2019 – hogy elkerüljem az ágyúval verébre lövést, külföldi etalonnak egy szerényebb presztízsű borvidéket és egy kadarkával, kékfrankossal összemérhető fajtát választottam. Szentesi Velence Cuvée 2017 – kapóra jött, hogy egy műhelyen belül akad hagyományos és invazív fajta is, ez egy tipikus bordói házasítás, forró évből, kézzel művelve, kesztyűs kézzel nevelve. Etyeki Kúria Pinot Noir 2018 – ha már nemzetközi és halvány, akkor a pinot noir nem maradhatott ki, az Etyeki Kúria pedig hagyományosan erős a burgundi fajtákban.

A kóstolási sorrend:

Bakonyi Cabernet Franc Siklós 2018

Kellemes, még némi gyümölcs is felfedezhető benne, de alapvetően arctalan és egyszerű, gyakorlatilag hordó és alkohol, minden mélység nélkül. 4350 Ft

Szentesi Csókaszőlő 2019

Összetettebb és mélyebb, mint az előző, de nem éppen tetszetős, érett és éretlen gyümölcsre egyaránt utaló jegyek, a tannin húz. Idővel talán kirúgja magát, de most rendezetlen. 6790 Ft

Lelovits Virtus Portugieser 2017

Konyakmeggyes, kissé kesernyésbe hajló lecsengéssel. Kedves és egyszerű. 3000 Ft

Vida Bonsai Kadarka 2019

Rendezetlen, olykor kellemetlen illat fakéreggel és csipkebogyóval. Kóstolva nem rossz az egyensúly, viszont rendkívül aromaszegény. Nagy csalódás. 3500 Ft

Etyeki Kúria Pinot Noir 2018

Avar, naspolya, kapor és édeskés hordó – nem egy aromaterápia. Kóstolva is rendezetlen és súlytalan. Nagy csalódás. 3950 Ft

Jean Paul Brun Morgon 2019

Beaujolais cru egy kiváló termelőtől. Gamay. Végre egy bor, aminek gyümölcse is van. Fedetlen, élő savak, savanyúság nélkül. Jóízű, friss, dinamikus. 4900 Ft

Juhász Milán Kékfrankos 2019

Van egy természetes boros generálszósz jelleg az illatban, de ha sikerül mögé látni, akkor egy kékfrankos esszencia. A magig szétrágott meggy. Magas koncentráció, meggyes, szilvás, szilvalekváros íz, kissé lomha korty, a sav valahogy a lecsengésben ébred csak fel. Mély, elgondolkodtató, szép és egyedi bor. 3500 Ft

Heimann & Fiai Bati Kereszt Kékfrankos 2019

A közhangulatnak nagyon kellett az erős hajrá. Kissé syrah-s jelleg, oregánó, ibolya, áfonya, meggy. Minden szinten történik valami. A korty koncentrált, komplex, fanyar, igazi gyümölcsökkel és igazi savval. Teljesen érett alapanyag, amibe valószínűleg az egész fürtös erjesztés visz zizegést. Hordót egyáltalán nem éreztem. 5650 Ft

Szentesi Velence Cuvée 2017

Pályája elején tartó bordói blend, aminek minden esélye megvan, hogy 5-10 év távlatában emlékezetes borrá váljon. Gazdagon gyümölcsös, a túlérettség határán mozgó aromákkal és egy kis cipőpasztás stich-vel, ugyanakkor savban nem szegény. A tannin enyhén szárít, de ez egy cabernet esetében a szokásos ügymenet része. 6290 Ft

A végeredmény (3 pont járt az első helyért, 2 a másodikért, 1 a harmadikért (hatan pontoztunk)):

Heimann & Fiai Bati Kereszt Kékfrankos – 13 pont

Juhász Milán Kékfrankos – 9 pont

Szentesi Velence Cuvée – 6 pont

Szentesi Csókaszőlő és JP Brun Morgon – 3-3 pont

Lelovits Virtus Portugieser és Bakonyi Siklós CF – 1-1 pont

Pusztán az eredményt nézve nyomasztó az őshonos fölény. Ilyenkor persze mindig felmerül, hogy jól válogattam-e, és erre soha nincs jobb válaszom, mint hogy válogathattam volna rosszabbul is. Elismerve az alapok ingatagságát nagyot nem is mernék konkludálni. A kékfrankosokból látszott, hogy ez egy sokra hivatott fajta és valahol az úttörés frontvonalán talán már alakul a recept. A kadarka és a pinot noir után viszont én szégyelltem magam. A fehér-est jobban feldobott, de társasjátéknak ez sem volt rossz.