Hogyan szeresd a róni fehéredet?

Ha azt mondom, syrah és grenache, erre a többség elismerően bólogat. Ha azt mondom, roussanne és marsanne, a többség zavartan csóválja a fejét. Pedig ugyanannak az éremnek a másik oldala. Ez ugyan tényszerűen igaz, de távolról sem bontja ki a valóság minden részletét.

Mert a Rhone völgye egy vörös tenger, alig észrevehető, de növekvő fehér szigettel (2010-ben 6 százalék volt a fehér, mostanra elérte a 9-et). Ha már fehér, akkor a viognier a legismertebb, az is elsősorban mint a syrah lágyításának unortodox eszköze. A róni fehérek lassú, ám megállíthatatlan feljövetelének azonban nem a viognier, hanem a marsanne, a roussane, és a többi obskúrus fajta, mint a grenache blanc vagy a clairette a motorja (meg a hűtött erjesztés, meg a technológiai fegyelem).

Hogyan szeresd a róni fehéredet? Valójában nagyon könnyű, túlságosan is könnyű, hiszen csinos és csábító. Van azonban egy de, és felőlünk nézve ez egy elég méretes de. Bárki, aki először kóstol róni fehéret, azt fogja kérdezni: hol a sav? Vannak, akik soha nem találják meg a választ és lemorzsolódnak. Mások, hozzám hasonlóan, megtalálják, és valahogy így érvelnek: nem a legrobbanékonyabb, de jól helyezkedik. A játéka talán kissé statikus, de minden labdájának szeme van.

Kár lenne tagadni, hogy a spektrumnak, aminek a felvégén a német rieslingek állnak a róni fehéreknek az alvég jutott. Számszerűen kevés a sav. A hiány pótlására a segítség a fanyarság, a kesernye felől érkezik, valahogy úgy, mint egy jó marcipán esetében. A helyzet annyival kedvezőbb, hogy csak az érett trópusi gyümölcsök és a legalább közepesen telt korty az, ami ellensúlyt kíván, az édesség, ha van, illúzió csupán. Az elmúlt másfél évtizedben a borászok megtanulták, hogyan lehet a kevésből a legtöbbet kihozni, én megtanultam, hogy mennyit és milyet méltányos elvárni. Igen, egy fehér róni lágyabb, nem a savai miatt fogjuk szeretni, de nem is a savai ellenére. Egyébként pedig egy édenkert.

Magyarországon nem könnyű róni fehér rajongónak lenni. Hozzánk szinte semmi nem jut el, úgy kell levadászni és összecsipegetni az éves betevőt. Én leggyakrabban ezekhez a borokhoz tértem vissza (egyik sem szakítja be a költségvetést): Clos du Caillou, Janasse, Tardieu-Laurent, Cave de Tain Saint-Peray. Ahhoz képest, hogy milyen kisszériás borokról van szó, a 10-15 eurós ár kimondottan jutányosnak mondható. Olykor följebb is csábultam, de szinte mindig megbántam: minél drágább, annál hordósabb, és az nem az én csésze teám.

Az utóbbi időben talán egyetlen más borászat sem szerzett annyi örömet, mint Yves Cuilleron. Az alap-syrah-ja tökéletesen tükrözi a jelenlegi borízlésemet és a nagyobb mennyiségben kóstolt 2018-as és 2019-es után, az aktuális 2020-as minden várakozást felülmúl (és még itthon is kapható).

Cuilleron Roussanne 2020

Valószínűleg a körte miatt, de engem furmintra emlékeztetett, legalábbis illatában. Kóstolva már inkább viognier, olajos, gazdag, kissé édesbe hajló, kényeztetően selymes bor. A körtén kívül, sárgadinnye, dió, mandula tűnik fel ízben. Érdemes a szokásosnál jobban behűteni, melegebben túl lágy, gyümölcskompótos lesz. Cca. 12 euro.

Cuilleron Marsanne 2020

A Roussanne-ból végül nem vettem másodszorra, ebből viszont igen. A világ legértékesebb és leghosszabban érlelhető fehérei közé tartozó hermitage-okban a marsanne a gerinc és a test, a roussanne a díszítés. Én ebben is észlelni véltem egy kis viognier-áthallást, sőt, körtét is, de a lényeg, hogy ez a roussanne-nál visszafogottabb, elegánsabb, jobb tartású. Voltak pillanatok, amikor kissé tompának éreztem, egyébként jóivású, tisztaízű, krémes textúrájú, a lecsengésben narancshéjas, mandulás fanyarsággal. Az a fajta bor, amit szinte karakterétől függetlenül jól esik inni, mert természetes és áttetsző. Cca. 10 euró.

Cuilleron St. Joseph Lyseras 2019

Egy kategóriával feljebb és itt már nem lehet a fát megúszni; hordóban erjedt, hordóban érett 9 hónapot. Cuilleron petőfitelepi renoméján mégsem esett folt, fát ennyire szépen integráló fehérrel csak burgundiak között találkoztam, az sem mostanában történt. Marsanne és roussanne. A pörkölt fa háttere előtt fehér- és sárgadinnye, ananász, kandírozott citrushéj. Kóstolva ízgazdag, telt, olajos, selymes. A lecsengés közepesnél hosszabb, finoman cseres, szelíden vibráló savakkal. A kóstolás után még hetekig csalódás volt minden más bor. Az én ízlésem szerint ennél feljebb menni nem érdemes, az már az örök hordó birodalma. 9900 Ft.

Róni borászoknál járva visszatérő tapasztalat, hogy a tavasszal piacra került fehéreiket nyár elejére felszippantja a piac. Érdemes addig felkapaszkodni erre a vonatra, amíg lépésben halad. Akinek a külföldről rendelés túl nagy macera, az egy Chapoutier Belleruche-sal és a Cuilleron Lyserasszal tesztelheti magát. Tizennégyezer forint nem kevés két palack borért, de nem is elevenen lehúzás. Akinél a külföldi rendelés is játszik, az feltétlenül próbálja ki a Clos du Caillout és a Tardieu-Laurent-t.