Stílusgyakorlat – Disznókő Visus Hárslevelű 2021

Az Alföldre az emailt is postagalambok hozzák, én legalábbis valami hasonlóan gyenge poénnal védekeznék, ha számon kérnék rajtam, hogy nálunk miért most hír az, ami Pesten másfél hónapja lefutott. A Disznókő jótékonysági hárslevelűjének sztorija ismerős lehet a Borrajongóról vagy a Táncoló Medvéről vagy a Food and Wine-ról (ez egy magyar blog) vagy a Gustóról vagy a hivatalos kommünikéből. Én még nem olvastam egyiket sem, mivel nem akartam, hogy mások véleménye befolyásoljon.

Nem tudom, pályatársaim hányadán állnak az ún. „minták” kezelésével – számomra a tiszteletpéldány fejfájás és kényszerzubbony. Mégis hogyan lehetne bírálatot írni egy vakok és gyengénlátók által szüretelt és az ő javukra fordított borról? (És minek?) Ez egyszer mázlim volt, a Visus egy kiváló bor, ráadásul, érdekes. Az teszi érdekessé, hogy miközben kiváló bor, nem mernék határozott igennel válaszolni arra, hogy tokaji-e és hárslevelű-e. Mert vagy az van, hogy az eddig kóstolt tokaji szárazak 98 százaléka atipikus volt – és ugyanez a helyzet a hárslevelűvel -, vagy ez a bor jár új utakon.

Mivel eléggé kritikus vagyok a tokaji szárazak tényleges teljesítményével szemben, így ami eltér az iparági átlagtól, az eleve jobb eséllyel indul nálam. Ugyanakkor elkötelezett híve vagyok a borvidéki tipikusságnak (sőt, a fajtajelleget sem vetem meg). Így a Visust kóstolva két kő között őrlődtem.

Az első és legfontosabb leszögezendő, hogy ez egy hihetetlenül finom bor. A finom alatt azt értem, hogy jóízű, vonzóan illatos és üde. Az első benyomásom az volt, hogy valamilyen róni házasítást kóstolok sauvignon blanc platformon. Az illatban barackbefőtt, maracuja, egres – már-már egy Matuát idézően intenzív. Kóstolva is vibrálóan eleven, színes, ízgazdag. Itatja magát, üdít, frissít. Talán egyszer régen kóstoltam egy Kikelet Hárslevelűt, ami hasonlított erre, de egyébként teljesen eltér az én száraz tokaji képemtől. Amennyiben ez egy álcázott prototípus, egy feedback-csali, akkor az én válaszom: igen, kérünk belőle egy szériaérett változatot. És ha esetleg finomhangolnak még rajta, akkor én kevesebb direktséget és egy fokkal több sfumatót kérnék bele.

A 7000 forintos ár és a kis széria miatt valószínűleg csak azok fogják megvenni és megkóstolni, akik a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületét akarják támogatni. A nemes gesztus árnyékában igencsak önzően fog hangozni, de remélem, hogy a Disznókőnél a jövőben megtalálják majd a módját annak, hogy a segítségre szorulók is jól járjanak és a tokaji útkeresésre kíváncsiaknak is jusson belőle.

PS: elolvastam a korábbi híradásokat/recenziókat. A négyből ketten vették maguknak a fáradságot, hogy értékelhető kóstolási jegyzetet készítsenek. Ripka Gergelyé (Táncoló Medve) egybecseng a saját tapasztalataimmal, Furmintfané (Borrajongó) nem. A tiszteletpéldány kezelésében Csíki Sándor (Food and Wine) bizonyult a legprofibbnak: ő nem bajlódott a kóstolással, megoldotta egy szelfivel és a sajtóanyag bemásolásával.