Augusztusban végre-valahára eltoltuk a biciklit Tokajba és jó három órát töltöttünk Szilágyi László társaságában. Bott Frigyes óta nem találkoztam hasonlóan józan, racionális és kiegyensúlyozott borásszal. Ami azt illeti, kissé meg is ijedtem, hogy mégis hol van a tűz, az alkotói paranoia legalább szemvillanásnyi szikrája. Mint tudjuk, Bott Frigyest időközben megcsapta a kéntelenség füstje, és ma már szürrealista, határsértő borokat palackoz, így nem kizárt, hogy néhány év múlva Szilágyi Lászlót is beszippantja valamelyik karizmatikus szőlészeti kisegyház. Per pillanat azonban az eszére és az excel-táblára hallgat, kiváló borokat készít, nincs oka amulettek vagy varázskristályok után kapkodni.
A Gizella Pince mint fizikai helyszín létezik ugyan valahol Tokajban, de gyakorlati jelentőségét mára elveszítette. A magic Bodrogkisfalud határában, a Tokaji Szőlő- és Bortermelési Közösségi Infrastruktúra Központ Nonprofit Kft-nél történik. A rövidség kedvéért, hívjuk csak Közösségi Feldolgozónak. Ez afféle szövetkezeti űrközpont, ahol bogyótól (egész fürttől) a muston át eljuthatsz a kész borig, és talán még a Kossuth-prést is tudják szimulálni, ha megmondod, hogy milyen paramétereket programozzanak be. Szóval, ez egy bérelhető szolgáltatás, ahol rendelkezésedre bocsátják a hipermodern pince technológiát, és te élsz vele, ha tudod, hogyan kell. Nem kell pincét, birtokközpontot, chateau-t építened – no adósság, no fejfájás. Van benne ráció, nem?
Nem állítom, hogy képes lennék a kotyogó kávéfőzőnél bonyolultabb szerkezetek működését megérteni, de annyit leszűrtem magamnak, hogy Szilágyi László fejében mára kialakult egy határozott kép arról, hogy miként lehet a rusztikusnak elkönyvelt furmintból, hárslevelűből megnyerő, sőt, akár lehengerlően szép borokat készíteni. Én két elemet tudtam saját tapasztalataimmal fedésbe hozni és így megjegyezni. Az egyik a fenolosság kordában tartása, a másik a maradékcukor/sav arányának kalibrálása.
A dűlőtúra közben a két 2021-es száraz bort is kóstoltuk. Akkor és ott nagyon jónak tűntek, de a borász terepjárójának platójáról való kóstolás ugyanazon lélektani csapdákkal terhes, mint a pincében botorkálós változat. Mostanáig kellett várnom, hogy piacra kerüljenek és otthon saját palackból, saját pohárból kóstolhassam őket. A Lidlben sikerült egy kósza 2019-es Furmint/Hárslevelűt találnom az akciós 2020-asok között (2500 Ft), a Bortársaságnál vettem még egy Balassa Balassát, így amikor befutott a „Szüret Csomag”, minden adott volt a kis nagyteszthez.
Éppen elég hosszúra nyújtottam a bevezetést ahhoz, hogy most rövid legyek. A 2021-es Furmint/Hárslevelű és a Barát Hárslevelű mellbevágóan jó, hogy szalonképes jelzőnél maradjak. Hümmögtem, sóhajtoztam, káromkodtam. Az utolsó kortyot meggyászoltam. Egészen egyszerűen nem voltam felkészülve arra, hogy Tokajban, furmintból, készülhet ilyen bor. Vagy akár hárslevelűből. Mindkettő intenzív, német rieslingeket idézően áttetsző, gyümölcsös, eleven, koncentrált és izgalmas. Mernek a szőlőre támaszkodni, és az nem hagyja őket cserben. Merőben új dizájn, mégis furmint, mégis hárslevelű és tokaji. Nehéz elképzelni azt a vaktesztet, amiben ne indulnának győzelmi eséllyel.
Az analitikát itt és itt lehet tanulmányozni. A Furmint/Hárslevelű üt nagyobbat, a Barát letisztultabb, hosszabb idő alatt tárja csak fel a mélyebb rétegeket. A Barát jelentősen drágább lett, mint volt és nem nyújt nagyobb élményt, mint a FU/HL, de aki az utóbbit megkóstolja, az úgy sem tudja megállni, hogy az előbbit is levadássza. 8 pont mindkettő. Az egyik alig 3 ezer, a másik 8. A FU/HL veretes best buy, 2500-ért még inkább.
[Barta Károly borászatában is jártunk és ott szintén lehengerlőek voltak az újabb évjáratok. Októberre feltöltődik annyira a malacpersely, hogy tőlük is rendeljek néhány palack bort (nemcsak a minőség, az árak is nemzetköziek). Ha beváltják az ígéretet, akkor újra kell szerkesztenem a Tokaj-képem.]
You must be logged in to post a comment.