Magaslat – Barta Öreg Király

Ha a Gizellánál az összespórolt uzsonnapénz volt az indulótőke és a rakétát a Hold-utazáshoz a szomszéd bérelt garázsában barkácsolták, akkor a Barta Pince űrexpedíciója a NASA tervei alapján, a szövetségi büdzsé támogatásával létrejött mintaprojekt, ahol a körömreszelőt is méretre gyártották. A hasonlat második fele rögtön pontosításra szorul. Ha Elon Musk vagy Jeff Bezos emberi gyengesége nem lenne kínosan nyilvánvaló, akkor egyből SpaceX-et vagy Blue Origint mondtam volna, hiszen Barta Károly mögött nem áll szövetségi büdzsé, és egyik gyerekének sem keresztanyja Ferencz Orsolya Ildikó. Szóval, csak annyit akartam mondani, hogy a Barta Pince is heroikus vállalkozás, de a koncepció, az induló tőke és az üzleti terv megelőzte az első kapavágást. Continue reading “Magaslat – Barta Öreg Király”

Cseh olasz – Gala Hermes Ryzlink Vlašský 2018

Van ami most már örökre kimarad. Legalábbis nem rajtam múlik. A csehekkel is így vagyok. A grúzokkal is majdnem így lettem. Nem ellenzem, de aktívan nem keresem. Van bőven, amit szeretek, inkább azt mélyíteném, szélesíteném, ráadásul, ott van még a megkerülhetetlen tény, hogy a többség minden évben évjáratot vált. A kedvencek legkeményebb magjában is el vagyok adósodva. Melyik volt az utolsó Domaine Alary Estevenas, amit kóstoltam? Vagy Marcel Deiss Engelgarten? Hol helyezkedik el ebben a vágysorrendben egy cseh olaszrizling? Continue reading “Cseh olasz – Gala Hermes Ryzlink Vlašský 2018”

Belenyúltunk – megfizethető észak-olaszok

Az olasz fehér régi mániám. Mint a mániák általában, ez is személyre szabott és bajban lennék, ha meg kellene mondanom, hogy ebben mekkora szerepe van a kóstolható tartalomnak és mekkora a mentális csomagolásnak (mintha én fedeztem volna fel, mintha az én kis titkom lenne). A vörös oldal csak azért került képbe, mert a vendégek számára teljesebb fogyasztói élményt akartam nyújtani; ehhez képest kivágták a rezet, meg sem fordult a fejünkben, hogy másodhegedűsök lennének (persze kinek ne futna össze a nyál a szájában, amikor azt hallja, hogy vernács meg lágrejn). Summa summarum: az “észak-olasz” merítés erőn felül teljesített, a miénkhez hasonló falusi olvasóköröknek jó szívvel ajánlom lopásra. Continue reading “Belenyúltunk – megfizethető észak-olaszok”

Elkapták a fonalat – Pannonhalmi Főapátság Prior 2021

Annyit dicsértem már a Priorokat, hogy ezúttal inkább eltekintek a nagy megfejtésektől, meg bigpikcsörbe keretezéstől. Nemes egyszerűséggel endorszálom (copyright by Márton Gulyás, a hajmeresztő anglicizmusok posztmodern nemtője). Akinek ez mond valamit: nem a 2019-es örökségét, hanem a 2020-asét viszi tovább. Continue reading “Elkapták a fonalat – Pannonhalmi Főapátság Prior 2021”

Természetes intelligencia – Gizella 2021

Augusztusban végre-valahára eltoltuk a biciklit Tokajba és jó három órát töltöttünk Szilágyi László társaságában. Bott Frigyes óta nem találkoztam hasonlóan józan, racionális és kiegyensúlyozott borásszal. Ami azt illeti, kissé meg is ijedtem, hogy mégis hol van a tűz, az alkotói paranoia legalább szemvillanásnyi szikrája. Mint tudjuk, Bott Frigyest időközben megcsapta a kéntelenség füstje, és ma már szürrealista, határsértő borokat palackoz, így nem kizárt, hogy néhány év múlva Szilágyi Lászlót is beszippantja valamelyik karizmatikus szőlészeti kisegyház. Per pillanat azonban az eszére és az excel-táblára hallgat, kiváló borokat készít, nincs oka amulettek vagy varázskristályok után kapkodni. Continue reading “Természetes intelligencia – Gizella 2021”

Winkler bort iszik

Tizenöt év után. Ez már önmagában is elég hír lenne, de nekem különösen érdekes és aktuális. Egy kisebb csoportnak készülök valamiféle szemináriumot tartani, és nyilván illik az elejét az elején kezdenem, vagyis kitérni arra, hogy hogyan kóstolunk és hogyan kóstoljunk. Miközben a gondolatfoszlányaimat és szövegtöredékeimet rendezgettem, többször beleütköztem abba a kérdésbe, hogy mit mondjak annak, aki abszolút kezdő. Akit zavarba hoz, hogy a boros kelyhet nem szabad marokra fogni, és a kóstolás nem az ivással kezdődik. Continue reading “Winkler bort iszik”

Umami – Clos de Los Siete 2019

Akik tegnap születtek, azoknak mesélem, hogy volt egyszer egy Mondovino című film. Mint Michael Moore dokumentumfilmjeiben, itt is kidomborították, leleplezték, pellengérre állították a modern ember gyökértelenségét, a kapitalizmus és a globalizmus elidegenítő tendenciáit, a természet leigázásának drámai következményeit. A film egyik látens kérdése az volt, hogy lehet-e a jó rossz? Vagyis az, amit élvezettel fogyasztunk megkeseredne-e a szánkban, ha az előállítás körülményeivel is tisztában lennénk? A Mondovinóban az amerikai ízlés alapján a borvilágot globalizáló és uniformizáló diabolikus alak szerepét Michel Rolland-ra osztották. És ez a bor az ő „szövetkezetének” terméke. Continue reading “Umami – Clos de Los Siete 2019”