A megtáltosodott bisztróbor – Sebestyén Indigó 2020

Bevallom, nálam sem a zweigelt, sem Sebestyénék nem futottak be nagy karriert. Egy-egy villanásra emlékszem, egyre homályosabban. Az Indigóra is csak baráti unszolásra szántam rá magam, mentségére legyen mondva: alacsonyra tett lécet régen ugrott át bor ilyen magasan. Az Indigó a megtáltosodott bisztróbor, a felnőtt gyümölcskoktél, a rágómentes beaujolais nouveau, a kigyúrt rozé. Continue reading “A megtáltosodott bisztróbor – Sebestyén Indigó 2020”

Lesz még nyár – Bardos Verdejo 2020

Ha létezik fajta, amely joggal mondhatja el magáról, hogy a semmiből jött és szerzetesi türelemmel kivárta a sorát, akkor az a verdejo. A ma legnépszerűbb spanyol fehér Afrikából származik, a mozarabok hozták magukkal és már a 11. században feltűnt Ruedában. Illetve fel nem tűnt, mert a kutyát sem érdekelte, a borvidék – ahogy a szomszédai, Toro, Ribera del Duero – vörösboros volt. Esélyt akkor kapott, amikor a filoxéra megnyomta a reset-et, ám közel egy évszázadon át oxidált, erősített, sherry-szerű borokat készítettek belőle. A ma ismert üde, ropogós gyümölcsbomba horizontális géntranszferrel jött létre: a riojai óriás, a Marques de Riscal a hetvenes években azzal bízta meg Émile Peynaud-t, hogy varázsoljon valami frisset a nyárra ruedai verdejo alapon.  Continue reading “Lesz még nyár – Bardos Verdejo 2020”

Az év vörösbora – St. Andrea Áldás 2018

Magyar vörösbor még soha nem szerepelt a Decanter magazin “Az év borai” listáján (száraz is csak Tokajból (Gizella Barát Hárslevelű és Kikelet Kassai Hárslevelű)). Most az 50 vörös között, valahol a mezőny közepe táján felbukkant a 2018-as St. Andrea Áldás. Amikor először meghallottam a hírt, csak a fejemet csóváltam. Pedig nem blöff. Continue reading “Az év vörösbora – St. Andrea Áldás 2018”

Tudom, mitől fáj a fejed

Matt Thomson és Sophie Parker-Thomson. (Fotó: https://www.therealreview.com)

Mit szólna a nyájas olvasó, ha azt állítanám, hogy aki somlói juhfarkot iszik, annak garantáltan lánygyereke fog születni? És mit szólna, ha azt állítanám, hogy minél több a kén borban, annál kisebb az esély, hogy megfájduljon tőle a feje? Az egyik állítás persze csak vicc és az ellenkezőjét sem vesszük komolyan. A másik viszont nem vicc, mégis az ellenkezőjét vesszük komolyan. Continue reading “Tudom, mitől fáj a fejed”

És mégsem mozog – tokaji száraz furmint

Ha a tokaji furmint Netflix-sorozat lenne, nem rendelnének belőle második évadot. (Feleségem megjegyzése: ha pilot lenne, nem rendelnének belőle sorozatot.) Újra megtapasztaltam, hogy tokaji furmintot kóstolni több mint esztétikai piszmogás – ezeknek a boroknak komoly élettani hatásuk van. Én 3 napig beteg voltam tőlük. Olyanok, mint a limonádé, amiből kifelejtették a cukrot, vagy mint az aszú, amiből kivonták a maradékcukrot. Continue reading “És mégsem mozog – tokaji száraz furmint”

A leforrázott búvár – érett rioják

Amióta az első Búvár zsebkönyveket megkaptam, bennem mindig nagy lángon lobogott a gyűjtőszenvedély. Hatéves korom óta katalogizálok, rangsorokat állítok fel, mérlegelem az elérhetőséget, és persze álmodozom arról, hogy milyen lenne, ha az elérhetetlen is az enyém lenne. A borokat, sajnos, úgy gyűjtöm, hogy nem keletkezik látható gyűjtemény, de katalógus az van, sőt, nyilvános, és valamilyen szinten ez az én Búvár zsebkönyvem. Continue reading “A leforrázott búvár – érett rioják”

Támad a remény – magyar pinot noir

Négy évvel ezelőtt tartottunk egy pinot noir-tesztet, ami annyira keserű szájízt hagyott bennünk, hogy ha nincs a Bencze-szeretetcsomag, még évekig eszembe nem jut újra próbálkozni. A fogantatás felől nézve ez tehát egy felduzzasztott Bencze „Mars” teszt, a gyakorlatban azonban jóval több és főleg váratlanul örömteli. Szokás szerint most sem tudom megmondani, hogy a pozitív élményekért a borászatoknak, az évjáratoknak vagy az eltelt időnek tartozunk köszönettel. Mindenesetre, ha visszaadtuk volna Burgundiának a pinot-t, ahogyan kétségbeesésemben javasoltam, akkor most pitizve kérném vissza. Continue reading “Támad a remény – magyar pinot noir”