Szóljatok a Köpcösnek! – Válogatáskazetta

Nem hiszem, hogy egyhamar lesz még ilyen kutyavásár Petőfitelepen, de miután a tavalyi nyaralásra összeszorgoskodott pénz a párnacihában kamatozott és mellékucorodott az ideire szánt, így gyors egymásutánban kétszer nyaraltunk. A torlódás nem rajtunk múlott és semmilyen szempontból sem mondható szerencsésnek, bár ahogy elnézem az újra elszaporodó szigorításokat, lehet, hogy szeptemberben már másként fogom látni. Eredetileg a spanyol út csak egy hevenyészetten feldíszített El Capricho-vizit lett volna ribera del duerói kitérővel, madridi transzferrel. Gyakorlott túraszervező barátom azonban megszórta egy maréknyi csillámporral, és ami papíron nekem fárasztó overkillnek tűnt, az a gyakorlatban szemléletformáló tanulmányi kirándulásnak bizonyult.       Continue reading “Szóljatok a Köpcösnek! – Válogatáskazetta”

Szóljatok a Köpcösnek! – Dominio del Aguila

Ez lehetetlen, mondogatta kedves barátom, hol angolul, hol magyarul. És tényleg volt az egészben valami irreális/szürreális, noha jobban belegondolva, csak egy téridőugrást hajtottunk végre rükvercben, nem is túl nagyot. Ám a Vega Sicilia űrbázisáról érkezve az, ami száz évvel ezelőtt a borvidéken bevett gyakorlatnak számított, most úgy hatott, mintha barlanglakók szakócapattintó üzemébe csöppentünk volna. Continue reading “Szóljatok a Köpcösnek! – Dominio del Aguila”

Szóljatok a Köpcösnek! – Vega Sicilia

Ahhoz képest, hogy soha nem fizettem érte, elég sokszor kóstoltam már Vega Sicilia-bort. Hogy a Vega Sicilia parasztvakítás-e felsőfokon vagy a kompromisszumot nem ismerő tökéletesség házassága a tudományos merkantilizmussal, azt máig nem tudom eldönteni. Mindenesetre ilyen teátrális belépőre, helyesebben beléptetésre azért tőlük sem számítottam. Continue reading “Szóljatok a Köpcösnek! – Vega Sicilia”

Szóljatok a Köpcösnek! – El capricho, avagy a világ legjobb sztékje (2. rész)

Amit mások kiáltanak ki legjobbnak, abban óhatatlanul csalódni fogunk. Ez a tétel igaz volt a sztékre, ám szerencsére nem volt igaz az élmény egészére. Ha mindent felpakolunk a mérlegre, akkor kijön a matek: ahol sokat vártunk, ott kevesebbet kaptunk, ahol kevesebbet, ott többet. A zarándoklat helyszíne kellően egzotikus, a konyha kiváló, a borlap lenyűgöző, a jó társaságot pedig otthonról hoztuk. Continue reading “Szóljatok a Köpcösnek! – El capricho, avagy a világ legjobb sztékje (2. rész)”

Szóljatok a Köpcösnek! – El Capricho, avagy a világ legjobb sztékje

Ha nagyon blikkfangosan akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy 3000 kilométert utaztunk és félmillió forintot fizettünk egy szelet sztékért. De ez az állítás távolról sem bontaná ki az igazság minden részletét. Az egész úgy kezdődött, hogy évekkel ezelőtt láttam egy dokumentumfilmet, amiben egy ismert francia hentes ki akarta nyomozni, hogy náluk miért nem elég jó a marhahús. Számomra ez egy teljesen periférikus kérdés, soha nem ettem charolais sztéket, sőt, nekem a szték is mindig megmaradt nagy ígéretnek: ami hozzám eljutott, az kisebb, általában inkább nagyobb csalódást okozott. Ahhoz azonban vaknak kellett volna lennem, hogy ne lássam a marhakultuszt, ne csipegessek fel információmorzsákat a wagyuról, a chianináról, az angus-ról vagy a márványozottság fokozatairól, így arra a tentatív álláspontra jutottam, hogy ahol ekkora a füst, ott valahol lángnak is kell lennie. Continue reading “Szóljatok a Köpcösnek! – El Capricho, avagy a világ legjobb sztékje”

Cutting edge – Istine Chianti Classico 2018

„Ha azt mondom, hogy dobtam egy hátast, amikor megkóstoltam az idei Istine felhozatalt, akkor nagyon visszafogottan fogalmaztam. Az új boraik egyszerűen káprázatosak. A tulajdonos, Angela Fronti chianti classicói a leghatározottabb egyéniségű borok közé tartoznak a borvidéken.” Mindezt nem én mondom, hanem Antonio Galloni, Robert Parker ex-utódja, a Vinous vezéralakja. Continue reading “Cutting edge – Istine Chianti Classico 2018”

Mediterrán képeslap – Valdonica Arnaio 2019

Nem csinálok úgy, mint aki hirtelen Maremma-szakértő lett, és eszem ágában sincs úgy tenni, mintha ez lenne a következő nagy dobás Toszkánában. Csak van ez az osztrák óriás, akivel Berlinben ismerkedtem meg (RAW), tetszettek a borai, neki tetszett, hogy nekem tetszenek, ezért kapcsolatban maradtunk és most végre eljutottunk hozzá. Continue reading “Mediterrán képeslap – Valdonica Arnaio 2019”

Ha nem romlott el, ne javítsd meg – Figula Olaszrizling 2020

Figuláék nagyot mennek. Hiába vagyok ideológiailag a Csopaki Kódex-kör elkötelezett szekértolója, és hiába ítélem el elméleti síkon a botritiszt, a Figula-borok fokról-fokra megfőztek. A pofozógép a Sáfránkert volt, arra mindig lehetett hivatkozni a ló túloldalaként – a 2019-essel ezt az érvet is kihúzták alólunk. Most azonban jöjjön az alapbor, minden borászat becsületének alapköve.  Continue reading “Ha nem romlott el, ne javítsd meg – Figula Olaszrizling 2020”

Plasztiktigris – Martinus Olaszrizling 2020

Papíron minden fasza, ráadásul, jó helyről kapott ajánlólevelet. Az eredmény mégis – vagy éppen ezért – inkább lelombozó, mint felvillanyozó. A promóban röpködnek a varázsigék: a borász és családja elhivatott, hisznek a helyben, tenyésztik a mangalicát, sütik a kenyeret, organikusan futtatják a szőlőt, finomseprőn érlelik a bort. A pohárba azonban csak egy átlagos reduktív olaszrizling került. Continue reading “Plasztiktigris – Martinus Olaszrizling 2020”

Hány évszázad évjárata fér el egy évtized felében?

Az éghajlatváltozásnak nincs nagyobb nyertese, mint Németország (a Norvégiához hasonló startupokkal most ne foglalkozzunk). 1984-ben fordult elő utoljára, hogy éretlen szőlőt szüreteltek. A 21. századi német borász rémálmaiban már az ecetes rothadás a főszereplő, amit a meleg és a csapadék találkozása hív életre. 2014-ben még egyszer utoljára megrezdült a léc, azóta viszont minden évjárat messze átlagon felüli hőösszeget hozott, és öt év alatt háromszor hirdettek jahrhundertjahrgangot (2015, 2018 és 2019). Continue reading “Hány évszázad évjárata fér el egy évtized felében?”