Elmaradt forradalom – Szentesi Csókaszőlő 2008

Jó ideje már nem szívesen írok Szentesi József borairól, mert a köztünk lévő kapcsolat félig barátira fordult, ergo, emberileg nem esne jól, ha valamelyik boráról kritikusan kellene írnom, kritikailag pedig nem esik jól, hogy egyetlen boráról sem írhatok rosszat. Ez most, szerencsére, más felállás: duplaborhűtős – azóta már légkondicionált pincés – barátomtól ajándékba kapott palack, ami van annyira idős, hogy az esetleges gyengébb formát a kor számlájára írjam, és íráskényszert sem éreztem, amikor kihúztam a dugót. Azért a jegyzetfüzetet előkészítettem. Continue reading “Elmaradt forradalom – Szentesi Csókaszőlő 2008”

Új a tokaji nap alatt – Péter Pince

Octopus fölfedezte, válság besodorta. Kettőnk ízlése ég és föld, de kóstolgatjuk a távolságot. Ez az az eset, amikor fedésbe kerültünk, az ő nagy felfedezése számomra is nagy felfedezés. Sőt, nemcsak számomra – két szegedi barátommal gyorsan rendeltünk is 30 palack Péter-bort. Amennyiben a vírus nem törli a toszkán nyaralásunkat, akkor ősszel Hárslevelűvel és Kövérszőlővel országmarketingelek a babzabálóknak. Continue reading “Új a tokaji nap alatt – Péter Pince”

A best buy fölött mi van? – Nyári Ödön Olaszrizling 2018

A Figula Sóskút kiváló bor, remek olaszrizling és a dűlőválogatottak között jó vételnek számít a maga 3750 forintos árával. Az annyi, mint 500 Ft/dl. Ebből a kétliteres Nyári Ödön Olaszrizlingből – a botritisz itt is alapfelszereltség! – 90 forintra jön ki egy deci. Tudnék mondani még egy-két termékkategóriát, ahol jól jönne ez az ötös osztó. Continue reading “A best buy fölött mi van? – Nyári Ödön Olaszrizling 2018”

Megéri a pénzét – Gizella Tokaji Furmint/Hárslevelű 2019

Sokkal többször hallottam már borgőzös értekezést az árképzés törvényeiről és a márkaépítés tízparancsolatáról, mint amennyit a szervezetem kíván, de én sem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy a Bortársaságnál legutóbb forgalomba került két Gizella-bor árban lefelé nyit (a ’18-as Furmintot 30 százalékkal leértékelték). Én alapból felelőtlen fogyasztó vagyok, ezért próbálok lelkiismeretfurdalás nélkül örülni. Amúgy meg remélem, hogy nincs nagy baj a főkönyvvel. Continue reading “Megéri a pénzét – Gizella Tokaji Furmint/Hárslevelű 2019”

Rozé-szemezgető

A magyar rozé szépen megrekedt a borhierarchia alsó osztályában. A 25 000 forintos Dúzsi rozé valószínűsíthetően nem bizonyul többnek, mint egyszer elsüthető figyelemfelkeltési akció, a rózsaszín bor komolyítására tett kísérletek valahogy nem igazán szaporodtak el az évek során. Ismert névvel majd 2000 Ft a nyitó ár, de befutottért is legfeljebb pár százassal kell többet fizetnünk.

Continue reading “Rozé-szemezgető”

Zsírégetés – Dél-pannon 2017

Mégiscsak az az igazi, ha süt a nap. Mármint a borász, nem a fogyasztó szemszögéből. A so-so 2016-osok után a 2017-esek jóval meggyőzőbben hozzák a csúcsbor fílinget. Más kérdés, hogy esetünkben a kóstolás a hathetes özönvizet kettéválasztó 31 fokos szombatra esett, és ilyenkor nem veretes vörösre szomjazik a metabolizmus. Fejben kompenzáltunk, kompenzálgattunk, de a borok javára legyen mondva, megfeszülnünk nem kellett. A vakteszt eredményét azért tanácsos a szokásosnál is nagyobb fenntartásokkal kezelni. Continue reading “Zsírégetés – Dél-pannon 2017”

Az utánzás burkolt szerelmi vallomás – Pannonhalmi Főapátság rieslingek

A röghözkötöttség bálványozásának korában minimum műveletlenségnek hat beismerni, hogy én egy rieslingtől alapvetően azt várom, hogy olyan legyen, mint a németek. Mentségemre szóljon, rengeteg magyar rieslinget kóstoltam, amelynek sajátos arcberendezkedése, kizárásos alapon, a hely szellemének kézügyetlenségét tükrözi (a borász általában mossa kezeit, hiszen ő nemcsak kézműves, de tétlen is). A „reduktív, ropogós, csapott teáskanálnyi maradékcukorral kerekítve” nem tűnik bonyolult receptnek, itthon mégis kevesen követik. A Pannonhalmi Főapátság rieslingjei szerencsére németül beszélnek, és ehhez képest részletkérdés, hogy milyen az akcentusuk. Continue reading “Az utánzás burkolt szerelmi vallomás – Pannonhalmi Főapátság rieslingek”

A bőség öröme – kékfrankosok kedvtelésből

Több szempontból is különös érzés volt újraolvasni ezt a 12 éves beszámolót. A valóság két ponton is utolérte a tudományos fantasztikumot: felnőttünk az akkori Ausztriához és nálunk is a burgundi iskola lett a befutó. Én legalábbis évek óta nem találkoztam olyan kékfrankossal, amelyik a blockbuster cabernet-vonalat vinné. Roland Velich  blöffhatáron mozgó jóslata beigazolódott: lehet a kékfrankosból nagy bort készíteni. És abban is igaza volt, hogy nem a testre kell gyúrni. Continue reading “A bőség öröme – kékfrankosok kedvtelésből”