Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Utálom a kattintásvadászatot, mértékkel használom. Szóval, a címben Picasso helyett Modiglianinak kellene szerepelnie. Az előbbi ugyanis a kavicsnők és a lapátarcú hasábok mestere volt, utóbbinak minden ecsetvonása érzéki és muzikális. Csak hát az egyik a folklór része, a festészet Beethovenje, a másik alig ismert, legfeljebb a festészet Fauréja. Ennyi pontosítás után jöhetnek a borok. Continue reading “A botritisz Picassója – Figula olaszrizlingek”
Az éghajlatváltozásnak nincs nagyobb nyertese, mint Németország (a Norvégiához hasonló startupokkal most ne foglalkozzunk). 1984-ben fordult elő utoljára, hogy éretlen szőlőt szüreteltek. A 21. századi német borász rémálmaiban már az ecetes rothadás a főszereplő, amit a meleg és a csapadék találkozása hív életre. 2014-ben még egyszer utoljára megrezdült a léc, azóta viszont minden évjárat messze átlagon felüli hőösszeget hozott, és öt év alatt háromszor hirdettek jahrhundertjahrgangot (2015, 2018 és 2019). Continue reading “Hány évszázad évjárata fér el egy évtized felében?”
A cím teljes átverés, de nem szánt szándékkal. Szerintem, helyesen, lose-lose lenne, de amíg a win-win úgy-ahogy gyökeret vert a magyarban, addig ellentéte az angolban sem. És merem remélni, hogy a két üzleti fél – a Lidl és Vidáék – úgy érzik, hogy kölcsönösen jól jártak. A Lidl oldaláról ezt könnyebb elképzelni, a borászat és a borfogyasztó oldaláról annál nehezebb. Continue reading “Win-win – Vida Estve 2019”
Ha jól számolom, akkor hat évbe telt, hogy a csopaki terroirista frakció belakja a Kódexet. Mondjuk, nem kizárt, hogy 2019-ben az időjárás is küldött egy kis hátszelet. Mindenesetre, most először sikerült a teljes érettséget és dinamizmust az előírt alacsony alkoholszint mellett egyöntetűen megvalósítani. A szabályzat már nem nehezítő tényező, pusztán jelzi, hogy hol húzódik a táncparkett határa. A produkció maga felszabadult és magával ragadó. Continue reading “When the gyümölcs go marching in – Csopaki Kódex 2019”
Ha a tokaji furmint Netflix-sorozat lenne, nem rendelnének belőle második évadot. (Feleségem megjegyzése: ha pilot lenne, nem rendelnének belőle sorozatot.) Újra megtapasztaltam, hogy tokaji furmintot kóstolni több mint esztétikai piszmogás – ezeknek a boroknak komoly élettani hatásuk van. Én 3 napig beteg voltam tőlük. Olyanok, mint a limonádé, amiből kifelejtették a cukrot, vagy mint az aszú, amiből kivonták a maradékcukrot. Continue reading “És mégsem mozog – tokaji száraz furmint”
Van egy szegedi barátom – helyi szinten sikeres és ismert vállalkozó -, aki hobbiból kapálgat néhány négyszögöl szőlőt a Balaton északi partján, sőt, bort is készít. Évekkel ezelőtt egy Budapest-Szeged tranzit során elmondta, hogy nemcsak nagy tisztelője a „Bencze Pisti” borainak, de őt még a biodinamikus kísérletek is meggyőzték. Mivel a barátom gyógyszerész, némileg meglepett, hogy a biodinamikát szőröstől-tülköstől lenyelte, azaz meg sem próbálja az érthetőt, a talajélet felvirágoztatását leválasztani az érthetetlenről, azaz az alkimista liturgiáról. A közelmúltban aztán kiderült, hogy „Bencze Pisti” kéntelen fordulata sem tántorította el, a borait továbbra is szereti és vásárolja. Continue reading “Kéntelen furmint – Bencze István Furmint 2019”
Gyorsan essünk át a legkínzóbb kérdésen: hogy hívják ezt a bort? Szolejrú álvárinnyú, azt hiszem, nagyjából így helyes a kiejtés. És akkor maradt még egy zavaró momentum: miért írják rá, hogy ’Vinho Verde’? Nos, ezt hívják szerves fejlődésnek, vagyis mai fejjel érthetetlen. A vinho verde ugyanis egy bortípus – „zöld bor” szó szerint, valójában inkább „újbor” -, amiből aztán lett egy eredetvédelmi körzet, ahol már nem feltétlenül vinho verdét készítenek. Jobb, ha nem megyünk bele. A lényeg, hogy ez egy albariño, csak a határ másik oldaláról (amúgy tényleg néhány száz méterre Spanyolországtól), és a Soalheiro a fajta legelismertebb művelője Portugáliában. Continue reading “Szép idegen – Soalheiro Alvarinho 2019”
Ha dolgozatot kellene írnom róla, akkor ezzel a puskával indulnék csatába: rokontalan, nőivarú, késői érésű, alacsonytermésű, „úri szőlő”, semleges aromatika, jó terroirközvetítő, hosszan érlelhető, magas sav, magas extrakt, Badacsony 1ha → 46ha. Ennyit sikerült a minimális online jelenlétből leszűrnöm. Nem vagyok rendszeres fogyasztója, soha nem vettem részt kéknyelű teszten, nemhogy szemináriumon, a fentiekhez, tapasztalatból, semmit nem tudnék hozzátenni. A próbafúrás ötlete sem tőlem származott, szögedi ivókörünk egyik tagja vetette föl. Continue reading “Tényleg ennyire jó a kéknyelű?”
A Dunántúl legjobb borkereskedésében találtam végre Tornai Prémium Juhfarkat, ráadásul 2017-est. Bizonytalan időket élünk, ezért csak két palackkal vettem. A nagy találkozás örömére rögtön fel is bontottam az egyiket; izgatott, hogy mennyire helytálló a párhuzam, amit a friss Frissel vontam. Az első kortyok után zavartan bámultam magam elé: vagy én vagyok komplett hülye, vagy ez a bor befelé öregszik, kifelé fiatalodik. Continue reading “Adjátok vissza a savaimat! – Tornai Prémium Juhfark 2019”
Tavaly volt egy emlékezetes Tornai Juhfark akció a Lidlben. A 2017-es Prémiumot adták kínosan alacsony áron. Azóta vadászok rá vagy az utódjára, mindhiába. Talán találtak neki a magyarnál jobb piacot, én mindenesetre csak a „friss” sorozattal találkozom (azzal viszont megégettem magam legutóbb). Most megint akció van a Lidlben, igaz, nem a Prémiumot, hanem az olcsóbbikat adják alig több, mint 3 euróért. Somlói juhfarknak ez is dömpingár-közeli. Continue reading “Három euró, harminc cent – Tornai Friss Juhfark 2019”
You must be logged in to post a comment.