Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Eredetileg én is éreztem a kényszerítő erőt abban az érvelésben, hogy Magyarország a fürgelábú Akhilleusz és Ausztria az ólomléptű teknős, így elkerülhetetlen, hogy idővel ledolgozzuk a hátrányt. Zénón paradoxona szerint persze soha nem előzhetnénk meg őket, de ez nem is volt cél. Continue reading “Megkergetett a teknős”
„Ez a keményvonalas frakció szinte teljesen elutasítja a legkiválóbb szőlőfajtákat és a belőlük készült borokat. Ám annál nagyobb hévvel és csinnadrattával propagálnak gyakorlatilag ismeretlen szőlőfajtákat és borokat. Az ő szemükben ez az első számú kritérium – nem az, hogy mennyire jó, hanem hogy mennyire ismeretlen. […] azt akarják elhitetni velünk, hogy azok a nyomorult fajták, amelyek a szőlőművelés, borfogyasztás stb. sokszázéves története alatt soha nem tudtak kilépni az ismeretlenség homályából, mivel csak elvétve érdekesek (pl. a trousseau, a savagnin, a grand noir, a negrette, a lignan blanc, a peloursin, az auban, a calet, a fongoneu vagy a kékfrankos), olyan borokat adhatnak (valójában ritkán iható, hacsak el nem vesznek valamilyen nagyobb házasításban), amelyek beszerzéséért a fogyasztóknak érdemes törni magukat.” Continue reading “A feltámasztottak – tihanyi kék és társai”
Az önismétlés főbenjáró bűn, az önmagunkra hivatkozás a dementia biztos előjele. Viszont Bruce Willis és Macaulay Culkin is milyen jól megéltek belőle. A hülyeséget félretéve, Györgykovács Imre és a fél hektár szőlő 2020-ban sem okoznak csalódást (understatement of the year). Tavaly így rajongtam érte, és idén szó szerint ugyanígy rajongok. Update a hajtás után. Continue reading “Hogyan tud aludni 2 – Györgykovács Imre 2020”
Valamikor régen, amikor a tiktokról még a vekker vagy a mentolos bogyó jutott az emberek eszébe, Matt Kramer írt egy cikket arról, hogy egy bor megértéséhez négy palackon át vezet az út. Azért négy, mert ennyi stáción kell végigmennünk: megerősítés, kétely, méltányolás és megértés. Continue reading “Egy juhfark mindenek felett”
Hosszabb kényszerszünet után rapidposztokkal próbálok enyhíteni a lelkiismeret túlterhelésen. Az ősz folyamán legalább 4-5 kiváló magyar borral találkoztam, és legalább ennyi nemzetközivel, szóval megtelt a tárhely, dagad az anyag. Continue reading “Belépő a borgeekek bolygójára – Szent Donát Csopak 2020”
A Szentesi Vörös Dinka és Balogh Zoltán kiáltványa után megfogadtam, hogy magam is az ügy szolgálatába állok, és havi gyakorisággal beiktatok egy-egy elfeledett/újjáélesztett őshonost. Azóta, látszólag, ígéretszegésben élek, valójában megkóstoltam két Szászit – a Rózsakövet és a Kéknyelűt -, de az inger annyira gyenge, a kép annyira maszatos lett, hogy a vázlatok vázlatban maradtak. Continue reading “Globális lokális 2 – Somlói Apátsági Pince Sárfehér 2020”
Két legyet próbáltam egyszerre üttetni a tisztelt zsűrivel. Egyrészt adva volt a magát immár „a világ legjobb olaszrizlingjeként” reklámozó Zelna , másrészt a Csopaki Kódex-teszt kontrollpalackjaiból kaptam egy szakajtóravalót. Rendeltem melléjük még néhány magasan jegyzett olaszrizlinget, és azt gondoltam, hogy indulhat a kétfrontos mérvadás. Continue reading “A világ legjobb olaszrizlingje találkozik a még jobbakkal”
Engem nem csak szlogenszinten gyönyörködtet a változatosság, ezért rühellem az unalmas társalgások vészkijáratát: melyik a kedvenc akármid? Ha nem vagyok sarokba szorítva, akkor viszont waterboarding nélkül is könnyen bevallom, hogy a rieslinget minden más fehér fajtánál jobban szeretem. Így aztán nekem a magyar honosítási kísérletek közül a syrah és a rajnai rizling kudarcok fájnak a legjobban. A syrah-ról jobb nem is beszélni – majd akkor térjünk vissza rá, ha a Gróf Buttler 2.0 bebootolt a Nagy-Egeden. Na, de miért olyan sok a se-hal-se-hús rajnai rizling?! OK, értem én, hogy meleg van nálunk, meg a folyóvágta meredek katlan is hiánycikk, de a tisztességes kudarchoz elég lenne az acéltartály + némi maradékcukor. Mink mégis a hordót erőltetjük. Continue reading “Óvakodj a drágábbtól! – rajnai rizlingek”
Gyengém a fehérburgundi, a.k.a. pinot blanc. Az illusztris rokonságot figyelembe véve meglepően periférikus fajta, így arra is pontosan emlékszem, hogy a szerelem ébredése egy rongyosra olvasott 2015-ös Decanter mellékletre vezethető vissza, amelyben külön cikket szenteltek a déltiroli pinot bianco/wiessburgunder-kultusznak. Jó néhány évvel később ebből a magból szökkent szárba a Kellerei Terlan (altoadigéül: Cantina Terlano) vizitünk (a.k.a. a világ legjobb borászati szövetkezete). Continue reading “Mariska – Lucashof Weissburgunder 2020”
Magyarország nem a borvilág Egyesült Királysága, Szeged nem Magyarország Londonja, és a Gourmet Bor&Delikát nem Szeged Hedonismje. Így aztán kissé olyan érzés volt az üzletbe betoppanva egy Soalheirot találni a polcon, mintha a nagyi padlásán lomtalanítva egy szignózott Rippl-Rónai csendéletre bukkannék. Dörzsölgettem a szemem, tapogattam a palackot – nem délibáb. És az árcédulától sem kezdett el forogni velem a világ. Continue reading “Minden borukat meg akarom kóstolni – Soalheiro Praia 2020”
You must be logged in to post a comment.