Nem illene kedvelnem ezt a bort. Pláne nem ajánlani. Nagy alkohol, fajtajelleg helyett tölgyhangsúly, elegancia helyett szemérmetlen hedonizmus. Örülök, hogy Szekszárd zöme már más irányba tart, de úgy tűnik, ezt a stílust is lehet jól csinálni.
Réz kivágva – Györgykovács Sárgamuskotály 2019
Osztrákéknál nagyot megy a gelber muskateller, nálunk valahogy megye kettő, keleti csoport. Inkább szánalmas, mint vicces századszor is leírni, hogy ittam egyszer egy nagyon jó sárgamuskotályt, az 1995-ös Alana-Tokajt (tudja valaki, mi lett a sorsuk?). És hogy a szánalmasságot tetézzem, számomra máig rejtély, hogy Tokajban miért nem színezik vele a furmintot, hárslevelűt. Continue reading “Réz kivágva – Györgykovács Sárgamuskotály 2019”
Napszámost emberszámba
A világjárvány talán egyetlen más ország borágazatában sem végzett olyan tarvágást, mint Dél-Afrikáéban. Húsz hétig teljes alkoholstop volt, öt héten át exporttilalom, sőt, rövid időre a szüretet és a pincemunkát is betiltották. Az ágazat kiesett jövedelmét 500 millió dollárra becsülik, tízezrek veszítették el az állásukat, hozzávetőleg 80 borászat és 350 szőlőtermelő került a csőd szélére. A felhalmozódott készletek miatt a 2021-es évjárat befogadására egyszerűen nem volt kapacitás, így az jórészt a csatornákban végezte. Continue reading “Napszámost emberszámba”
Hogyan tud aludni? Tudja egyáltalán, mihez adja a nevét?
Mostanában jó volt a lapjárás, egyre másra kóstoltam monumentális külföldi borokat. A sok katarzisnak aztán a magyar borok itták meg a levét: fájóan kidomborodott a kontraszt. Ahogy Voltaire mondta: jónak a tökéletes a mortál enemije, és ezek a magyarok sokszor nem is voltak igazán jók. Ebből a késő őszi meghasonlásból rázott fel a két Györgykovács. Continue reading “Hogyan tud aludni? Tudja egyáltalán, mihez adja a nevét?”
Nehéz örökség – St. Andrea Áldás Egri Bikavér 2019
Feltételezem, hogy a 2018-as átütő sikere miatt került ilyen gyorsan piacra a 2019-es. Régebben előszeretettel ostoroztam a magyar borászatokat, hogy a legjobbakból is hiányzik a konzisztencia, aztán megtanultam becsülni azokat a borokat, amelyek az évjáratokkal együtt hullámoznak, és ez kihúzta alólam az igazságosztó sámlit. Így most csak annyit mondhatok, hogy vagy az időjárás vagy a kismillió egyéb változó változása hozta magával, de markáns lett a kontraszt. Aki a 2018-ast szerette, nem biztos, hogy a 2019-esbe is bele fog habarodni. Az előbbinél az édes oldalra lendült ki az inga, ennél a szárazra. Continue reading “Nehéz örökség – St. Andrea Áldás Egri Bikavér 2019”
Csak a szépre emlékezem – magyar rozé 2020
Szeretnék, és gyakran sikerül is, megfeledkezni arról, hogy a magyar bort mekkora távolság választja el a nemzetközi élmezőnytől. Olykor azonban letaglóz a realitás, és ilyenkor nincs más gyógymód, mint az erőltetett menet az amnéziába. Mint a kisgyerek, aki behunyja szemét, hogy láthatatlanná váljon, én is elhitetem magammal, hogy ha nem írok róla, nem is létezik. Amikor a teszt végén kóstolótársaim nekem szegezték a kérdést: „erről mit fogsz írni?”, gyorsan rávágtam: „semmit”. Végül felülkerekedett bennem a fogyasztóvédő, de részletes elemzést senki ne várjon. Continue reading “Csak a szépre emlékezem – magyar rozé 2020”
A kutya ugat, a karaván halad – Kovács Nimród Winery Dixie 2019
5-6 évvel ezelőtt indexre tettem a Kovács Nimród-borokat, mert az erjesztett szőlőlevet mindig jobban szerettem a borban pácolt tölgyfánál. Látva azonban a nemzetközi és hazai versenyeken elért sikereket, fokozódott a nyomás, hogy egy mintavétel erejéig feloldjam a bojkottot. Az áttörést végül az hozta meg, hogy a Decanter magyar mellékletében felbukkant az alig 6 eurós Dixie, amit Oz Clarke 93 pontra értékelt. Continue reading “A kutya ugat, a karaván halad – Kovács Nimród Winery Dixie 2019”
Tokaj menthetetlen? – Pallagi Ferenc: Tokaji keserű
Egy Tokaj könyv, amelynek nem Szepsy István a pozitív hőse. Egy Tokaj könyv, amely szerint a szabadság és a fenntartható siker záloga a szabad piaci verseny. A Tokaji keserű egyszerre vádbeszéd, történelmi tanulmány, piacelemzés és szórakoztató anekdotagyűjtemény. Continue reading “Tokaj menthetetlen? – Pallagi Ferenc: Tokaji keserű”
Az újrahasznosítás bajnokai – Mediaworks Top 100 és Fiáth Attila
Fiáth Attilának sokat köszönhet a magyar bor. Remélem, Fiáth Attila is sokat köszönhet a magyar bornak. Például, hol tartanánk most, ha nem fedezi fel valamelyik alapszintű borismereti tankönyvben, hogy Burgundiában létezik egy négyosztatú besorolás, amit általában piramisként ábrázolnak, és – figyelem, itt jön az eredeti mozzanat! – ezt akár a Lajtán túli bennszülötteknek is el lehetne adni? Így született meg „a magyar bor értékpiramisa”™, amelyben a régiós borok helyére a régiós borok kerültek, a településszintű borok helyére a települési borok, az elsőosztályú dűlős borok helyére a dűlős borok. Egy kevésbé kreatív elme talán beéri ennyivel, nem így a nemzetközi akadémikus, aki a grand cru borok helyére is talált valamit: a koronát. A magyar piramison a tokaji aszú a koronazár. Lehet, hogy itt érzünk egy logikai bukfencet – hiszen tokaji aszú csak Tokajban készülhet, míg a piramis első három szintje bármely borvidékre adaptálható -, de amikor a rendszert maga, a rendszerteremtő magyarázza el, eloszlik minden homály. Continue reading “Az újrahasznosítás bajnokai – Mediaworks Top 100 és Fiáth Attila”
Szerethető portugieser – Vylyan Macska 2020
Alacsony elvárásnak könnyű megfelelni, mondhatnánk. Portugiesert ritkán veszek, akkor is azzal, hogy biztos ez is kiábrándító lesz. De a Macska kifejezetten tetszett, olyannyira, hogy visszamentem még egy palackért. Még mindig tetszett. Ezek után felbátorodva próbáltam rá egy T****ire – az “oportó” iránt ébredező bizalmam itt tüstént zátonyra is futott. Continue reading “Szerethető portugieser – Vylyan Macska 2020”
You must be logged in to post a comment.