De lássuk, mire mentek a vidéki magyarok a britek szivar-, kéksajt- és karácsonyi puding borával. Nem próbáltunk meg egy seggel két lovon ülni – a szivar eleve kiesett -, ezért a portóit csokoládéval párosítottuk. Mutatóban azért akadt egy csipetnyi kéksajt is. A mezőnyt négy vintage-pótló, egy 10 éves tawny és egy fehér portói alkotta. A hangsúly a vörösborok felől könnyebben értelmezhető ruby-LBV vonalra helyeződött, a tawny-t kontrasztnak, a fehéret érdekességnek szántuk.
Hiába vázoltam föl az alapokat és a történelmet, más az édes vörösről hallani, és más kóstolni. Az első két bor ráment az ismerkedésre, ami a gyakorlatban bizalmatlan méregetést jelentett. A legjellemzőbb kérdés az volt, hogy mihez isszák ezt a portugálok (kiegészítő kérdés: egyáltalán a portugálok isszák vagy az angolok?). És ez a kérdés közvetve kulcsot is adott a megértéshez. Mert az első legfontosabb tanulság: a portói nem innivaló. A második: a nem iváshoz is jó partner kell, és a fekete csokoládé a jónál is jobb. Praktikus ráadás-tanulság: érdemes komolyan venni a hátcímkék tanácsát, miszerint ezeket a borokat a hagyományos vöröseknél hűvösebben kell szervírozni, a tawny-t egyenesen fehérboros hőmérsékleten.
Az első lecke után nem váltunk tanulóból vizsgabiztossá, így a pontozás természetesen elmaradt. A nemzetközi kritikákban általános elismertségnek örvendő borokat választottam, akit érdekel, könnyen találhat magának pontszámot. A hat bor: Noval Black, Graham’s Six Grapes, Noval Late Bottled Vintage 2011, Noval Late Bottled Vintage Unfiltered 2012, Noval 10 Year Old Tawny, Noval Lágrima White Port.
Az első két bor, a Noval Black és a Graham’s Six Grapes inkább alkalmazott grafikának, óriásposzternek tűnt az LBV-k reklámozására: hasonló hangulat, de művészileg kevésbé igényes kidolgozás. Legalábbis ez volt az első estén a benyomásunk. Szerencsémre én még további két estén át finomíthattam a képen.
A Noval Black végül megrekedt a reklámgrafika szintjén: a szuper vonzó vonalat viszi, raklapnyi gyümölccsel, lezserebb kidolgozással, ám ha udvariatlanul közel hajolunk, akkor némi bizonytalanság is kivehető (nyomokban füst és por).
A Graham’s Six Grapes ellenben igazi óriásölő. Besorolásra szerény ruby lenne, a gyakorlatban azonban deklasszifikált vintage-anyag. Gyümölcsbomba, izgalmas, cabernet-ket idéző feketeszedres, pikáns jegyekkel kiegészülve. Szaftos, eleven, finomabb árnyalatokat is mutató korty, bársonyos tanninnal. Minél többször kóstoltam, annál jobban belehabarodtam. A maga nemében kiemelkedő portói, a szerkezet és a hossz az, amiben hajszálnyival elmaradt a két LBV-től. (Nem elhanyagolható szempont, hogy a Novalokkal szemben ez itthon is kapható.)
Az évszázad évjáratát a Noval 2011-es LBV-je képviselte. Ez a szűrt változat, a portói szakértők általában a szűretlenre esküsznek. Lelkük rajta, mi ezt is tökéletesnek találtuk. A rubyk után dimenzió-ugrás: mélyebb, összetettebb és tisztább. Az elemi erejű, cseresznyés gyümölcsösség mellett édes fűszerek, grafitos, avaros jegyek. Színtiszta hedonizmus. El sem merem képzelni, milyen lehet a 2011-es Vintage.
A Noval LBV Unfiltered 2012 volt mind közül a leginkább borszerű. A minőséghez, a komplexitáshoz kezdettől nem férhetett kétség, de az érett, harmonikus 2011-es mellett eleinte fiatalosan rakoncátlannak tűnt. Aztán a harmadik napra ráncba szedte magát. Az első összehasonlításban a 2011-es kereksége mellett érzékelhető volt, hogy a savak és a tannin itt még külön utakon járnak. Az idő azonban neki dolgozott, és végül minden a helyére került. A mezőny legstrukturáltabb, legtanninosabb bora. Az illatban málna, borsmenta, cseresznye, a korty sűrű szövésű, hatalmas energiával, hosszú lecsengéssel. Nagy ígéret.
Ezután következett a sor egyetlen tawny-ja. Én, és azt hiszem, bármely átlagfogyasztó a tawny oxidatív stílusával nehezebben tud megbarátkozni, mint a vintage-vonal gyümölcskosarával. Kellően rákészülve azonban ennek sem nehéz megtalálni a szépségét. Amennyire ismerem a tawny-kat – ez lehetett kb. a tizedik, amit kóstoltam – a Novalok a legjobbak közé tartoznak. A Noval 10 Year Old Tawny szép egyensúlyt mutatott, semmi illó, az LBV-knél könnyedebb, jobban iható, kevesebb maradékcukorral. Az illat első nekifutásra megtévesztésig hasonlít egy diólikőrre, második nekifutásra aztán karamellel és fügével egészül ki. A brandy itt kevésbé integrálódott, mint a rubyk és LBV-k esetén.
Sok vörös után, mindig jól esik a fehér. Úgy látszik, erre az aranyigazságra az erősített borok sem cáfolnak rá. A fehér portói hagyományosan teljesen periférikus kategória, de újabban két okból is nőtt a szerepe: egyrészt a gin tonic-ból kezd a gin vetélytársa lenni, másrészt néhány borászat elkezdett vele komolyabban foglalkozni. Citrommal, tonic-kal, rozmaringgal és jéggel tényleg verhetetlen nyári koktél (mondom én, aki ezt leszámítva 20 éve nem ittam koktélt).
A Noval Lágrima White Port önmagában is kellően érdekes, de én most nem tudtam igazán ráhangolódni, szemben a társaság többi részével (ebből fogyott a legtöbb). Amikor a második körben a csokoládékkal kóstoltuk a borokat, kiderült, hogy a legizgalmasabb csokoládénak (Harrer narancsos-chilis) ez a legjobb partnere, ami egyúttal meg is pecsételte a másnapi visszakóstolás sorsát.
Konklúzió: az ember mindig tanul. A majdnem teljes elutasítástól eljutottunk a majdnem felhőtlen szerelemig. Nem véletlenül ajánlgatják a hátcímkék: a fekete csokoládé valóban eszményi párosítás a portóihoz. Én személy szerint nem is találkoztam még olyan párosítással, ahol a felek ilyen mértékben erősítették föl egymás erényeit. Epic happy end. Már szervezzük az újrarendelést.
(Utószó: a Tesco Finest fekete csokoládék közül az Ecuadorit szerettük a legjobban önmagában és portóival egyaránt. Érdekes módon az elképesztően száraz, önmagában szinte ehetetlen 99 százalékos Lindt is jó kísérőnek bizonyult. A Harrerek magasabb minőséget képviselnek, viszont a tejcsokoládé, akkor sem jó párosítás, ha önmagában egyébként szuper finom. A Harrer narancsos-chilis csokoládéja volt sokunk abszolút kedvence, ám az ízesítetlen csokoládék jobban működtek a portóiakkal (a kivételt a fehér, Lagrima képviselte) Külön köszönet Sas Gabriellának a csokoládék kiválogatásáért és beszerzéséért.)
You must be logged in to post a comment.