Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Pedro Ballesteros MW, a talán legismertebb spanyol boríró tartott egy mesterkurzust a Rioja Centennial Celebration keretében. Az előadáson Andrew Jefford is jelen volt és a Decanter e havi számában saját kommentárjaival ellátva beszámolt Ballesteros gondolatairól. A cikket többször is elolvastam, és végül nem tudtam ellenállni a csábításnak, hogy Jeffordhoz hasonlóan én is széljegyzettekkel lássam el Ballesteros megállapításait.
A cím saját sufnituning kísérletem, hogy az Oasis által halhatatlanná tett „definitely maybe” szófordulatot átültessem magyarra és azért rángattam ide, mert a „Milyen az Etyeki Kúria?” kérdésre ez jutott elsőre eszembe. Kicsit hosszabban: szinte majdnem mindig jó. Ha felülünk a villamosra, ami a Semmiképpen Sem Rossztól a Feltétlenül Jóba visz, akkor a végállomás előtt eggyel kell leszállnunk. Sokkal jobb, mintha az egész távot végig kellene kutyagolnunk a hőkupola alatt, viszont enyhén bosszantó, amikor egy megállóval a cél előtt leszállítanak a légkondicionált szerelvényről. Egy fontos apróságról persze ne feledkezzünk meg: az árak is közelebb esnek egy buszjegyhez, mint egy sofőrös Flying Spurhöz.
A kékfrankos kíváncsivá tett, a borszerda pedig tompította az esetleges pofára esés fájdalmát. A Villa Gyetvai Balatonfüred egyik legcsinosabb kecója, a külcsíny, a belbecs és az időszaki kiállítások egyaránt dicsérik a tulajdonos ízlését és anyagi helyzetét. De vajon honnan akasztott le Gyetvai Zsolt egy ennyire tehetséges borászt, akiről én soha korábban nem hallottam?Amennyiben a klubtulajdonos a csapatösszeállításba nem szól bele, csak a lóvét virítja, akkor a szakmai sikerekért Demjén Gábort illeti elismerés.
Nincs érkezésünk posztot írni minden kipróbált borról, de hogy ezeknek mégis nyoma maradjon, havi naplózásba kezdünk. A legfrissebb leírás legelöl, folyamatosan bővítjük a listát.
Nyolcezer éven át nem volt kérdés, hogy miért iszunk bort. A borfogyasztás kulturálisan mélyen be volt ágyazva. Az istenek itala, a szertartások, ünnepek, lakomák elmaradhatatlan kísérője, a hosszú élet titka, a rang és a hatalom szimbóluma. Csakhogy semmi sem állandó, ahogy a kultúrák fejlődnek, változnak, úgy hullámzik a fenti érvek súlya és érvénye. Meglepődnénk, ha valaki ma azt állítaná, hogy azért iszik bort, mert közelebb akar kerülni az isteni világhoz. És éppen a szemünk előtt játszódik a csata, amelyben a bor vesztésre áll az egészségkultusszal szemben. Így az sem zárható ki, hogy az erózió idővel eléri azt is, amit ma a borfogyasztás fő okának gondolunk, vagyis, hogy összehoz, összeköt, jókedvre derít, feldob és megolajozza a beszélgetéseket. Mi lesz, ha ez a tartóoszlop is repedezni kezd és végül ledől?
A szőlő nem eszik földet, csákányszerű metszőfogaival nem aprítja a bazaltot vagy gránitot. A szőlő legfeljebb fröccsöt hörpöl szívószállal, amit a talajban élő és ásványi anyagok lebontására képes baktériumok és gombák voltak szívesek elkészíteni neki. Hogy hol milyen baktériumok és gombák dolgoznak a söntésben ez kétségtelenül függ attól, hogy földrajzilag hol járunk. De az anyaföld hatása annyi áttételen és változón keresztül jut el a borig, hogy nagy merészség lenne bármit, amit kóstoláskor érzünk ásványi elemekhez kötni.
Csak a baj van a fiatalokkal. Pl. nem isznak. De lehet, hogy ennek a botnak is két vége van. Amit a kispolgár meg tudna fizetni, azt nem érdemes meginni. Amit érdemes lenne meginni, azt nem tudja megfizetni. Sara Danese Michelin-csillagos éttermek borválasztékát vizsgálta, én jó magyar vöröseket kerestem. Ő depi lett, én hepi.
Ha azt mondom, hogy Stuart Pigott színes egyéniség, akkor keveset mondtam. Mivel azonban a Riesling egyház felkent prókátora, a kékfrankos lelkes propagátora és a magyar bor iránt is őszintén érdeklődik, én megtanultam tisztelni. Semmit nem tudok komolyan venni, amihez James Sucklingnak, a nagy pontinflátornak és önfényezőnek köze van, de miután Pigott lett a német referense, a riesling beszerzéseimben fontos iránytűt jelentenek az értékelései. Most mintha kissé viharos vizekre tévedt volna: elhagyta a jamessuckling.com-ot, saját oldalt indított, és rögtön egy örvény közepén találta magát a MORIC Lutzmannsburgra kiosztott 100 pontja és az osztrák OBI „hibás, nem megfelelő” minősítése kapcsán kialakult botrány miatt. Most egy magyar vörösborra is kiosztott 100 pontot, reméljük, ebből nem lesz hasonló purparlé. Continue reading “Magyar vörös még soha nem kapott 100 pontot”
„35 éve dolgozom a borbizniszben, de legtöbben valószínűleg a netről ismernek, ahogy palackokkal ugrálok sokat szenvedett producerem, operatőröm, alkotótársam és fiam, Fred kamerája előtt. Halál komolyan veszem azt a feladatot, hogy mindenkivel megosszam a jó borok felfedezésének örömét. Rengeteg lőrét és lefolyó szökevényt kellett megkóstolnom, hogy megtaláljam azokat a borokat, amelyeket szívesen iszom, és remélem, ti is. Szóval, ki a dugóval, le a csavarzárral, kalandra fel! Egészségünkre!”
Tavaly októberben verték nagydobra, hogy első ízben kapott egy osztrák vörösbor 100 pontot. Természetesen egy kékfrankos, természetesen MORIC, természetesen James Sucklingtól (helyesebben referensétől, Stuart Pigott-tól).
You must be logged in to post a comment.