Oliver Coleman “A magyar Balaton-vidék újjászületése” címmel terjedelmes cikket írt Jancis Robinson oldalára, amihez aztán terjedelmes kóstolási mellékletet csatolt. A szélesen értelmezett Balaton-vidék Zalától a Somlón át Balatonboglárig és Csopakig terjed és Coleman mindenhol talált kedvére való borokat. Az egyenlők között is a legegyenlőbbnek azonban Somló bizonyult, a teszt legjobb bora 17 ponttal és két plusszal a Somlói Vándor pince, Celli-dűlőből szüretelt juhfark-hárslevelű-tramini-olaszrizling-furmint gemischter satz-a lett. (A képen Kis Tamás, a.k.a. Somlói Vándor.) Continue reading “A legjobb balatoni borok”
Minden osztrák bor egyforma
Wojciech Bonkowski azt mondja, hogy minden osztrák bor egyforma. Úgy egyforma, mint minden Mozart-mű. És egy Beethovenre vágyik, aki kiszórja a régi berendezést és a szőnyegtől a csillárig felújítja a lakást. Vagy legalább egy Horowitz-ra, aki nem szór ki semmit, de átrendezi a szalont. Continue reading “Minden osztrák bor egyforma”
Mindent bele!
Elutaztunk a fény városának elővárosába, ahonnan a pezsgést viszik az éjszakába. És a Moselt is érintettük. Minden okom meg lett volna a fényes jó kedvre, de közben apám kórházban feküdt és minél jobban éreztem magam, annál inkább mardosott a bűntudat. Eddig a privát, innen folytatódik a közszolgálat, döntöm a szakajtót. Continue reading “Mindent bele!”
Örömvörös – Kiss Gábor “Rouge 364” 2023
Tavaly óta Kiss Gábor rajongó vagyok. Előtte kimaradt néhány év, így nem tudnám megmondani, hogy új stílusról beszélhetünk-e, de azelőtt nem találkoztam olyan borával, ami annyira tetszett volna, mint az egy éve kihozott 2022-esek (Rouge 364, Cabernet Franc, Carte Blanche).
Ha egy van, az már siker? – magyar pinot
A napokban belebotlottam egy remekül szerkesztett, látványosan fotografált és tartalmilag tökéletesen meggyőző libanoni borturisztikai kisfilmbe. A feleségem tíz perc után elkezdte a skyscanneren a jegyárakat pörgetni. Történelem, táj, ókori oszlopcsarnokok, gasztronómia, Baalbek és cédrusok, nyolcezer éves borkultúra, ezer méter fölötti ültetvények. Amíg forgatott a stáb, az ország éppen zavartalanul működött (ki kell fogni). Continue reading “Ha egy van, az már siker? – magyar pinot”
Szia Uram, húszért száz, érdekel?
Több, mint egy évtizede annak, hogy 2-3 havi gyakorisággal összeülünk heten egy klubdélutánra. Ennyi idő alatt minden, ami reálisan szóba jöhet – nem elérhetetlenül drága, nem beszerezhetetlenül ezoterikus – többször sorra került. Korlátozó tényező, hogy nálunk mostanáig ismeretlen fogalom volt a quantitative easing, vagyis egy kezemen meg tudom számolni, hányszor léptük át a száz eurós limitet. Így talán érthető, hogy el kellett gondolkodnom, lehet-e még valamit gurítani egy ekkora játszótéren. Continue reading “Szia Uram, húszért száz, érdekel?”
Hét kadarka
A kadarkát és a tölgyhordót régen elkönyveltem magamban összeférhetetlen párosként, de ez a sor elgondolkoztatott. Meglepően jól jöhet ki egy rövid-középtávú érlelésből a fát látott verzió, amint a lenti példa is bizonyítja, és kétségeim vannak afelől, hogy tartályos érleléssel megközelíthető ez az eredmény. Erre ugyanakkor pár év múlva visszatérhetünk, a tesztalanyok már a borhűtőben pihennek… Continue reading “Hét kadarka”
Nekik nem büdös a föld – kétkezi champagne
Jancis Robinson udvari költője, Tamlyn Currin két termelői champagne bemutatót is végigkóstolt. A beszámolóból én három pontot mazsoláztam ki. Az első, hogy megkerültek az elveszett fiatalok: “… ami feltűnő és örömteli volt, az a résztvevők átlagéletkora. A világvége-prófétáknak, akik szerint a Z generáció és a milleniálok már nem isznak bort, van egy fontos hírem: isznak, méghozzá termelői champagne-t. Londonban legalábbis”. Continue reading “Nekik nem büdös a föld – kétkezi champagne “
A riesling kétélű tőr
Szigorúan kínálati oldalról, szigorúan önérdekből végzett piackutatásom legutóbbi részeredménye: két kiváló magyar riesling és hosszabb kihagyás után, két német asszaszin. Gyorsan szögezzük le, nálam kettős a mérce: ha magyar vagy, a német alap megugrásának is felállva tapsolok, ha német vagy és elmarad a csoda, örökre elfelejtelek. De ha fejben kivonom a lejtést a pályából, akkor is igaz marad: az elmúlt hónapban akadt magyar, amit szívesebben ittam, mint echte németeket (a kettő, az már több).
Nyári vörös – Sebestyén Indigó Zweigelt 2023
Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akinek eszébe jutott már november végén beaujolais nouveau-t és hasonlókat kortyolgatva, hogy ezeket a kirobbanóan friss borokat szívesebben fogyasztanám a jó idő beköszöntével, tavasz derekától, mintsem a testes vörös főszezonban. Újborokat azonban néhány hónapon túl tartogatni nem célszerű, legalábbis ezt igyekszik az ember fejébe sulykolni a boros szakirodalom, és ezt általános szabálynak magam is elfogadom – még ha tudnék is ellenpéldákat felhozni. Continue reading “Nyári vörös – Sebestyén Indigó Zweigelt 2023”
You must be logged in to post a comment.