Vannak még csodák – német pinot & co.

Van egy-két ökölszabály, amivel jobb nem kekeckedni, mert garantáltan fájni fog. Borban ilyen pl. az „Óvakodj az olcsó burgunditól!” Az intelem súlyát növeli, hogy az olcsó burgundi olyan drága, mint más borvidékeken a drága drága. A lényeget már Groucho Marx megfogalmazta: Nem akarsz olyan burgundit inni, amit te is meg tudsz fizetni.    Continue reading “Vannak még csodák – német pinot & co.” →

It’s the demográfia, stupid

A probléma adott: kevesebben isznak bort, akik isznak, kevesebbet isznak. Az ágazati megmondóemberek lázasan keresik az okokat és ontják a mentő ötleteket. Életérzés, borturizmus, wellness? A kóstolási jegyzetekben gyakrabban kellene leírni, hogy kúl, epik, ütős, és ritkábban, hogy pomelo, tőzegáfonya és cserszömörce? Szedjük ízekre a tudományos kutatások eredményeit? Gúnyolódjunk az egészségiparon? A száraz januárra küldjük rá a kefekötő februárt? Continue reading “It’s the demográfia, stupid” →

Palaland – Moseli körút

Látszólag képeslap – Bernkastel-Kues

A Mosel palafalak határolta, víz vágta, girbegurba folyosó. A látvány minden második kanyarban lélegzetelállító. És ez akkor sem változik, amikor a természeti tájat épített környezet bontja meg (na jó, a Mosel-híd kérdőjeles). Bernkastel-Kues a mézeskalács-házakkal olyan, mintha mesekönyvből vágták volna ki (karácsonykor erre alaposan rá is játszanak). Scrooge legyen a talpán, aki képes itt a városnézést mosolytalanul lehozni. Szerintem nincs még egy hasonlóan szép borvidék (talán a Douro közelíti meg), és ha a tájhoz a borokat is hozzáadjuk, akkor egyenesen verhetetlen úticél.

Continue reading “Palaland – Moseli körút” →

Aranyláz a nyomortanyán

A képen egy borászatot rejtettünk el (Domaine de l’Hortus)

A múlt század második felében Languedoc volt a francia bor nyomortanyája és puskaporos hordója, amit segélyekkel próbáltak felszámolni. Azért mondom, hogy felszámolni és nem felemelni, mert a kivágási támogatást nehéz lenne vállalkozásélénkítésként eladni, inkább a sóval behintés humánus formája. A gettótlanításból, úgy tűnik, jól jöttek ki, mert a franciák kétfejű Robert Parkere, Bettane és Desseauve már „új Kaliforniaként” hivatkoznak Languedoc-ra. Bár nem teljesen világos, hogy mire gondoltak – vadnyugat, aranyláz? -, Kalifornia biztosan nem a nyomortanya szinonimája. Continue reading “Aranyláz a nyomortanyán” →

Solus 100

100 pontos bort kóstolni mindig csalódás. Kész szerencse, hogy ritkán kerül rá sor. De nehogy azt higgyük, hogy 99, 98 vagy 97 pontos bor esetén jobb a helyzet (nem mintha ez gyakrabban fordulna elő). Az egyik magyarázat, hogy rajtunk kívül mindenki hülye (aki nem, az le van fizetve). A másik, hogy bennünk van a hiba. Az első magyarázatot illik visszakézből elvetni, pedig szorult bele igazság. A másikat illik elfogadni és a pszichés okokat felszínre hozni.

Continue reading “Solus 100” →

Pátzay-rieslingek

Komoly cégek vagyonokat költenek marketingre, a magyar borász a belső hangot vagy a feleségét faggatja, amikor dupla áron szeretné eladni az olaszrizlinget vagy a kékfrankost. Régebben a presztízsépítést és a kétszeres szorzót latin névvel, súlyos palackkal és dombornyomással oldották meg. Pátzayék a matricás macskaszem és a fekete viaszkapszula mellett döntöttek. A macskaszem 7 éves koromig tartott bűvkörében, a fekete viaszkapszulával nincs közös múltam. Újabban azonban az a kép alakult ki bennem, hogy a színes viasz a natúrborosok törzsi arcfestése és így hasonló jelzőfunkcióval bír, mint a darazsak vagy a szalamandrák sárga-fekete mintázata. A Pátzay Pincénél alacsony kénről vagy hasonló new age túlkapásokról persze szó sincs, annyira indiánok ők, mint Adam Ant. Continue reading “Pátzay-rieslingek” →