A kóstoló egy adott pontján mindenkit arra kértem, hogy fojtsa vissza a lélegzetét, mert hamarosan bevonulok a szent tőkével. Az ereklye egy Chateauneufben kivágott, viharvert tőke, amit egy tágas csomagtartóval megáldott barátom hurcolt át fél Európán, hogy aztán nekem ajándékozza. Egészen mostanáig pókok mászókája volt a fészerünkben, de mivel itthon a bakművelés izgalmas egzotikum, lecsutakoltam és kirángattam a rivaldafénybe. A hatás megmaradt egy szerény party trick szintjén, a hátra hőkölésen és a szórványos tapson innen, ahhoz azonban bőven elég volt, hogy mindenkiben rögzüljön: más koordinátarendszerben mozgunk. Continue reading “Olcsó Jánosék ronizálnak”
Yves Cuilleron a legfinomabb borokat készíti, de erre az arca a legkevésbé sem készít fel. Én, aki életem meghatározó részét borokkal való szöszmötöléssel töltöm, mélyen lekötelezve érzem magam, amikor olyan valakivel találkozom, akinek a művei máig képesek feldobni, lekötni, ámulatba ejteni. Noha ezek a művek nyilván csak felerészben az emberi szándék, képzelőerő, szakértelem és szorgalom kifejeződései, hiszen a megformált anyag él és mozog, mégis nehezemre esik elfogadni, hogy az, aki ezeket a borokat létrehozza, nem feltétlenül szép. Kívülről semmiképpen. Fordítva persze még rosszabb lenne. 
Aránytalanul hosszú időt töltöttem már a kékfrankos elhelyezésével a saját bortérképemen, és lehet, hogy soha nem érek a végére. Szóval, a kékfrankos, az olyan, mint egy sangiovese, illetve olyan is, mint egy syrah, és kétségtelenül sokban hasonlít egy menciára, saját kronológiám szerint haladva. Amikor tizenvalahány éve 
You must be logged in to post a comment.