A Terra Australis/Red Earth beszámolók egy ideje elmaradtak, de nem azért, mert Halász Attila már nem jön Sydney-ből, vagy mert elmulasztom a kóstolókat (előzmények: 2010-es szeánsz by Dagadtos, 2011-es by Octopus; Borrajongóéknál is érdemes körülnézni). Ha tehetem, megyek – Attila mindig tud újat mutatni -, és ezúttal nem hagyom említés nélkül az eseményt (ugyan megkésve érkezik, július helyett december végén, de ezzel legalább az év borai című kötelezőt is letudom). Continue reading “Terra Australis 2024”
Yves Cuilleron a legfinomabb borokat készíti, de erre az arca a legkevésbé sem készít fel. Én, aki életem meghatározó részét borokkal való szöszmötöléssel töltöm, mélyen lekötelezve érzem magam, amikor olyan valakivel találkozom, akinek a művei máig képesek feldobni, lekötni, ámulatba ejteni. Noha ezek a művek nyilván csak felerészben az emberi szándék, képzelőerő, szakértelem és szorgalom kifejeződései, hiszen a megformált anyag él és mozog, mégis nehezemre esik elfogadni, hogy az, aki ezeket a borokat létrehozza, nem feltétlenül szép. Kívülről semmiképpen. Fordítva persze még rosszabb lenne. 
Aránytalanul hosszú időt töltöttem már a kékfrankos elhelyezésével a saját bortérképemen, és lehet, hogy soha nem érek a végére. Szóval, a kékfrankos, az olyan, mint egy sangiovese, illetve olyan is, mint egy syrah, és kétségtelenül sokban hasonlít egy menciára, saját kronológiám szerint haladva. Amikor tizenvalahány éve 
You must be logged in to post a comment.