Szerethetjük-e azt, amit nem szeretünk?

Minden árnyalatot ismer a palettán.

Sarah Heller nemcsak az egyik legfiatalabb master of wine, hanem maga a testet öltött globalitás: koreai szülők amerikai kultúrában felnőtt Hong Kongban élő lánya, aki képzőművésznek tanult a Yale-en, aztán Piemontban kötött ki és az olasz lett a gasztronómiai és önológiai anyanyelve. Az Italian Wine Unplugged 2.0 kötetben ír arról, hogy az uralkodó borértékelési iskolák nem igazán alkalmasak az olasz borok erényeinek felismerésére és elismerésére. Continue reading “Szerethetjük-e azt, amit nem szeretünk?”

Felteszik a térképre a furmintot, a kékfrankost és az olaszrizlinget

Tamlyn Currin Kogban (Szlovénia) szüretel (a kép forrása: www.jancisrobinson.com)

Tamlyn Currin kezd kiégni. A fenti cím az ő címe és nemcsak az elkoptatott szófordulat, hanem a leírások tényszerűsége is arra utal, hogy írásdühét és metaforamániáját felőrölték a határidők (csak emlékeztetőül: nemrég még tündekovácsok kalapácsolták a somlói borokat). A Kog25 Pannoniát április első hétvégéjén tartották és Currin beszámolója pontosan fél évvel később jelent meg. Mivel a vaktesztekben jócskán szerepelt magyar bor és a szerző a három fajta természetéről és fejlődéséről is értekezik, ezért egy rövid szemlét mindenképpen megér a cikk. Continue reading “Felteszik a térképre a furmintot, a kékfrankost és az olaszrizlinget”

Öntözni kell, akarom mondani, nagy hiba lenne

Tőkék az Atacama-sivatagban (Tara – Ventisquero)

Az élősködő hatóságokra és életidegen előírásaikra mindenkinek van egy rossz szava. Én a borászkodást mint mezőgazdasági vállalkozást csak messziről látom, de olvasmányként vagy élőszóban annyiszor találkoztam már azzal a véleménnyel, hogy az eredetvédelemtől a növényvédelmen át a borok engedélyeztetéséig minden rendelkezés és minden végrehajtója értelmetlen és fogalomtalan, hogy végül axiómaként elfogadtam. Csak az utóbbi években, különböző borvidékek történetével ismerkedve, kezd leesni a tantusz, hogy ami ma nyűgnek és gonoszságnak hat, azért valamikor a tisztességes és tehetséges termelők maguk könyörögtek.

Continue reading “Öntözni kell, akarom mondani, nagy hiba lenne”

Hogyan lettek ilyen elképesztően drágák az éttermek?

Bár lenne rá okom, ezt nem én kérdezem, hanem Fiona Beckett, a bor/étel párosítás talán legismertebb specialistája. A panaszária így kezdődik: „Nem tudom, hogy Önök, hogy vannak vele, de én állandóan ledöbbenek az árakon, amikor étterembe megyek”. Bár az angol áraktól a magyar szem is elkerekedik, a dolog ott válik érdekessé, hogy a fiát is bevonja az oknyomozásba, aki egy menő londoni étterem igazgatója. Continue reading “Hogyan lettek ilyen elképesztően drágák az éttermek?”

A borkritikus halála

Robert Joseph (fotó: www.fenavin.com)

Talán eltünök hirtelen, mint dodónyom a fövenyen. Soha nem is volt rám szükség. De a borbolygón különleges törvények uralkodnak. Megveszed a palackos kiszerelésű zsákbamacskát, és csak napokkal, hetekkel a pénztártól való távozás után derül ki, hogy mire verted el a pénzedet. Mintha úgy kellene autót vásárolnod, hogy elötte nem ülhetsz bele, próbavezetésről szó sem lehet, csak a kirakatüvegen keresztül bámulhatod. Vagy mint egy könyvesbolt, ahol nincs tapizás, belelapozás, mert minden kötet be van fóliázva. Élelmiszerek esetében persze nem szokatlan, hogy a zsugorfólián keresztül kell eldöntened, megveszed-e, de ritka az az élelmiszer, aminek kilójáért 5-10 ezer forintot kérnek (vagy 50-100-at). Continue reading “A borkritikus halála”

Az a legfinomabb, amit csak kézzel-lábbal lehet enni

Ez az utolsó dolog, ami miatt aggódnom kellene, mégis mélyen elkeserített, hogy kedvenc angol étteremkritikusom 15 év után elbúcsúzik a Guardiantől. Mint kiderült, Jay Rayner, a szellemes kivégzések bajnoka nem nyugdíjba vonul, csak egy erődített fizetőfal mögé költözik (Financial Times). Búcsúcikkében a tőle megszokott stílusban összefoglalta eddigi pályája tanulságait. Néhány szemelvényt lefordítottam, lehet rajta nevetni, bólogatni, ízlés szerint felháborodni és persze aki bírja a nyelvet, olvassa az eredetit. Continue reading “Az a legfinomabb, amit csak kézzel-lábbal lehet enni”

A lélek gyógyszere, a kapcsolatok kenőolaja, a jókedv katalizátora

Dan Murrel grafikája Rudolph Zallinger grafikája alapján (forrás: https://worldoffinewine.com)

Amikor a zöldségalapú egészség aszketikus bajnokai azt akarják elhitetni velünk, hogy a boldog élet kulcsa a boldog bélflóra, hogy az önkiteljesítés útja a bélcsatornán át vezet, az ember valójában a zsigerekben legelő baktériumnyáj pásztora, amit pontos időbeosztás alapján úgy kell etetni, mint hajdanán a tamagocsikat, akkor nem árt újra felidézni, hogy hogyan és miért lett a társadalmak szerveződésének, a civilizáció kialakulásának egyik alapköve az alkoholfogyasztás. Continue reading “A lélek gyógyszere, a kapcsolatok kenőolaja, a jókedv katalizátora”

Barbárok dugóhúzóval

Matt Skinner (fotó: grantourismotravels.com)

Akit zavarnak a borsznobok, ne is olvasson tovább, mert itt magas fordulatszámon pörög a sznobmosdatás. Szigorúan véve, a borsznobéria rangkórságot, címkeivást, eltartott kisujjat, hosszas lögybölést, homlokráncolást, a savszerkezet és az aprószemcsés tannin emlegetését jelenti. Az eltartott kisujjat leszámítva minden vádpontban könnyű lenne rám bizonyítani a bűnösséget, de én hajlamos vagyok a sznobériát az igyekezet és az elkötelezettség jelének, a rajongás és a szakértelem előszobájának tekinteni. Continue reading “Barbárok dugóhúzóval”

A berúgásiparnak bealkonyult

Samantha Cole-Johnson

Minden napra jut egy gyászjelentés, esik a borfogyasztás, esik, de nem kel, padlózott, rászámoltak, KO. Futószalagon gyártják a bűnbakot, önjelölt próféták ötletelnek hetet-havat. Én nem látok abban semmi rosszat, ha a bor a tartósan fogyasztott fogyasztási cikkből visszalép az alkalmiba, a köznapiból az ünnepibe, a berúgásipar agarai hátrébb szorulnak, a szódával-elmegynek meszelnek. A borkultúrát én is féltem, az alkoholizmust utálom. Continue reading “A berúgásiparnak bealkonyult”