Most érdemes felszállni – Champagne Henriot Blanc de Blancs

Itt most egy hosszú mesének kellene következnie soha-nem-hallott nevekkel és fölösleges évszámokkal. Tömörítek: fasza dolog, hogy a családi birtok 1640-re vezeti vissza az első kapavágást és hogy az az Henriot-fiú, aki a legtöbbre vitte, egészen a Veuve Clicquot csúcsáig vitte, csak hát közben a szőlőt beváltotta LVMH részvényekre és 1994-ben gyakorlatilag új birtokot alapított a régi nevén. Azóta lábadoznak, építgetnek, parcellákat csipegetnek. 2020-ban leszerződtették pincemesternek Alice Tétienne-t (ex-Krug), a borvidék egyik legdinamikusabb női borászát és most nagyjából ott tartunk, hogy a siker már kóstolható, de a presztízs még épülőben, ami fogyasztói szempontból kegyelmi időszak, hiszen az árak nem a minőséget, hanem az elismertséget tükrözik. Continue reading “Most érdemes felszállni – Champagne Henriot Blanc de Blancs”

Szerelmi vallomás a chardonnay-hoz

Szögezzük le gyorsan, nem az enyém. A kihalás szélére sodródott betűalapú borinfluencerek egyik utolsó képviselője, a klímamenekültként Katalóniában élő Fintan Kerr virtuális pincéjében leltározva értesült arról, hogy ő statisztikailag egy chardonnay-head. Pánik vagy menekülés helyett fröccsöntött magának egy ideológiai járókeretet. A keretbe rekesztett monster kérdés így hangzik: Hogyan lehet egy színtelen, szagtalan, indikátorközegbe beleszeretni? Continue reading “Szerelmi vallomás a chardonnay-hoz”

Alma/fa – Etyeki Kúria Chardonnay 2021

Én még nem ittam igazán jó új-zélandi bort. 15 évvel ezelőtt az állítás élét könnyen el lehetett volna venni azzal, hogy „hiszen, te eleve utálsz mindent, ami újvilági”; csakhogy időközben az előítéleteim bevehetetlennek hitt erődítményét az alapokig visszabontották kaliforniai chardonnay-k, cabernet-k, argentin malbec-ek, dél-afrikai chenin blanc-ok és társaik. A fintorgás szigetén már csak Chile, Ausztrália és Új-Zéland dideregnek. Nyilván náluk is akadnak, akik túljutottak az alaprecepteken és az ipari szemléleten, csak engem nem ért még olyan inger, ami arra késztetett volna, hogy nagyobb összeget invesztáljak a felderítésükbe. Continue reading “Alma/fa – Etyeki Kúria Chardonnay 2021”

Elegancia, wtf?

Valamikor a nyár elején meghívtak egy nagyobb kóstolókörbe, és egy óvatlan pillanatban az egyik alapító atya azt a kérdést szegezte nekem, hogy „Na, de mi az, hogy elegancia?”. Nem mondom, hogy torkomra forrt a szó, de azért válaszadás közben alapzajként az zakatolt a fejemben, hogy miért kellene és mit lehet ezen magyarázni. Az ’elegancia’ nálam az alapszókincs része, soha korábban nem kellett az eredetén, jelentésén, használatán elgondolkodnom. Az éjjeli helyijáraton hazafelé zötyögve újra meg újra visszajátszottam a rögtönzésemet, és nem tudtam elhessegetni azt a kényelmetlen érzést, hogy a felcicomázott egyensúlyt próbáltam meg eleganciaként eladni. Continue reading “Elegancia, wtf?”

Gyümölcshegyek – Kislaki Matacs Chardonnay 2021

Köztudott, hogy annak, amit hallunk, csak egy részét halljuk, annak, amit olvasunk, csak egy részét látjuk, a többit az agyunk egészíti ki bonyolult valószínűségszámítási mechanizmusok segítségével. Valami olyasmi ez, mint a sokat kárhoztatott AutoCorrect, így aztán én sokadszorra is Makacsra javítom a Matacsot. Pedig ez a bor minden csak nem makacs. Continue reading “Gyümölcshegyek – Kislaki Matacs Chardonnay 2021”

Veszélyben a Kreinbacher-hegemónia – Carassia

Egy ideje már keringenek erről pletykák, de személyesen most győződtem meg róla először: veszélyben a Kreinbacher-hegemónia. Baráti körben, ha pezsgőről van szó, a Kreinbacher az etalon: bárki, aki árban fölé merészkedik, azonnal kiérdemli az arcátlan és – a piaci törvények tükrében – fogalomtalan rablógazdálkodó címet. Ez persze csak a hazai piacra érvényes, de a Carassia, más néven Kárásztelek, hiába található Romániában, lényegileg magyar. Continue reading “Veszélyben a Kreinbacher-hegemónia – Carassia”

Pannon Macon – Rácz Miklós Tamás Chardonnay 2018

Néhány évvel ezelőtt alaposan meglepett, amikor Rácz Miklós Tamás villányi chardonnay-jában az egyik legjobb magyar fehéret véltem felfedezni. Az adatbázisunk elvesztése miatt évjárat tekintetében csak találgatni tudok, valószínűleg a 2012-es lehetett. A magát mediterrán éghajlatúként reklámozó Villány nem burgundi fajtáknak való vidék, így RMT sikerét a magyar chardonnay-kről kiállított szegénységi bizonyítványként is lehetett volna értelmezni – a hűvösebb régiók borászai elpazarolják a versenyelőnyüket. Nekem rokonszenvesebb volt az a megközelítés, hogy a borász jókor szüretelt és ízléssel adagolta a fát. Ha van ennél nagyobb titok, az internet hallgat róla. Continue reading “Pannon Macon – Rácz Miklós Tamás Chardonnay 2018”

Etalon – Domaine de Bellene Savigny-les-Beaune blanc 2017

Engem irritál ez a nagy haptákban állás Burgundia előtt. Egyrészt mert a borok, amelyek a haptákba vágódást indokolttá tehetnék, ritkán kötnek ki az én poharamban. Másrészt, kezdem unni, hogy minden második borvidék a dűlőosztályozásban és a parcellapalackozásban látja az üdvözülés útját. Ugyanakkor a lelkem mélyén érzem, hogy a jó burgundinál nincs jobb. Continue reading “Etalon – Domaine de Bellene Savigny-les-Beaune blanc 2017”

Karambol – St. Andrea Chardonnay „Sommelier Collection” 2018

Szép látszat

A St. Andrea korai chardonnay próbálkozásai hírhedten fásak voltak. Nem tudom, hogy ezek a borok kijutottak-e valaha a tölgyrengetegből. Feltételezem, hogy nem, mert a chardonnay-t hosszú évekre törölték a menüről. Ha jól dekódolom, akkor 2016-ban bukkant fel újra, mint kis szériás különlegesség. Így utólag nehezen tudom összerakni, hogy mi járhatott a fejemben, amikor a „Sommelier Collection”-t kiválasztottam: nosztalgia vagy a kiváló Etyeki Kúria után feltámadt hurráoptimizmus vagy csak az átkozott kíváncsiság? Continue reading “Karambol – St. Andrea Chardonnay „Sommelier Collection” 2018”