Ajánlások és ellenjavallatok a szubsámpány kategóriában. A Kreinbacher-fék. A crémant-fék. A hazai súlyfelesleg. Tokajban is lehetne nagy pezsgőt készíteni. A látens évjárathatás bosszantó buktatói. Continue reading “Ha nem ér a takaród Champagne-ig”→
Számos érvem volt arra, hogy Tokaj miért lufi, ha udvarias akarok lennni, és miért toxic, ha őszinte. A tokaji édesborok nagyszerűségét soha nem vitattam, de édesbort általában akkor iszom, ha kínálnak vele. A kényszerű átállás első évtizedében a száraz tokaji furmintok engem inkább brutalista betontömbökre emlékeztettek, mint az Alhambra Oroszlános Udvarára és értetlenül néztem, ahogy Tokaj prófétája és lelkes követői néhány sikerültebb prototípus után már Burgundia trónfosztásáról fantáziálnak. És végül az sem tetszett, hogy Tokaj az lett a magyar borászatban, mint a foci a magyar sportban, számolatlanul ömlöttek a milliárdok, beköszöntött a térkőkorszak, a potentátok egymásra licitálva húzták fel az új szállodákat és borászatokat.
Zavarba ejtő sokszínűség. Ahány pince, annyi stílus – ha Burgundiára (is) igaz, hogy a termelő az első (nem pedig a termőhely; ugyan kitérő, de érdemes a hivatkozott írást elolvasni, Toby Morhallnak, a The Wine Society beszerzőjének akad néhány érdekes megjegyzése a világ legfelkapottabb szegletéről), akkor Tokajra és a magyar borvidékekre fokozottan az. Megannyi rusztikus, sorjás furmintba futottam bele, amelyekkel nem tudtam megbarátkozni – az én kedvenceim a megszelídített, csiszolt iskolából kerültek ki. Continue reading “Furmint Február 2025 – kedvencek”→
A harmadik kör – a furmint és környéke területi selejtező – csonka lett volna, egyrészt, a 2024-es Gizella nem érkezett meg időben, másrészt, a Barta KVG-ről logisztikai és anyagi nehézségek miatt lemondtam (#amatőrizmus, inkompetencia, blognyomor). Ezért bevártam a felmentő sereget és a badacsonyi és somlói szabadcsapatok csatlakozásával ígéretes mezőny alakult ki. Más kérdés, hogy nem mindenki hozta a kötelezőt. Continue reading “Magyar fehér válogatott – zárókör”→
Mielőtt megválaszolnám a kérdést, egy gyors fejtágító azoknak, akik átaludták az elmúlt 5 évet vagy tokaji furmintot bottal sem piszkálnának meg. A Gizella név mögött Szilágyi László, a Balassa mögött Balassa István rejlik. Emberileg jó barátok, szakmailag rokonszellemű újítók. Mindkét bor az ihatóbb tokaji száraz (értsd: könnyebben csúszik) törekvés jegyében született és ebben a kategóriában etalonnak számítanak. Continue reading “Mi történik, amikor a Gizella Gizella találkozik a Balassa Balassával?”→
Alig néhány hete írtam arról, hogy a furmint nem tokaji, még csak nem is magyar monopólium. Lehet azon parázni, hogy külföldön is erősödik a furmint, de én ebbe nem tudom beleélni magam. A furmint nálam soha nem tapadt Tokajhoz, részben, mert a tokaji szárazat házasítva szeretem, részben, mert a szingli furmint máshonnan legalább olyan jó. Az újabban feltűnt legalább olyan jók egyike a Szt. Donát Márgája. Akartam is belőle vásárolni etalontárazási céllal, de időközben évjáratot váltott. Continue reading “Szigeti veszedelem – Márga és más furmintok”→
Tamlyn Currin Szlovéniában szüretel (talán éppen a Rokánál)
Tamlyn Currin az egzaltált költőnő újra megfejtette a furmintot. Szerintem nem is rosszul. De ennél fontosabb, hogy nem vagyunk egyedül. Amitől sokan tartottak, vagyishogy nem szabad Tokaj sorsát egyetlen fajtához kötni, mert mi van, ha máshol is elkezdenek jó furmintokat készíteni, abban már benne vagyunk. A furmint nemzetközivé lett. De legalábbis k.u.k. Continue reading “A furmint-monopólium megtörése”→
You must be logged in to post a comment.