Már annyi siratókórust hallottam, akik Európa temetésére gyakoroltak, hogy önmagában ez is elég lett volna, hogy felhorgadjon bennem a résistance. De az a gyanúm, hogy a nárcisztikus vén szociopaták kaptak már annyi időt és teret kimutatni a foguk fehérjét, hogy mostanra a birodalmak és zsarnokaik büdös lehellete mindenkinek elkezdje facsarni az orrát. A cézárizmusnak ebben az új korszakában Európa a józanság és az emberhez méltó élet szigetének tűnik. Nem Európa van válságban, hanem a környező kontinensek. Európa éppenséggel túlnyerte magát: mindenki ide akar költözni/menekülni. Continue reading “Az én rózsaszín szemüvegem”
„Nem igazán szeretem a sauvignon blanc-t. Gyakran kiegyensúlyozatlan, izgága, túlságosan illatos, nincs struktúrája és nincs kedvem még egy pohárral inni belőle. Amikor a sauvignon blanc-t fajélesztővel erjesztik, akkor könnyen kialakulnak a passiógyümölcsös jegyek, a túlmozgás és társai; ezzel szemben spontán erjesztéssel a terroir jelleg érvényesül.”
„35 éve dolgozom a borbizniszben, de legtöbben valószínűleg a netről ismernek, ahogy palackokkal ugrálok sokat szenvedett producerem, operatőröm, alkotótársam és fiam, Fred kamerája előtt. Halál komolyan veszem azt a feladatot, hogy mindenkivel megosszam a jó borok felfedezésének örömét. Rengeteg lőrét és lefolyó szökevényt kellett megkóstolnom, hogy megtaláljam azokat a borokat, amelyeket szívesen iszom, és remélem, ti is. Szóval, ki a dugóval, le a csavarzárral, kalandra fel! Egészségünkre!”
Én elakadtam a natúri úton. Zavar, hogy a kén hiánya homogenizál. Ha vannak az egyformaságon belül árnyalatok, azok sem egy szép szín árnyalatai. Élesztő, sör, cider, ilyesmi. Mondanám, hogy kóstolva jobb az összkép, de itt is jut három gerenda a szembe: borotvaéles savak, újraerjedés és cincogó egerek. Inkább meghazudtolása ez, mint beváltása a nagy ígéretnek, hogy ti. „kén nélkül tisztábban látszik a terroir”. Engem teljesen váratlanul ért, amikor Bott Frigyes elindult ebbe az irányba. Pont ő? Pont te is?
Az ember egy hasonlítgató állat, sőt, talán az állatok is hasonlítgató lények, vagyis a figyelmük a változásra, a különbségekre van kihegyezve. Ezzel a fontoskodó okoskodással csak azt akartam felvezetni, hogy nekem betegesen nehezemre esik elfogadni bármilyen eltérést az etalonnak számító borvidék-fajta párosok stílusától, azaz minden más borvidékről származó bor sikerét attól teszem függővé, hogy mennyire hasonlít az „eredetire”. Champagne az egyik legjobb példa, de a német riesling is ilyen – minden más borvidék „rajnai rizlingjét” abban a koordináta-rendszerben helyezem el, ahol ők az origó. És hát sem az elzászi, sem a wachaui, sem a pannonhalmi „nem olyan”. A józan eszem azt mondja, hogy éppen az lenne furcsa, ha olyan lenne, mégis rendszeresen ott kötök ki, hogy “jó, jó, de azért nem egy moseli vagy pfalzi riesling”.
Jobban sült el, mint reméltem. Nem mintha ne tettem volna bele a kutatómunkát, de más másoknak hinni és magadnak inni. A kóstoló menü: kitagadott bordeaux-i fajta Chiléből, kitagadott bordeaux-i fajta Argentínából, honosított champagne Chiléből, desszertnek két sivatagi csodabogár. Makóiasan szólva:
You must be logged in to post a comment.