
A múlt század második felében Languedoc volt a francia bor nyomortanyája és puskaporos hordója, amit segélyekkel próbáltak felszámolni. Azért mondom, hogy felszámolni és nem felemelni, mert a kivágási támogatást nehéz lenne vállalkozásélénkítésként eladni, inkább a sóval behintés humánus formája. A gettótlanításból, úgy tűnik, jól jöttek ki, mert a franciák kétfejű Robert Parkere, Bettane és Desseauve már „új Kaliforniaként” hivatkoznak Languedoc-ra. Bár nem teljesen világos, hogy mire gondoltak – vadnyugat, aranyláz? -, Kalifornia biztosan nem a nyomortanya szinonimája. Continue reading “Aranyláz a nyomortanyán”




Vöröseknél az érlelés az univerzális csodaszer, gyógyír minden nyavalyára, sőt, egyesek szerint nem is lehet nagy bor az, ami nem érlelhető. Vagyis az érlelés valami olyat tesz hozzá a borhoz, ami egyébként nincs meg benne és másként nem is kerülhet bele. Gyorsan tegyük hozzá, hogy a nagy borok jelentős hányada fiatalon gyakorlatilag ihatatlan. Nem véletlen, hogy Riojában, Piemontban vagy Montalcinóban a többéves hordós/palackos érlelés az eredetvédelem és a minőségi hierarchia nélkülözhetetlen eleme, és Bordeaux-ban is annak kellene lennie. 



You must be logged in to post a comment.