Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Foglalkozásunk célja az volt, hogy egyik véglettől – új-zélandi radikálisok – eljussunk a másikig – loire-i ortodoxok -, és így mindenki eldönthesse, hogy az ízlése a spektrum melyik oldalára húz. A sauvignon blanc harsány fajta és vannak, akik ebben látják az erejét és megpróbálják 11-re feltekerni a volumét, mások ezzel szemben kivennék a kezéből a mikrofont, mondván, akkor is hangos, ha suttog.
Bár máig nagymúltú családi gazdaságként promózzák magukat, lassan negyven éve, hogy bekebelezte őket egy sokkal nagyobb család, a Burzsoáké. Láttunk már példát arra, hogy a nagy kebelen belül a kicsi szív ideig-óráig tovább dobog, de nehéz a minden tőkét nevén szólító gazda képének hitelt adni, amikor egy komplett új-zélandi borászatot is a nevükre írattak. Címketervezésben abszolút antitalentumok, viszont ezzel el is lőttem a kritikai puskaporomat. Aki nem bírja a szembe dicsérést, az most forduljon el. Continue reading “Szaftos őszibarack és száraz puskapor – Domaine Laporte”
Csalódtam már vörös és rózsaszín Kősziklás-borban, de fehérben töretlen az ív. Legutóbb egy kedves barátom pincéjének átvilágítása után egy 2019-es Rizlingszilvánival bukkant a felszínre és a másnap hozzám eljuttatott félpalack is dicséretesen tartotta magát. Ez nem azt jelenti, hogy bárkit le akarnék beszélni az azonnali fogyasztásról, éppen ellenkezőleg: a 2024-es Semillon és Sauvignon Blanc egyaránt nagy formában van és egyik sem marad el a 2024-es Rizlingszilváni mögött. Frissíteni kell a best buy-ajánlót.
Eljött a nagy pillanat, nyíltak a kártyák, felfedődtek a lapok. Az eredmény döntetlen lett, de xG-ben simán nyertük a meccset. Mire fogok emlékezni három év múlva? Először is, hogy Barta a király. Másodszor, hogy mennyire magas volt a színvonal. Harmadszor, hogy mennyire más az eredmény, ha egyszerre hat vendégre és egy borra kell figyelnem, mint amikor nulla vendégre és egy borra. Continue reading “Magyar-osztrák örökrangadó”
Úgy estünk neki a Loire-nak, mint vakok az elefántnak – azzal a különbséggel, hogy ez nem egy komplett, lélegző, trombitáló behemót volt, hanem random alkatrészek: egy agyar, egy preparált farok, egy mumifikálódott ormány meg egy lakkozott lábszár. Ennyiből látók sem mondanák meg, hogy ez valaha egy állat volt. Sancerre-t, Sevre-t, Vouvray-t és Chinont éppen olyan nehéz összeillő egésznek látni, mint emblematikus fajtáikban – sauvignon blanc, melone de bourgogne, chenin blanc és cabernet franc – rokonságot felfedezni. Más kérdés, hogy térképen szépen felfűzhetőek egy szálra, a Loire nagyobb megbicsaklások nélkül, egyenes vonalban csordogál keletről nyugatra, és miután mindannyian kaptunk egy dekoratív, színes szamárvezetőt, könnyű volt abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy nem fogalomtalanul kóválygunk.
A magyar borászok megtanultak sauvignon blanc-t készíteni. A lényeg ennyiben összefoglalható, de könnyebb lesz a lelkiismeretem, ha rákommentelhetek. Szóval, privátban azért annyit hozzátennék, hogy a megállapítás igazából csak erre a szűk merítésre igaz, ami aligha pontos leképezése a nagyátlagnak. Másodszor, az a gyanúm, hogy borászati szempontból nem sok fajta lehet, ami ilyen könnyen adja magát, én legalábbis szökőévenként, ha találkozom selejtes sauvignon blanc-nal. Harmadszor, egy hívatlan vendég is beesett a partira és a SB-galaxis határait jelentősen kitágította.
Amikor megkóstoltam az olaszrizlinget, elcsodálkoztam. Most az aktuális fehérburgundit és a sauvignon blanc-t is megkóstoltam és utálom magamat. Annyira jók voltak, hogy hazafias kötelességem lenne agyonhallgatni őket. Nem szól száj, nem fáj fej. Ha vertyogok, attól jobbak lesznek a magyar borok? Na, ugye. Continue reading “Ebugatta himpellére”
A jó sauvignon blanc ellenállhatatlan, főleg, amikor Zeusz felcsavarja a fűtést és mi, helóták a saját zsírunkban sülünk ropogósra. Egy árnyas lugasban, 35 fokban és zárt szobában, 25 fokban megkóstoltam ötöt. A két helyszín erősen eltérő élményt adott, de a lényeg, hogy mind az öt jól esett, kettő pedig a jóból is kiemelkedett. A Loire tündöklése nem meglepetés, Ruedáé viszont annál inkább. Continue reading “Bodzafröccs vagy tűzhalál – sauvignon blanc-teszt”
Ez a bor annyira tetszett, hogy az is megfordult a fejemben, talán ideje lesz rehabilitálni a VT alapszériáját. Szigorúan 2022-nél maradva a zöldveltelinijükkel próbálkoztam és bár nincs vele különösebb probléma, a felderítés folytatását elnapoltam, a sauvignon blanc-ból ellenben a harmadik palacknál tartok. E sorok írásakor éppen kiváló külföldi riválisok társaságában kóstolom és nincs szekunder szégyenérzetem. Continue reading “Sikeres háziasítás – Villa Tolnay Sauvignon Blanc 2022”
Valamikor a nyár elején meghívtak egy nagyobb kóstolókörbe, és egy óvatlan pillanatban az egyik alapító atya azt a kérdést szegezte nekem, hogy „Na, de mi az, hogy elegancia?”. Nem mondom, hogy torkomra forrt a szó, de azért válaszadás közben alapzajként az zakatolt a fejemben, hogy miért kellene és mit lehet ezen magyarázni. Az ’elegancia’ nálam az alapszókincs része, soha korábban nem kellett az eredetén, jelentésén, használatán elgondolkodnom. Az éjjeli helyijáraton hazafelé zötyögve újra meg újra visszajátszottam a rögtönzésemet, és nem tudtam elhessegetni azt a kényelmetlen érzést, hogy a felcicomázott egyensúlyt próbáltam meg eleganciaként eladni. Continue reading “Elegancia, wtf?”
You must be logged in to post a comment.