Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Ennek a posztnak egy új, méregdrága balatoni vörösről kellene szólnia. A legújabb bizonyítási kísérletről, hogy az északi parton is lehet vörössel megrendítően nagyot ütni. És ez remek alkalmat adna arról értekezni, hogy egy balaton-felvidéki „nagy bor” miben tér el az általában vett nagy bortól. De a surranópályán valaki ellopta a sót és a mennydörgést.
Viszonylag régen írtam átfogó anyagot az olaszrizling magyarországi helyzetéről és tudtam, hogy erre most sem lesz időm. De eszembe jutott, hogy talán megtette helyettem valaki más és az első ötletem az volt, hogy a magyar ihletésű GROW du Monde, azaz az „olaszrizling világbajnokság” környékén kellene keresgélnem. Győrffy Zoltán cikke a 2025-ös versenyről azonban csak egy helyszíni beszámoló, az eredmény részleges ismertetésével (tesz ugyan egy ígéretet, hogy lesz majd „bővebb elemzés is”, de ezt hiába kerestem). Aztán eszembe jutott Ercsey Dániel, és valóban ő is írt a 2025-ös GROW du Monde-ról, a „bővebb elemzéssel” viszont ő is adós maradt. Sőt, nagyon közel került ahhoz, hogy megvalósítsa Pierre Ménard álmát, aki szó szerint még egyszer meg akarta írni Cervantes Don Quijotéját.
Eljött a nagy pillanat, nyíltak a kártyák, felfedődtek a lapok. Az eredmény döntetlen lett, de xG-ben simán nyertük a meccset. Mire fogok emlékezni három év múlva? Először is, hogy Barta a király. Másodszor, hogy mennyire magas volt a színvonal. Harmadszor, hogy mennyire más az eredmény, ha egyszerre hat vendégre és egy borra kell figyelnem, mint amikor nulla vendégre és egy borra. Continue reading “Magyar-osztrák örökrangadó”
Erős lesz a keret, ez már biztos. Illetve semmi sem biztos, visszatérő félelmem, hogy saját ízlésem ütközik a közével, azaz mi lesz, ha a kóstoló napján derül ki, hogy ami nálam hangrobbanás, az náluk halk cincogás? A „halk cincogás” több, mint metaforikus félelem: a hazai fajták nem éppen gyümölcsbombák, nem kiszínezett görög szobrok, hanem törtfehér márványalakok – jó esetben -, ahol színek nem zavarják az elmélyülést a forma, a felület, a kompozíció élvezetében. Vajon a színes vulgárisnak hat-e majd mellettük, vagy éppen fordítva, az én válogatottam lesz szürke és ingerszegény?
Borászok a valaha mért legforróbb nyárról, 8. rész: vélemény Csopakról, a St. Donat Birtoktól.
Continue reading “Évjáratértékelő 2024: Kovács Tamás, St. Donat Birtok”
Alig néhány hete írtam arról, hogy a furmint nem tokaji, még csak nem is magyar monopólium. Lehet azon parázni, hogy külföldön is erősödik a furmint, de én ebbe nem tudom beleélni magam. A furmint nálam soha nem tapadt Tokajhoz, részben, mert a tokaji szárazat házasítva szeretem, részben, mert a szingli furmint máshonnan legalább olyan jó. Az újabban feltűnt legalább olyan jók egyike a Szt. Donát Márgája. Akartam is belőle vásárolni etalontárazási céllal, de időközben évjáratot váltott. Continue reading “Szigeti veszedelem – Márga és más furmintok”
Furmint Csopakról? Van ennek hagyománya és most már jövője is, mivel a régen szigeti néven futott fajta engedélyezett kiegészítő lett a Kódex-borokban (amelyek korábban 100 százalékban olaszrizlingből készültek). Annak idején, a hír hallatán nem tapsikoltam örömömben, de ezért kell a fajtaválasztást és az eredetvédelem kalibrálását azokra bízni, akik értenek hozzá, saját bőrükön érzik az éghajlatváltozást és a saját borukat viszik vásárra. Continue reading “Nem a furmintban van a hiba – St. Donát Márga Furmint Válogatás 2021”
Hosszabb kényszerszünet után rapidposztokkal próbálok enyhíteni a lelkiismeret túlterhelésen. Az ősz folyamán legalább 4-5 kiváló magyar borral találkoztam, és legalább ennyi nemzetközivel, szóval megtelt a tárhely, dagad az anyag. Continue reading “Belépő a borgeekek bolygójára – Szent Donát Csopak 2020”
Aránytalanul hosszú időt töltöttem már a kékfrankos elhelyezésével a saját bortérképemen, és lehet, hogy soha nem érek a végére. Szóval, a kékfrankos, az olyan, mint egy sangiovese, illetve olyan is, mint egy syrah, és kétségtelenül sokban hasonlít egy menciára, saját kronológiám szerint haladva. Amikor tizenvalahány éve a kékfrankisták első szecessziós szalonjában jártam, akkor még a bordói paradigmából való kirángatás és a burgundiba való átterelés volt a fő csapásirány. Fáziskéséssel ugyan, de ebben már utolértük Ausztriát. Continue reading “Értékálló – Homola Kékfrankos és Syrah 2017”
Kínzó szárazság nyomai mindenfelé, de Csopak így is gyönyörű. A Szent Donát pince teraszára pusztán a panoráma miatt is megéri kiülni, de minket persze nem elsősorban ez vonzott ide. Continue reading “Helyszíni szemle képekben – Szent Donát, Csopak”
You must be logged in to post a comment.