Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Nyomasztó és küzdelmes nyaram volt, rövid megszakításokkal. A rövid megszakítások egyike egy kellemes rozé-teszt volt, aminek eredményét bűnösen hosszú átfutási idővel és pofátlanul rövidre fogva teszem közzé, kiegészítve néhány palacknyi rozépezsgő jegyzeteivel. Continue reading “A rozé nem egy híg vörösbor”
Este elmentünk az Au Bon Manger-ba, ami egész utazásunk egyik fénypontjának bizonyult. Ez egy agyonhájpolt majdnem-lakásétterem, minden komolyabban vehető reims-i ajánlóban szerepel és a google reviews-ben is csak tévedésből vagy bosszúálló elmebetegektől csúszik be öt csillagnál rosszabb értékelés. Ide is időben foglaltam asztalt, de őszintén szólva, amikor a megérkezés napján céltalanul bóklászva a belvárosban elsétáltunk a lehúzott kék rolók előtt, támadt bennem némi kétely, hogy egy kívülről ennyire lepukkant hely lehet-e belülről jó. Continue reading “Influencer leszek – Pt. 4 “
Másnap átrobogtunk Épernay-be (fél óra autóval), gyorsan találtunk egy mélygarázst, aztán a felszínre érve utolért a modern átok, a gps-vakság: rohangáltam fel-alá, próbáltam az utcasarkok alapján égtájat fogni, de hosszú percekig nem találtam/tuk a helyes irányt. A bénázás után kissé kifulladva és csapzottan, de még vállalható késéssel estünk be a Leclerc Briant-hoz. Az első úriember, aki egy amerikai kiscsoportból kiválva üdvözölt bennünket, maga a főborász/pincemester volt, akit persze nem ismertünk meg, ő viszont tudott rólunk és biztosított arról, hogy a látogatás végén majd csatlakozik hozzánk. Az ígéretét betartotta, de addig még sok jó történt velünk.
A gazdagoknak nem csak pénzük, hanem gógyijuk is van, sőt, igazuk. A nyaralást tényleg télre kell hagyni, egészen pontosan: télen kell melegebb éghajlatra, nyáron hidegebbre költözni, valahogy úgy, ahogy az okosabb madarak teszik. Nálunk nem volt ez ilyen szépen kilogikázva, és a hideg is csak langyos volt, dehát gazdagnak a szomszéd sem mondana. Viszont nagyon messziről nézve van bennem valami, ami összetéveszthetővé tesz egy influencerrel és bortúrák alkalmával ez kapóra jön.
Jancis Robinson udvari költője, Tamlyn Currin két termelői champagne bemutatót is végigkóstolt. A beszámolóból én három pontot mazsoláztam ki. Az első, hogy megkerültek az elveszett fiatalok: “… ami feltűnő és örömteli volt, az a résztvevők átlagéletkora. A világvége-prófétáknak, akik szerint a Z generáció és a milleniálok már nem isznak bort, van egy fontos hírem: isznak, méghozzá termelői champagne-t. Londonban legalábbis”. Continue reading “Nekik nem büdös a föld – kétkezi champagne “
Itt most egy hosszú mesének kellene következnie soha-nem-hallott nevekkel és fölösleges évszámokkal. Tömörítek: fasza dolog, hogy a családi birtok 1640-re vezeti vissza az első kapavágást és hogy az az Henriot-fiú, aki a legtöbbre vitte, egészen a Veuve Clicquot csúcsáig vitte, csak hát közben a szőlőt beváltotta LVMH részvényekre és 1994-ben gyakorlatilag új birtokot alapított a régi nevén. Azóta lábadoznak, építgetnek, parcellákat csipegetnek. 2020-ban leszerződtették pincemesternek Alice Tétienne-t (ex-Krug), a borvidék egyik legdinamikusabb női borászát és most nagyjából ott tartunk, hogy a siker már kóstolható, de a presztízs még épülőben, ami fogyasztói szempontból kegyelmi időszak, hiszen az árak nem a minőséget, hanem az elismertséget tükrözik. Continue reading “Most érdemes felszállni – Champagne Henriot Blanc de Blancs”
Vannak, akik esküdöznek, hogy az igazi foci a harmadik osztálynál kezdődik, fölötte túl sok a művészet, a balett és a koreográfia, túl kevés a bodicsek, a páros lábbal becsúszás, a véres veríték. Vannak, akik esküdöznek, hogy ha igazán jót akarunk enni, akkor jobb kerülnünk a Michelin-kalauzt, mert az egy olyan elvárásrendszerre épül, ami formalizál, sterilizál és elidegenít, ahol fontosabb az eszcájg, az enteriőr, a szertartásos hajbókolás, mint az ízek. Nem állítom, hogy ezzel megtaláltam a kulcsot a Champagne-világ értelmezéséhez, de valamiért ez is eszembe jutott, amikor próbáltam feldolgozni a fősodor okozta viszonylagos csalódást az underground okozta izgalmak tükrében. Continue reading “Indie-slágerek Champagne-ból”
Tavaly ősszel felkérést kaptam, hogy kalauzoljak egy nagyobb borturista csoportot Champagne-ba és -ban. A megérkezés estéjén, vacsora előtt és közben, bevezető-tárgyaló-befejező előadást kellett tartanom a buborék keletkezéséről, megzabolázásáról és Champagne fényes jelenéről. A főbb pontok szemléltetésére három tételt választottam az étterem széles és – magyar szemmel – barátian árazott itallapjáról. Continue reading “Olcsó champagne-nak madárkás a perlázsa?”
A champagne-t is kezdjük igazi borként kezelni. Állítólag ez az elmúlt húsz év legfontosabb fejleménye a Champagne-univerzumban, legalábbis Peter Liem szerint, akit illik komolyan venni, merthogy ő az aktuális kötelező olvasmány és rezidens rezonőr. Ha jól értem Liemet, akkor Champagne két központi probléma megoldásán dolgozik, az egyik kitörni a technológiai bor skatulyából és feléleszteni a 20. század utolsó felében eltaposott és eltemetett terroirközpontú szemléletet, a másik, a dozázs szerepének helyes értelmezése, praktikusan szembeszállni a zéródozázs puritánokkal. Continue reading “Ne szégyelljük, ha élvezzük! – évzáró pezsgők”
Angol pezsgő. Szokni kell ezt a szókapcsolatot. Az első gondolatom az volt, hogy „Lehet-e ennél nyilvánvalóbb bizonyítéka a globális felmelegedésnek?”. A kóstolás után beláttam, hogy sem az angol pezsgő, sem a Nyetimber nem szolgáltak rá, hogy eltemessük őket egy ilyen menthetetlenül sötét kontextusban. Mennyivel jobban hangzik, ha azt mondjuk, hogy az angol pezsgő egy évszázadok óta rendületlenül szomjas ország álmának beteljesülése. Continue reading “Angol pezsgő – Nyetimber Classic Cuvée”
You must be logged in to post a comment.