Sarah Heller nemcsak az egyik legfiatalabb master of wine, hanem maga a testet öltött globalitás: koreai szülők amerikai kultúrában felnőtt Hong Kongban élő lánya, aki képzőművésznek tanult a Yale-en, aztán Piemontban kötött ki és az olasz lett a gasztronómiai és önológiai anyanyelve. Az Italian Wine Unplugged 2.0 kötetben ír arról, hogy az uralkodó borértékelési iskolák nem igazán alkalmasak az olasz borok erényeinek felismerésére és elismerésére. Continue reading “Szerethetjük-e azt, amit nem szeretünk?”
A társasjáték sem rossz, de annak csak egy valaki nevet a végén. A meccsnézés sem rossz, de pokol, ha nem mindenki ugyanannak a csapatnak szurkol (vagy csak veszít a csapatod). A közös túrázás is buli, de sok a logisztika és szar a kaja. A tudomány még nem vizsgálta, de a darwini evolúció láthatóan úgy intézte, hogy a barátok szaporításához a terített asztal, jó borokkal az ideális biotóp. Szóval, a címben feltett kérdésre a rövid válasz: etesd, itasd őket!
Az elmúlt hetekben több olyan kóstolón is részt vettem, ahol igazoltan nagy borokon tesztelhettük az ízlésünket. Nem vagyok nagy barátja a nagyboroknak, ami nem azt jelenti, hogy önmagam ellensége lennék, hanem annak elfogadása, hogy a nagyborok általában bordóiak vagy burgundiak, az előbbiekkel szoktam találkozni, és nem tartoznak a kedvenceim közé, az utóbbiakkal nem szoktam találkozni, pont. Amikor bordói(as) nagyborokkal találkozom, igyekszem az alkalomhoz konfigurált elmével asztalhoz ülni, fenntartásaimat felfüggesztem, szertartásosan figyelek, pörgetek, gargalizálok, kármentek és jegyzetelek. Aztán utólag próbálok valami tanulságot összeeszkábálni. 
You must be logged in to post a comment.