Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A Konyári Pincészet Albert gazdának volt nagy kedvence. Kezdetben én is osztoztam a rajongásban, aztán a lobogás alábbhagyott. A pislákoló lájkolás a 2015-ös évjárattal hunyt ki – nemcsak a Loliensét írtam le hosszú évekre, hanem a borászat egészét. Vörössel azóta sem próbálkoztam, a konszolidáció felé vezető utat fehér házasítások és rózsaszín rozék kövezték ki. Continue reading “Pomerol Lelléről – Konyári Loliense 2022”
Nem először fordult elő velem, hogy egy Györgykovács bor kóstolása után értetlenül néztem szét a magyar rónán: miért csak én zokogok, rivalgok, révedek meg még esetleg Ady Endre? Mások hogyan tudnak szótlanul tovább lapozni, miért nem bontja le és rakja össze őket, úgy emberileg, mint szakmailag? Itt van például, szeretett szerzőtársam, aki az általam csodált 2022-es Olaszrizlinget tárgyilagos hangon leírja (a szó mindkét értelmében) és már ez is előrelépésnek számít, mert somlói borokkal ennél szigorúbb szokott lenni. Continue reading “Györgykovács Montrachet 2023”
A kóstoló egy adott pontján mindenkit arra kértem, hogy fojtsa vissza a lélegzetét, mert hamarosan bevonulok a szent tőkével. Az ereklye egy Chateauneufben kivágott, viharvert tőke, amit egy tágas csomagtartóval megáldott barátom hurcolt át fél Európán, hogy aztán nekem ajándékozza. Egészen mostanáig pókok mászókája volt a fészerünkben, de mivel itthon a bakművelés izgalmas egzotikum, lecsutakoltam és kirángattam a rivaldafénybe. A hatás megmaradt egy szerény party trick szintjén, a hátra hőkölésen és a szórványos tapson innen, ahhoz azonban bőven elég volt, hogy mindenkiben rögzüljön: más koordinátarendszerben mozgunk. Continue reading “Olcsó Jánosék ronizálnak”
Ifj. Vida Péter küldött nekünk egy hatpalackos keresztmetszetet, ami végül nálam kötött ki és kiváló apropót jelentett ahhoz, hogy szétnézzek a magyar vörösek között. Az alsó polc a best buy-kudarc miatt amúgy is indokolt volt, a középső és a felső meg az itthoni készletekből adódott. Értek kellemes meglepetések, ezekről részletesebben írok, ami beleszürkült az átlagba vagy verte a lécet, arról csak slágvortokban. Continue reading “Suckling szőrtelen szíve – vörösek szekszárdi hangsúllyal”
Ha besétálnék egy úri borszabóhoz, hogy készítsen nekem egy passzentos öltönyt, ami hűen tükrözi az ízlésemet és finoman korrigálja az alkatomat, az eredmény megszólalásig hasonlítana egy Josep Grau-borra. Amikor néhány hete megpróbáltam rendet rakni a fejemben, a teoretikus zokni-szortírozásnak az lett a végeredménye, hogy a nekem tetsző bor áttetsző és szaftos. Sajnos, mindkét jelző magyarázatra szorul, jobb híján ragozom is őket hosszasan, pedig létezik tökéletes illusztráció, az aktuális Grau-szortimentben mindjárt hármat is találtam. Continue reading “Én így szeretem – Josep Grau Viticultor”
Szigorúan kínálati oldalról, szigorúan önérdekből végzett piackutatásom legutóbbi részeredménye: két kiváló magyar riesling és hosszabb kihagyás után, két német asszaszin. Gyorsan szögezzük le, nálam kettős a mérce: ha magyar vagy, a német alap megugrásának is felállva tapsolok, ha német vagy és elmarad a csoda, örökre elfelejtelek. De ha fejben kivonom a lejtést a pályából, akkor is igaz marad: az elmúlt hónapban akadt magyar, amit szívesebben ittam, mint echte németeket (a kettő, az már több).
Alig néhány hete írtam arról, hogy a furmint nem tokaji, még csak nem is magyar monopólium. Lehet azon parázni, hogy külföldön is erősödik a furmint, de én ebbe nem tudom beleélni magam. A furmint nálam soha nem tapadt Tokajhoz, részben, mert a tokaji szárazat házasítva szeretem, részben, mert a szingli furmint máshonnan legalább olyan jó. Az újabban feltűnt legalább olyan jók egyike a Szt. Donát Márgája. Akartam is belőle vásárolni etalontárazási céllal, de időközben évjáratot váltott. Continue reading “Szigeti veszedelem – Márga és más furmintok”
Régebben a francia terroirsuttogók csodafegyverének, akarom mondani, szemérmetlen hasbaakasztásnak tartottam a két perccel éjfél előtt megjavult évjáratokat. Aztán egyre gyakrabban hallottam borászoktól, hogy az évjárat minősége mégis csak az utolsó két héten áll vagy bukik, és hátrébb vontam az agarakat. 2022-ben Németországban is megtörtént a nehezen magyarázható csoda: a nyár emberemlékezet óta nem tapasztalt hőséget és aszályt hozott, a borok mégis üdék, illatosak, kiegyensúlyozottak. Continue reading “Riesling 2022”
Rövid leszek: qva jó. Pedig hosszan vacilláltam, hogy kell-e nekem ez a nagyseggű palackba zárt, francia nevű parvenü (valójában egy primőr elsőgenerációs kékfrankos). Mivel azonban évek óta nem kóstoltam villányi kékfrankost és Kiss Gáborra is illett ránéznem, végül összeadódtak a vektorok. Continue reading “Instaképes – Kiss Gábor Carte Blanche 2022”
Ez a bor volt a 2023-as Csopaki Kódex Bírálat egyik nagy felfedezése (a másik talán a furmintok kipattintása). Mondanám, hogy belövő bornak indult, de messze túlnőtt a szerepén és a kötelező következmény is elmaradt: nemcsak elsőre tetszett mindenkinek, hanem utoljára is, mivel a sor végén szinte minden zsűritag visszakérte újrakóstolásra. Continue reading “Beröffent az alapbor – Jásdi Hegybor 2022”
You must be logged in to post a comment.