Háromból három – Josep Grau Volador Negre 2022

Josep Graura annyira rágyógyultam, hogy elítélhető módon azon vettem észre magam, hogy szorítok neki. Meg persze magamnak is: mennyivel jobb befektetés 5000 forintért két bearanyozott este, mint három anyázós lefolyóval megfejelve. Bontáskor még rezeg a léc, élesztős, reduktív, morcos, gyűrött, de ez nem ér teljesen váratlanul, egyrészt alig egyéves, másrészt a Vespres is így szokott indítani (a Florens nem, de az már más kategória és cariñena-mentes). Másnapra kisimulnak a ráncok, a zavaró szagok elillannak, marad egy ruganyos, eleven, robbanékony mediterrán vörös.     Continue reading “Háromból három – Josep Grau Volador Negre 2022”

Lepkék préselték – Josep Grau

Nem vertem nagydobra, de néhány évvel ezelőtt elkönyveltem, hogy jók a spanyol borok, de nem annyira jók, mint a franciák. Ez pontosan az a fajta általánosítás, amitől égnek áll a haj, viszont meg tudom magyarázni: abban az igényes olcsó kategóriában, ahol a szürkület beálltával portyázni szoktam, bőséges a spanyol, katalán, baszk, galego usw. kínálat az őshonos fajtákból, hordó nélkül készített, ötletesen csomagolt borokból, ám ezek gyakran megrekednek a csinos, de egysíkú, lineáris, csavartalan joven stílusban. Continue reading “Lepkék préselték – Josep Grau”

Nem hazudtam – La Gabacha Rueda 2021

Évek óta rutinszerűen írom – és mondom, ha kérdeznek -, hogy a verdejo olyan, mint egy sauvignon blanc, csak szelídebb, ám pusztán az illat alapján megkülönböztethetetlenek. Minél többször fordultam ehhez a fordulathoz, annál kényelmetlenebbül éreztem magam, mert a gyakorlatban soha nem próbáltam ki. Pedig a feltételek adottak lennének: Ruedában a sauvignon blanc a második legnagyobb termőterületű fajta, csak hát miért akarnék sauvignon blanc-t venni a verdejo őshazájából. (A márkaépítési öntökönszúrás tankönyvi esete, hogy egy az önálló hírnévért harcba szálló fajta termőhelyén azt a világfajtát is futtatják, amelyikre a leginkább hasonlít és amelynek az árnyékából kilépni próbál.) Continue reading “Nem hazudtam – La Gabacha Rueda 2021”

Meddig olcsó, honnan drága?

Ez volt az a kóstoló, ami után el kellett gondolkodnom, hogy mi számít ma olcsónak, átlagosnak, drágának. Valamikor régen elsütöttem egy olyan provokatív poént,  hogy 10 eurónál többet csak az költ borra, aki nem ért hozzá. A 10 valójában akkor is 15 volt – pusztán a jobb hangzás miatt kerekítettem lefelé -, és tegyük hozzá, hogy ez még az az időszak volt, amikor lincshangulat tört ki, amint az euróárfolyam megközelítette a 300-as rémálomhatárt. Azóta nagyot fordult a világ, ha most akarnék polgárt pukkasztani, a limitet már 20 eurónál húznám meg, ami 8000 nyalka magyar forint. Continue reading “Meddig olcsó, honnan drága?”

Spanyolkák

A címet a roppant idióta brit sorozattól loptam – Little Britain -, amit valaki valahol Angolkáknak fordított, utólag is elismerésem. Amikor elkezdtem összemazsolázni a mezőnyt, meg sem fordult a fejemben, hogy a fáklyás menetet majd vesszőfutás sprintek fogják megszakítani. Megfizethető spanyolokkal igazából csak egyszer égettem meg magam, annak is van vagy tíz éve: a kezdeti sikerektől elbizakodottan belenyúltam a Decantalo gettónegyedébe – 4-6 eurós borok alig hihető pontszámokkal -, és akkor azért megjegyeztem magamnak, hogy nem mind krémes, ami spanyol (azt már tudtam korábban, hogy a pontos labdával zsonglőrködő tibibácsikkal ajánlatos lenne csínján bánni, mégis felnyergeltem a szopórollert). Continue reading “Spanyolkák”

Szóljatok a Köpcösnek! – Válogatáskazetta

Nem hiszem, hogy egyhamar lesz még ilyen kutyavásár Petőfitelepen, de miután a tavalyi nyaralásra összeszorgoskodott pénz a párnacihában kamatozott és mellékucorodott az ideire szánt, így gyors egymásutánban kétszer nyaraltunk. A torlódás nem rajtunk múlott és semmilyen szempontból sem mondható szerencsésnek, bár ahogy elnézem az újra elszaporodó szigorításokat, lehet, hogy szeptemberben már másként fogom látni. Eredetileg a spanyol út csak egy hevenyészetten feldíszített El Capricho-vizit lett volna ribera del duerói kitérővel, madridi transzferrel. Gyakorlott túraszervező barátom azonban megszórta egy maréknyi csillámporral, és ami papíron nekem fárasztó overkillnek tűnt, az a gyakorlatban szemléletformáló tanulmányi kirándulásnak bizonyult.       Continue reading “Szóljatok a Köpcösnek! – Válogatáskazetta”

Szóljatok a Köpcösnek! – Dominio del Aguila

Ez lehetetlen, mondogatta kedves barátom, hol angolul, hol magyarul. És tényleg volt az egészben valami irreális/szürreális, noha jobban belegondolva, csak egy téridőugrást hajtottunk végre rükvercben, nem is túl nagyot. Ám a Vega Sicilia űrbázisáról érkezve az, ami száz évvel ezelőtt a borvidéken bevett gyakorlatnak számított, most úgy hatott, mintha barlanglakók szakócapattintó üzemébe csöppentünk volna. Continue reading “Szóljatok a Köpcösnek! – Dominio del Aguila”

Szóljatok a Köpcösnek! – Vega Sicilia

Ahhoz képest, hogy soha nem fizettem érte, elég sokszor kóstoltam már Vega Sicilia-bort. Hogy a Vega Sicilia parasztvakítás-e felsőfokon vagy a kompromisszumot nem ismerő tökéletesség házassága a tudományos merkantilizmussal, azt máig nem tudom eldönteni. Mindenesetre ilyen teátrális belépőre, helyesebben beléptetésre azért tőlük sem számítottam. Continue reading “Szóljatok a Köpcösnek! – Vega Sicilia”