Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Ifj. Vida Péter küldött nekünk egy hatpalackos keresztmetszetet, ami végül nálam kötött ki és kiváló apropót jelentett ahhoz, hogy szétnézzek a magyar vörösek között. Az alsó polc a best buy-kudarc miatt amúgy is indokolt volt, a középső és a felső meg az itthoni készletekből adódott. Értek kellemes meglepetések, ezekről részletesebben írok, ami beleszürkült az átlagba vagy verte a lécet, arról csak slágvortokban. Continue reading “Suckling szőrtelen szíve – vörösek szekszárdi hangsúllyal”
Kaptunk a Heimann-családtól egy kartonnyi Barbárt, négy szakállas veteránt és két bébibarbárt. Mindig jó érzés arra gondolni, hogy valahol, valakit érdekel a véleményünk, aztán ahogy közeledik a kóstolás napja, eluralkodik a vizsgadrukk és a balsejtelem. Ezúttal azonban nem paráztam, a 2019-est vagy féltucatszor kóstoltam, tucatnyi barátomnak ajánlottam, soha nem hozott szégyent a fejemre, vagyis általános lebőgéstől nem tartottam. Continue reading “Nagy bort készíteni a legkönnyebb, ezért sikerül olyan ritkán – Heimann Barbár 2016-2021”
A cím és a dohogás általános, a kritika egyénre szabott. Szóval az történt, hogy gyors egymásutánban belefutottam öt olyan borba, ami megmutatta, hogy mit tesz a globális felmelegedés a mi libikóka klímánkkal és mit tesz a borainkkal, ha a borászaink nem tesznek semmit. A 2018-as St. Andrea Merengőben 15 százalék az alkohol, a Nagy-eged Bikavérben 15,5, a 2021-es Centurio Fáy-Domb Hárslevelűben 14,5, az általam hőn szeretett, koronazáras, kétliteres Nyári Ödön legújabb kiadásában (Chardonnay 2021) szintén 14,5. És erre most itt van ez a soproni merlot 15 százalékkal. Continue reading “Alkoholbűnözés – Kúria Sopron Merlot 2019”
Engem ugyan nem hoz lázba, de ettől még tisztában vagyok vele, hogy Bordeaux a bor fővárosa. Én fordított Rómának látom: nem minden út vezet oda, viszont majdnem minden út onnan indul. Miután láttam, hogy 2005, 2009 és 2010 után 2019 is bejelentkezik „az évszázad évjárata” címre, és gazdaságos borhűtőmben egy ideje már bevetésre várt egy szupercsere, kerekítettünk köré egy kisebb próbaszerencsét. Continue reading “Tehetségkutatás a tartalékbajnokságban – Bordeaux 2019”
Hogyan lehet Villányt megkülönböztetni Szekszárdtól? Dél-pannon napsütés kipipálva, dombvidék kipipálva, löszös, meszes talaj kipipálva, rómaiak kipipálva, rácok kipipálva, dunai németek kipipálva, rendszerváltó svábok kipipálva, bordeaux-i fajták kipipálva. Szóval, így nem. Emlékszem, hogy süldőmalac korunkban azt a bölcsességet sütöttük ki, hogy a szekszárdiakban van egy őrölt pirospaprikás, fűszeres jegy. Lehet, hogy volt, de erre mai fejjel már biztosan nem alapoznék. Régen a különbségek is különbek voltak. Continue reading “Villány vs Szekszárd”
Két legyet próbáltam egyszerre üttetni a tisztelt zsűrivel. Egyrészt adva volt a magát immár „a világ legjobb olaszrizlingjeként” reklámozó Zelna , másrészt a Csopaki Kódex-teszt kontrollpalackjaiból kaptam egy szakajtóravalót. Rendeltem melléjük még néhány magasan jegyzett olaszrizlinget, és azt gondoltam, hogy indulhat a kétfrontos mérvadás. Continue reading “A világ legjobb olaszrizlingje találkozik a még jobbakkal”
Valamikor nagy tisztelője voltam az évjáratoknak. Erről főleg Villány, a Wine Spectator és a Brunello Consorzio tehetett. Régen volt. Aztán valahogy meghasonlottam, bepöccentem, elfásultam. Mivel öt tő paradicsomnál többet életemben nem próbáltam a termésig elkísérni, nincs bennem elég beleérző képesség, pláne, nem együttérzés, hogy a szőlészek, borászok sirámait komolyan vegyem; amikor egy-egy évjárat aljas húzásait taglalják, én ezt ugyanúgy elengedem a fülem mellett, mint amikor a rádióban az őstermelők a túl sok esőre vagy a túl kevésre panaszkodnak. Kész szerencse, hogy jó bor nemcsak jó évjáratban készülhet. Continue reading “Talpig becsületes – Nyári Ödön Olaszrizling Folyóbor 2019”
Engem nem csak szlogenszinten gyönyörködtet a változatosság, ezért rühellem az unalmas társalgások vészkijáratát: melyik a kedvenc akármid? Ha nem vagyok sarokba szorítva, akkor viszont waterboarding nélkül is könnyen bevallom, hogy a rieslinget minden más fehér fajtánál jobban szeretem. Így aztán nekem a magyar honosítási kísérletek közül a syrah és a rajnai rizling kudarcok fájnak a legjobban. A syrah-ról jobb nem is beszélni – majd akkor térjünk vissza rá, ha a Gróf Buttler 2.0 bebootolt a Nagy-Egeden. Na, de miért olyan sok a se-hal-se-hús rajnai rizling?! OK, értem én, hogy meleg van nálunk, meg a folyóvágta meredek katlan is hiánycikk, de a tisztességes kudarchoz elég lenne az acéltartály + némi maradékcukor. Mink mégis a hordót erőltetjük. Continue reading “Óvakodj a drágábbtól! – rajnai rizlingek”
Annyira lázba jöttem, hogy létezik somlói kékfrankos, hogy átsiklottam az apróbetű felett. Márpedig ez a kékfrankos nem csak somlói, hanem naturista is. Eggyel több a jóból, mint szeretném. Continue reading “Magyar borász, ne szedd korán! – Barcza Nagy-Somló Kékfrankos 2019”
Minden olasz névben egy időmértékes vers rejlik bónusz rímekkel. Annál lelombozóbb, amikor olasztudásunk vagy pusztán az olvasottságunk átlépi a kritikus határértéket, és kiderül, hogy a Maserati Quattroporte utóneve „négyajtós”, a Ferrari Testarossáé „vöröshajú”. A Pietrarizzo az Etna egyik grand cru övezete, a jelentésébe viszont beletört a bicskám, én legalábbis meredeknek találom a „göndör sziklát”. De nem ez a lényeg, hanem hogy van itt egy velejéig vulkanikus fehér, ami annyira fogja a trendet, hogy a Wine Enthusiast Top 100-asában a 33. helyig kapaszkodott. Continue reading “Somlói az Etnáról – Tornatore Pietrarizzo Etna Bianco 2019”
You must be logged in to post a comment.