Voltak és talán vannak is még illúzióim a kadarkával kapcsolatban. Azt gondoltam – önkéntelenül mégiscsak átbillentem múlt időbe -, hogy a kadarka teljesen egyedi figurát hoz/visz, ami ráadásul illeszkedik az új nemzetközi fősodorhoz, vagyis érdemes a benőtt ösvényt újra kitaposni. A most kóstolt kadarkák alapján én inkább új nyomvonalat keresnék a taposáshoz.
Szűkebb körben 8 kadarkát kóstoltunk. Ebből három szalonképtelennek bizonyult, három halványnak, kettő jónak. Rám a legnagyobb hatást a három halvány gyakorolta. Ezek mind „kadarkás” kadarkák voltak – halványak, könnyedek, törékenyek, tanninmentesek -, de a Bott Frigyes Kadarka és a Lidl ezer forintos beaujolais-ja mellett elvesztek. Minden szinten halványak az „alig éri el az ingerküszöböt” értelmében. Mélyen elkötelezett kadarkistának kell lennie annak, aki hajlandó ezekből az elmosódott, fekete-fehér képekből kibányászni az üzenetet.
Kezdjük a szalonképtelenekkel: Maurer Oszkár 2016 (kapros, ecetes uborka, savanyú), Sauska 2015 (émelyítően puncsos és kakaós, zéró fajtajelleg), Balla Géza (kesernyés, káposztás, szárító tanninnal). Folytassuk a halványakkal. Ezek mind elég jó kadarkák és sajnos nem elég jó borok (4 pont környéke): Takler 2017 (a halványon belül is a leghalványabb, amúgy nincs hibája), Tüske Pince 2017 (van benne egy kis zavaró édesség, részleges túlérettség, egyébként barátságos bor), Márkvárt 2017 (kissé bizonytalan, mintha lett is volna hordóban meg nem is, illatban cseresznyés pite, kóstolva üres váz).
Végül a jók. A 2017-es Heimann Céh Kereszt nem egy nehéz bor, de kétszer olyan testes, mint az eddig felsoroltak bármelyike. Van textúrája, íve, egyénisége, nem keserű, nem savanyú, még a lecsengésre is marad benne gyümölcs. Ugyanakkor erősen ül rajta a hordó. Én nem tudom megbecsülni, hogy integrálja-e idővel a fát, és ha igen, mikor. (A képen Heimannék spéci műanyag dugója.)
A végére maradt a teszt legmeggyőzőbb bora. Régóta bánt, hogy bár személyesen jó kapcsolatban vagyok Bott Frigyessel, a borairól mostanában nem tudtam jót írni. Remélem, hogy a 2017-es kadarkával lezárult a feszengés korszaka.
Szinte kirobban a pohárból és berobban a szánkba. Csupa gyümölcs az illat és a korty, a pörgést ribizlisen virgonc savak biztosítják. Olykor váratlan helyeken váratlan dolgok bukkannak fel benne, de az én ízlésem szerint ez sokkal inkább izgalmas, mint ijesztő. Szerkezetében, dinamizmusában jobban hasonlít egy cru beaujolais-ra, mint a fenti kadarkákra, ami persze érthető, ha figyelembe vesszük, hogy részben szénsavmacerációs eljárással készült. A szőlőt biodinamikusan művelték, a fürtök felét bogyózták, a másik fele szárral együtt érett a héjon. Lehet, hogy Bott Frigyes megtalálta a kadarka receptjét. (Majd megpróbálom kideríteni a pontos részleteket – a borászat honlapja még a 2013-as Kadarkánál tart).
(Utóirat: a képet persze árnyalná, ha az elmúlt évtized általam legjobbnak gondolt kadarkistái is helyet kaptak volna a tesztben (Vida Péterék, Vesztergombi József (Remetebor) és Szentesi József). Megígérem, hogy a közeljövőben ők is sorra kerülnek.)
(Utóirat 2: időközben sikerült a Bott Kadarka receptjét megszerezni. Nem egyszerű: “Az alapot ménesi klónokról, 3-4 menetben szüretelt fürtök adják. A fele bogyózva a többi sértetlenül kerül kádba. Visszafogott csömöszölés, taposás mellett megy az erjedés héjon és bogyón belül, két héten át. Az erjedés vége és az almasavbontás már öthetkós magyar tölgyben történik, ahol további nyolc hónapig érik finomseprőn. Minimális kénnel, szűretlen, derítetlen formában került palackba.”)
You must be logged in to post a comment.