Solus 100

100 pontos bort kóstolni mindig csalódás. Kész szerencse, hogy ritkán kerül rá sor. De nehogy azt higgyük, hogy 99, 98 vagy 97 pontos bor esetén jobb a helyzet (nem mintha ez gyakrabban fordulna elő). Az egyik magyarázat, hogy rajtunk kívül mindenki hülye (aki nem, az le van fizetve). A másik, hogy bennünk van a hiba. Az első magyarázatot illik visszakézből elvetni, pedig szorult bele igazság. A másikat illik elfogadni és a pszichés okokat felszínre hozni.

Continue reading “Solus 100” →

Pátzay-rieslingek

Komoly cégek vagyonokat költenek marketingre, a magyar borász a belső hangot vagy a feleségét faggatja, amikor dupla áron szeretné eladni az olaszrizlinget vagy a kékfrankost. Régebben a presztízsépítést és a kétszeres szorzót latin névvel, súlyos palackkal és dombornyomással oldották meg. Pátzayék a matricás macskaszem és a fekete viaszkapszula mellett döntöttek. A macskaszem 7 éves koromig tartott bűvkörében, a fekete viaszkapszulával nincs közös múltam. Újabban azonban az a kép alakult ki bennem, hogy a színes viasz a natúrborosok törzsi arcfestése és így hasonló jelzőfunkcióval bír, mint a darazsak vagy a szalamandrák sárga-fekete mintázata. A Pátzay Pincénél alacsony kénről vagy hasonló new age túlkapásokról persze szó sincs, annyira indiánok ők, mint Adam Ant. Continue reading “Pátzay-rieslingek” →

Az én rózsaszín szemüvegem

Clos Sainte Magdeleine – Cassis

Már annyi siratókórust hallottam, akik Európa temetésére gyakoroltak, hogy önmagában ez is elég lett volna, hogy felhorgadjon bennem a résistance. De az a gyanúm, hogy a nárcisztikus vén szociopaták kaptak már annyi időt és teret kimutatni a foguk fehérjét, hogy mostanra a birodalmak és zsarnokaik büdös lehellete mindenkinek elkezdje facsarni az orrát. A cézárizmusnak ebben az új korszakában Európa a józanság és az emberhez méltó élet szigetének tűnik. Nem Európa van válságban, hanem a környező kontinensek. Európa éppenséggel túlnyerte magát: mindenki ide akar költözni/menekülni. Continue reading “Az én rózsaszín szemüvegem” →

Megsuhintá tulipán formájú koccintások villámaiban edzett marketingszablyáját

Érdekes borászat ez a Teleki. Miután hírt adtam arról, hogy az idei Decanter World Wine Awards egyik kiemelkedő árérték-arányú vörösbora a Teleki Borászat 2024-es Kővilla Syrah-ja lett, amit 95 pontra értékeltek és állítólag 5000 forintba kerül, megnéztem, hogy hol lehet kapni. Kiderült, hogy sehol. A Kővilla Syrah forgalomban lévő évjárata a Teleki saját honlapja és a Veritas szerint is a 2017-es. Ebből arra következtettem, hogy saccperká 6 évet kell még rá várnunk, hiszen előbb ki kell futnia a 2018-as, a ’19-es, a ’20-as, a ’21-es, a ’22-es és a ’23-as évjáratnak. A poszt alatt kialakult egy kisebb csődület, köztük a magyar borélet olyan vezető figuráival, mint Vancsik Ivett, a Vince Magazin főszerkesztője és Bálint László, aki többek között a Wine Lovers Wine Awards zsűrielnöke. Őket szintén érdekelte a rejtély feloldása.

Continue reading “Megsuhintá tulipán formájú koccintások villámaiban edzett marketingszablyáját” →

Láttam a rock and roll jövőjét

A legdurvább eset az, amikor egy művész találkozik egy másik művész művészetével és saját középszerűségére ráébredve feladja karrierjét. Aztán van az a verzió, hogy a másik művész művészete magába szippantja és önmagát feladva rajongó epigonként folytatja. Jon Landau esete Bruce Springsteennel sajátos variáció erre a témára, happy enddel. Landau műkedvelő rocker és a Rolling Stone magazin zenei rovatvezetője volt, amikor pályája hetedik évében egy Bruce Springsteen koncert megváltoztatta az életét. De nemcsak az övét.

Continue reading “Láttam a rock and roll jövőjét” →

Ungarische Riesling

Túl régóta látom és túl közelről nézem a témát ahhoz, hogy a pontok valamilyen könnyen beazonosítható alakzatba rendeződjenek. A magyar riesling olyan, mint a magyar riesling, nagy ritkán azonban egy német is eszünkbe juthat róla. A termelők lankadatlan lelkesedésének köszönhetően a mezőny gyarapodik, a színvonal emelkedik, a fejlődés nem látványos, de töretlen. Azt pl. bátran ki merem jelenteni, hogy a magyar chardonnay bajnoksághoz képest ez már majdnem a Bundesliga.

Continue reading “Ungarische Riesling” →

Szinte majdnem – Etyeki Kúria

A cím saját sufnituning kísérletem, hogy az Oasis által halhatatlanná tett „definitely maybe” szófordulatot átültessem magyarra és azért rángattam ide, mert a „Milyen az Etyeki Kúria?” kérdésre ez jutott elsőre eszembe. Kicsit hosszabban: szinte majdnem mindig jó. Ha felülünk a villamosra, ami a Semmiképpen Sem Rossztól a Feltétlenül Jóba visz, akkor a végállomás előtt eggyel kell leszállnunk. Sokkal jobb, mintha az egész távot végig kellene kutyagolnunk a hőkupola alatt, viszont enyhén bosszantó, amikor egy megállóval a cél előtt leszállítanak a légkondicionált szerelvényről. Egy fontos apróságról persze ne feledkezzünk meg: az árak is közelebb esnek egy buszjegyhez, mint egy sofőrös Flying Spurhöz.

Continue reading “Szinte majdnem – Etyeki Kúria” →

Hogy jön Tokaj az Etnához?

A szőlő nem eszik földet, csákányszerű metszőfogaival nem aprítja a bazaltot vagy gránitot. A szőlő legfeljebb fröccsöt hörpöl szívószállal, amit a talajban élő és ásványi anyagok lebontására képes baktériumok és gombák voltak szívesek elkészíteni neki. Hogy hol milyen baktériumok és gombák dolgoznak a söntésben ez kétségtelenül függ attól, hogy földrajzilag hol járunk. De az anyaföld hatása annyi áttételen és változón keresztül jut el a borig, hogy nagy merészség lenne bármit, amit kóstoláskor érzünk ásványi elemekhez kötni.

Continue reading “Hogy jön Tokaj az Etnához?” →