Felfedezlek, Beaujolais! I. rész

Miért éppen Beaujolais? Alföldi Merlot már járt itt előttem, de nem vennék rá mérget, hogy kettőnkön kívül akad még borkedvelő ebben az országban, akiben valaha is felmerült, hogy éppen erre a perifériákon kívül eső francia borvidékre szervezzen nyaralást – pláne, hogy Burgundia a szomszédban van, oda sem bonyolultabb eljutni. Nem innen származnak a világ legkomplexebb vagy leghíresebb borai, és borértői képzéseken sem a kötelező tananyag része. Pontosan ebből kifolyólag a sznobéria hatósugarán is kívül esik. Azonban nyomós érv a latban, hogy ami itt készül, az az égvilágon semmire nem hasonlít (a miértre mindjárt kitérünk), ráadásul ritkán drága, nem ritkán elég jó – meg lehet szeretni. Nekem sikerült. A szememet különben még Gary Vaynerchuck nyitotta fel a hőskorban (lásd video alább), a vonzalom azóta is töretlenül tart.

Mi is az a Beaujolais? Franciaország keleti, hatalmas bortengelye észak-déli irányban fűzi fel a híres borvidékeket, Champagne-tól egészen a Földközi-tengerig, ezek sorban: Burgundia, Beaujolais, Észak-, majd Dél-Rhone és végül Provence. Avagy Beaujolais a chardonnay/pinot noir, illetve a syrah őshazája közé ékelődik be, megközelítőleg kontinentális éghajlatú.

Beaujolais vörös. Elszórtan találunk egy kevés chardonnay-t a borvidéken, de a jelenleg körülbelül 17 000 hektárt takaró ültetvényeket (volt az 24 000 is nem is olyan rég, a beaujolais nouveau népszerűségének tetőpontján, amit túltermelési válság, majd támogatott kivágások követtek) gyakorlatilag egyetlen szőlőfajta uralja, a gamay. Ez a felállás minden bizonnyal egyedülálló az egész világon. A gamay a Burgundi-családba tartozik, karakterét talán pinot noirból, portugieserből és kékfrankosból lehetne kikeverni. Bora ritkán alkoholos. A beaujolais (kis bével, ez tehát nem a borvidék, hanem annak bora, lásd Villány -> villányi) jellegzetességéhez ugyanakkor egy különleges borkészítési eljárás is nagyban hozzájárul, a szénsavas maceráció. Ez egy, a hagyományos erjesztéstől gyökeresen eltérő metódust takar, melyben élesztők nem, csak a szőlőbogyók saját enzimei vesznek részt. Bontják az almasavat, innen a borok kereksége, korai fogyaszthatósága, és egyedi aromákat termelnek, az eltéveszthetetlen és tipikus banános, gömbrágós illatot. Néhány százaléknyi alkoholtartalom elérésekor a folyamat leáll, ezt préselés, majd hagyományos erjesztés követi (hiszen a préslé még tele van cukorral, ezt már borélesztők alakítják át).

Megemlítendő, hogy a technológiának két fő változata létezik: az iparosítottabb, sietős verzió, ami az azonnali fogyasztásra szánt, és novemberben már megjelenő nouveau előállítására szolgál, és a maceration traditionelle, ami egy kézművesebb, időigényesebb eljárás. Utóbbi tartalmasabb, eltarthatóbb borokat eredményez, így születnek a cru-borok. (Bővebben lásd Jamie Goode cikkét.)