
A változás szele – három siller 2022-ből

Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Újabb állomás a villányi franc útkeresésében. Legalábbis ezt a bort kóstolva úgy tűnik, hogy napfényes, déli borvidékünkön is léteznek termelők, akik letértek a régen kitaposott ösvényről (aki még kapásból eszembe jut: Rácz Miklós Tamás, ill. amfórás kísérleteivel a Vylyan), és milyen jól tették. Continue reading “Kiss Gábor Cabernet Franc 2022”
Az elmúlt néhány évben kóstolt, pár tucatra rúgó (nagyrészt saját beszerzés) osztrák kékfrankos felemás érzéseket hagyott bennem. Gyenge borral nem találkoztam, ám érdekessel sem elég gyakran. A többség a nemzetközi stílusként elhíresült irányzat gyermeke volt, mindent – hibát és erényt is – felülíró, (új)hordós köpenybe öltöztetve. Mintha csak a kétezres évek elejét taposnánk. Continue reading “Kortárs blaufrankisch – Prieler és Dorli Muhr”
Continue reading “Szekszárdi zamatbajnok – Németh János Deviant Syrah 2020”
Tavaly a Stumpf Pincészetnél Egerben terjedelmes borsort volt szerencsém végigkóstolni kereskedő barátommal, syrah-val, merlot-val és cabernet-vel zárszóként. Nem tagadom, utóbbi (2017) különc mivoltával is megnyert magának (16% az alkoholja, voltaképpen egy desszertbor), de nagy fajták ide, nagy fajták oda, összességében nekem a kékfrankos tetszett a legjobban. Continue reading “Stumpf Pincészet Nagy-Eged “Öregtőkék” Kékfrankos 2017″
Etalont kóstolni. Amit még egy kis társaság össze tud dobni. Amit nem iszunk, ha nem dobjuk össze. Ezzel indult a nézelődés. Continue reading “Syrah referencia – Domaine Rostaing Cote-Rotie Cote Blonde 2018”
Lehet egy kékfrankos az ünnepi vörös, ami karácsonykor az asztalra kerül? Hogy Ausztriában mit válaszolnának erre, az nem is igazán kérdés. Már csupán az árakat nézve sem. A Wein & CO legdrágább osztrákjait böngészve az abszolút csúcson ugyan mást találunk (kvázi egy bikavért), de a 60 és 90 euró között élbolyt már a blaufrankisch uralja. Continue reading “Ünnepi kékfrankos: Takler Szenta-Hegyi 2018”
Gyorsan tovatűnő ízek, melyekkel nem lehet betelni. Nekem ez jut eszembe, ha az újborra gondolok. Nem is értem a bozsolé-koncepció feletti fanyalgást (ti. hogy a 2000-es években meredeken leesett a Beaujolais Nouveau népszerűsége, manapság gyakorlatilag kötelező elem mentegetőzéssel kezdeni a témában születő írásokat, lásd itt), míg szembe nem jön egy olyan banánaromás, műanyag hatású bor, ami rögtön más megvilágításba helyezi a történetet. Continue reading “Kis primőrszemle: Ruppert, Vylyan, Bock és Duboeuf”
You must be logged in to post a comment.