Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A kadarkát és a tölgyhordót régen elkönyveltem magamban összeférhetetlen párosként, de ez a sor elgondolkoztatott. Meglepően jól jöhet ki egy rövid-középtávú érlelésből a fát látott verzió, amint a lenti példa is bizonyítja, és kétségeim vannak afelől, hogy tartályos érleléssel megközelíthető ez az eredmény. Erre ugyanakkor pár év múlva visszatérhetünk, a tesztalanyok már a borhűtőben pihennek… Continue reading “Hét kadarka”
Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akinek eszébe jutott már november végén beaujolais nouveau-t és hasonlókat kortyolgatva, hogy ezeket a kirobbanóan friss borokat szívesebben fogyasztanám a jó idő beköszöntével, tavasz derekától, mintsem a testes vörös főszezonban. Újborokat azonban néhány hónapon túl tartogatni nem célszerű, legalábbis ezt igyekszik az ember fejébe sulykolni a boros szakirodalom, és ezt általános szabálynak magam is elfogadom – még ha tudnék is ellenpéldákat felhozni. Continue reading “Nyári vörös – Sebestyén Indigó Zweigelt 2023”
A Dorli Muhr név nekem 2011-ben égett be. Az ő (akkor még Muhr-van der Niepoort néven futó) kékfrankosát keverte Dagadtos nagy burgundi kóstolójába, nem kisebb név, mint egy Clos de Tart után (akkor 240 euro, ma 1000) – az osztrák kakukktojásnak a titánok árnyékában sem volt miért szégyenkeznie. Continue reading “Blaufrankisch for the Burgundy lover – Dorli Muhr kékfrankosai Budapesten”
A hősidők édesboros tesztjeinek árérték bajnoka, ez ugrik be a Royal Tokaji Áts cuvée-ről. Nem múlhatott el év anélkül, hogy ne próbáltunk volna rá az aktuális kiadásra, és – legalábbis ennyi év távlatából – nem emlékszem csalódásra. Continue reading “Túl jó ez hiperbe – Royal Tokaji Late Harvest 2017”
Idén az attrakciót nekem a 2022-esek debütálása jelentette: minden idők egyik legszélsőségesebb évjárata – bizonyára emlékeznek, félsivataggá vált a magyar táj nyárra – meglepően kellemes furmintokat szült. Felüdülés volt ezeket kóstolni a többnyire metsző savú, citrompótló utóízű 2021-esek után (helyszíni faggatózásom alapján kevés kivételtől eltekintve 7 g/l fölött vannak az összsavak, az már nem kevés cukorért kiált; csupán miheztartás végett, 7,5-8 közötti értékkel már 5 puttonyos aszúkat találunk).
Lecke palackérlelésből. Egy teljes vertikális kellett nekem ahhoz anno, hogy megtanuljam (vagy elhiggyem), hogy a 2HA Tabunello képes beépíteni mindazt a tölgyet, amit a futó évjáratok 2-3 évesen mutatnak. 5-6 év után tárul ki a fogyasztási ablak, és ha vagyunk ilyen türelmesek, egy egészen elegáns és egyedi bort találunk a palackban. Na de mi a helyzet 14 év után? Continue reading “Az érlelt bor szépsége – 2HA Tabunello 2009”
Elnézve a primitivo jelenlegi hazai népszerűségét (kész dömping, ami itt folyik, lásd itt, itt, itt és itt is – szegény, szegény Jancis Robinson), nem is értem, hogy a monastrell miért nem robbant még be a piacra. Hasonló a sztori: az EU legdélebbi, legmelegebb bortermő övezetében (a fülbemászó nevű C III b zóna (térkép)) fekvő termőhely találkozása sötét, sűrű, túláradó borokat könnyen adó helyi szőlőfajtával. Continue reading “Matas Altas Monastrell 2021”
Jó az új Bogyólé? Nem rossz. Mégis… Ezúttal, tudtommal első alkalommal, tisztán zweigelt, kékfrankos nélkül, és ez mintha nem vált volna előnyére (csak nem főbb szerepet kap amaz? éled a villányi kékfrankos? lásd Carte Blanche). Vagy talán az évjárat lesz a ludas? Continue reading “Vylyan Bogyólé 2023”
You must be logged in to post a comment.