Hardcore champagne-osok körében nincs nagyobb szentségtörés, mint champagne-t lepezsgőzni, vagy pezsgőt felsámpányozni. Cavát, crémant-t vagy limoux-t velük egy lapon említeni vegytiszta prolitempó, vagy minimum a parvenüség minősített esete. Hiába palackos erjesztésűek azok is, a fogantatás hasonlósága nem változtat a lényegen: a legrosszabb champagne is jobb, mint a legjobb nem-champagne. Tudom, hogy ezzel a beismeréssel rögtön a homlokomra tetováltam a prolibizonyítványt, de többször megfordult már a fejemben, hogy ez a felsőbbrendűségi tudat vajon érzékszervi alapon is igazolható-e.
Szerintem egy vakteszten a Champagne Egyházközség tagjaiban leginkább crémant-okkal lehetne harctéri idegességet ébreszteni. Vagyis én elképzelhetőnek tartom, hogy a legjobb crémant-ok elérik a közepes champagne-ok színvonalát. A champagne-ok persze egy ilyen vakteszten jelentős előnnyel indulnának, hiszen az elvárásrendszer rájuk van szabva. Akármennyire prüszkölünk, más méthode traditionelle pezsgők sikerét alapvetően azon mérjük, hogy mennyire hasonlítanak egy champagne-ra.
Tekintettel arra, hogy az én kereseti viszonyaim között a parvenüség is csupán a logikai tér egy távoli galaxisa, egy ilyen tesztet még borbaráti segítséggel sem tudnék tető alá hozni. De a gondolat nem hagyott nyugodni, és végül egy 2016-os Kreinbacher Brut Classic köré mégiscsak összedobtunk egy embrionális, hibrid-tesztet. Embrionális, mert mindössze 4 tételből állt. Hibrid, mert nem csak az érdekelt, hogy fölismerjük-e a champagne-t, hanem hogy mennyire sikerült az új évjáratos Kreinbacher.
Én korábban egyáltalán nem osztottam a Kreinbacher pezsgők iránti rajongást, de miután az évjáratos rozé pezsgőjük levett a lábamról, fő-fő champagne-gurum felvilágosított, hogy koncepcióváltás történt: a korábbi tapasztalatok összegzése után megkezdték a furmint visszaszorítását, és a rozénál tapasztalható szintugrás valószínűleg azzal magyarázható, hogy az alapbor már kizárólag chardonnay-ból és pinot noirból készült. A 2016-os Brut Classic-ba viszont pinot noir helyett közel 30 százalék furmint került.
A négy kóstolt bor: Pierre-Marie Chermette Crémant de Bourgogne Blanc de Blancs Brut, Tesco Finest Champagne Premier Cru Brut, Roederer Brut Champagne és Kreinbacher Brut Classic 2016 magnum.
Kezdjük a nyitó kérdéssel: ki lehet-e kóstolni a champagne-t a sorból? Igen. De nekünk, amatőrségünkből kifolyólag, ez csak részben sikerült. A fő zavart a crémant okozta, ill. hogy valójában két champagne is szerepelt a sorban és miután a Tesco Finest 2012 körüli alapborból készülhetett, így drámaian különbözött a sokkal fiatalabb Roederertől. Másnap visszakóstolva már napnál világosabbnak tűnt, hogy a crémant nem lehet champagne, mert túl gyümölcsös és túl karcsú. A Tesco Finest csakis érett champagne lehet, mert tele van brióssal, nugáttal, testes és strukturált, a buborék pedig már szinte elomlik a szájban. A Roederer a masszív savakkal együtt is tankönyvbe illő champagne: friss, lendületes, elegáns, tiszta.
És milyen a Kreinbacher Brut Classic? Fontos tisztázni, hogy jelentős előnnyel indult, mivel magnum, és a közvélekedés szerint ez pezsgők esetében a szokásosnál is többet számít. Kidolgozottság, tisztaság, vonzerő tekintetében mindhárom riválisától elmaradt. Nem olyan gyümölcsös és friss, mint a Chermette, nem olyan elegáns és tiszta, mint a Roederer, nem olyan érett és fajsúlyos, mint a Tesco Finest. Nagy baj azért nincs vele, de három jellemzőjével nem sikerült megbarátkoznom: egyszerű és kissé nyers sav, fémes, vegetális illatjegyek, kesernyés lecsengés. A 2016-os Kreinbacher Rosé Brut magnum egy klasszissal kifinomultabb és kettővel tetszetősebb pezsgő.
You must be logged in to post a comment.