Van egy távoli ismerősöm, aki némi erőfeszítés árán talán a barátom is lehetne. Amerikában él, és én még soha nem jártam Amerikában, valószínűleg már nem is fogok. Ő a legnagyobb borszakértő, akivel valaha találkoztam. Mindent kóstolt oda és vissza, miközben a legszebb amerikai hagyományoknak megfelelően igazi antisznob. És ahogyan az boros körökben feltűnően gyakran fordul elő, elsőrangú elme. Amikor nagy ritkán valamilyen kérdéssel fordulok hozzá, nyomdakész esszékben válaszol, ami egyszerre tölt el örömmel és bánattal. Örülök, mert tanulságos a tartalom és megtisztelő a figyelem, elkeserít, mert szembesít azzal, hogy az én lehetőségeim milyen szánalmasan szerények, és hogy az elhivatottság bennem mennyivel halványabban pislákol.
Talán tíz éve is lehet annak, hogy eljött a Budai Borfesztiválra és apró gyöngybetűkkel teleírt egy fél jegyzetfüzetet, aztán másnap egy közös vacsora után Műtanninéknál felejtette. Számomra ez maga a valóra vált rémálom, ő viszont a kisujját sem mozdította, hogy visszaszerezze. Az én neurotikus, morzsák után kapkodó világom felől nézve teljességgel felfoghatatlan az ilyen szintű nonsalansz, és bármilyen nevetségesen hangzik, egyfajta hőssé avatta a szememben.
A közelmúltban Rioja és a hordók kapcsán leveleztünk, és valahogy a kaliforniai újhullámra terelődött a szó, aztán a Halcón borászat syrah-ira, végül Bukolyi Lászlóra:
„Emlékeimet felidézve az egyik abszolút kedvencem Bukolyitól származott, és a kettő közül az övé egy kissé strukturáltabb, és megvolt benne az a fűszeresség, ami a hűvösebb régiókban termő syrah-k sajátja. Örömmel hallom, hogy Bukolyi visszatért a borászkodáshoz. Imádtam a borait.”
Büszke vagyok rá, hogy egy újabb ponton találkozik az ízlésünk.
Nagyjából két hónapja, a kadarka mellett, három Gróf Buttler syrah-t is kóstoltunk. Az egyik a legnagyobb borélményeim közé tartozik, a másik az egyik legjobb magyar vörös, amit valaha ittam, a harmadik, hát, az csak szimplán jó. Ezek a borok ma már jórészt relikviák – 2005-ben, illetve 2006-ban készültek -, legfeljebb feledékeny gyűjtőknél maradhatott egy-két palack, ezért nem is akarom őket a szokásos kóstolási jegyzet sablonba belepréselni.
A katartikus élményt a 2005-ös Nagy-Eged Syrah 4-500m okozta, a majdnem katartikust az alacsonyabbról szüretelt 3-400m és ami szimplán csak jó volt, az a 2006-os Phantom. A világban elfogadott hierarchiát borzolni sem fogja, amit írok, de a két 2005-ös beláthatatlan magasságban trónol a 2010-es Guigal Ex Voto fölött, pedig. A Phantommal kapcsolatban mindig voltak fenntartásaim, és a bor máig nem állt igazán össze, de nem kizárt, hogy egyszer ez is bekövetkezik, hiszen a 2008-as Kadarkának és a 2005-ös Syrah-knak sem jósoltam volna nagy karriert az első találkozás alapján. Engem bosszant a terroir szó propagandisztikus használata, de mostanra nem maradt bennem semmi kétség, hogy a Nagy-Eged valóban tud valamit, amit más termőhelyek nem.
A korábban hallgatagnak és megközelíthetetlennek hitt Bukolyi László most látható élvezettel osztja meg gondolatait a facebookon. Én is lelkesen olvasom, és közben elkerekedett szemmel bámulom, hogy milyen fürt-manökeneket terem a Nagy-Eged.
Az alábbiakban néhány idézetet olvashatnak Bukolyi Lászlótól a syrah-val kapcsolatban:
A méltatlan kedvencem. A fajta megismerését Román Péternek köszönhetem, akivel Londonba jártunk és egy kínai étteremben mutatta meg nekem egy ausztrál bor képében. A bor még az erősen fűszeres környezetben is bőven kilógott a fásságával. Olyan volt, mintha egy megégett fadarabot nyalogatna az ember. Mivel akkor, még semmit nem értettem a fajtákhoz és a boraikhoz sem, így csupán a dilettáns véleményemet mondtam el Péternek. Mivel azonban az ízmemóriám, meglehetősen fejlett, így hát elraktároztam, a fás ízén túl, a testességét, a meglehetősen fűszeres ízét és illatát, különösen a borsosságát, a gyümölcsös ízét és talán meglepő, de az ibolya illatát. Igazából ez utóbbit, csak később tudtam beazonosítani, mert a fa sok mindent elnyomott. Ezzel együtt, akkor és ott leírtam a fajtát. Néhány év múlva, miután kezdtem kóstolgatni a borokat, nyilván az egrieket elsősorban, azon belül is a bikavéreket, úgy tűnt nekem, hogy meglehetősen vékonyak. Úgy gondoltam, hogy kellene bele házasítani valamilyen fajtát, ami “vastagabbá” teszi a bikavérünket. Elgondolásomat alátámasztani látszott az a tény is, hogy id. Gál Tibor tervezte ezen fajta telepítését. Persze akkor még nemhogy a bikavérbe nem kerülhetett bele, hanem még telepíteni is csak kísérleti fajtaként lehetett. Nem megvárva a Tibor által eltelepített syrah eredményességét, két év múlva már én is telepítettem 5000 db francia oltványt. Ez és a 2003-ban a Nagy-Egedre telepített 4 hektár is hozzájárult, meglehetősen korán, hogy a fajtát elismerték, telepítésre engedélyezték, sőt a bikavérbe is bekerülhetett.
Kérdéses volt, hogy a fajta, vajon, hogy érzi magát majd Egerben. A francia idős szőlőtermelők a fajtával kapcsolatban azt a tanácsot adják, hogy „Keress egy meredek, köves, déli hegyoldalt és ültesd oda”. Sajnos a kövek összetételének fontosságára nem hívják fel a figyelmet. Pedig a fajta telepítésével és termesztésével kapcsolatosan a megfelelő talaj kiválasztását illetően ez a meghatározó kérdés. A syrah ugyanis a talaj mésztartalmára nagyon érzékeny. A franciák szerint ez a tulajdonsága az alany helyes megválasztásával mérsékelhető. Szerintem meg nem. Véleményem szerint magas mésztartalom esetén a legmésztűrőbb alanyok sem segítenek a fajta ezen „hibáján”. Annak idején utána jártam ennek a tulajdonságának és a legmésztűrőbb alanyokat alkalmaztam: Fercal-t, Georgikon-t és T5C-t a Nagy-Egeden A Szarkás talaja megfelelő lett volna neki, de azt akartam, hogy a legjobb helyre kerüljön, így egy nyers tufa foltba telepítettem, amit nem tolerált. Már egészen fiatal korban, mint ahogy a képek is mutatják, a tőkék klorotikus (sárgulás) tüneteket kezdtek mindkét helyen mutatni. Talán megnyugtató az a tény, hogy Eger szőlő területei leginkább mészben szegények. Mindezen problémák ellenére a fajta már fiatal korában, fantasztikus borokat produkált. Néhány palack eljutott Lyonba, az „őshazába”, ahol összemérték a helyi termelők azonos fajtájú boraival. Eger város büszke lehet arra, hogy területein, ilyen minőségű borokat lehet előállítani.
A syrah meglehetősen bőtermő, nagyfürtű és nagy bogyójú fajta. Ezek a tulajdonságok egy tápanyagban gazdag területen, nagyjából be is határolják a sorsát, és a bora minőségét. Ilyen körülmények között csak átlagos bort ad. Képes arra is, hogy amennyiben nem megfelelő időben végzik el a fürtritkítást, akkor megnövelje jelentősen a fürt súlyát, így lehet, hogy súlyra bepótolja a leszedett mennyiséget. Fogékony a betegségekre, főleg lisztharmat és botritisz támadja meg. Elképesztő kajla szőlő, egyszerre van rajta 20 centis és 60 centis hajtás is. Mindkét területen, minden szőlő jól érzi magát, csak a syrah sínylődik a mésztől, olyan szinten, hogy előbb vagy utóbb, valamennyi tőke ki fog pusztulni.
Tőlem sokszor kérdezték már, hogy hogyan tudok ilyen minőségű borokat készíteni? Azt szoktam válaszolni, hogy én nem értek a borhoz, de minden esetben olyan minőségű szőlőt állítok elő, amiből egy “hülye” is tud jó bort készíteni.
(A fotókat Bukolyi László készítette.)
You must be logged in to post a comment.