Szerettem volna szeretni. Hiszen szép a címkéje. Meg nem is olcsó. És natúrbor. Mint ilyen pátyolgatásra szorul. Én legalábbis derekasan küzdök, hogy mértékkel, de mégiscsak pozitívan diszkrimináljam. Egyrészt, mert a világ tágas és ez engem örömmel tölt el, és ha tovább tágul, ez újabb ok az örömre. Másrészt, mert él bennem egy olyan homályos sejtés, hogy minél több dolognak tudunk örülni, annál jobb nekünk. Vannak dolgok persze, amiket csak tanulás útján lehet megszeretni, de ez a befektetés többnyire megtérül.
Nem mindig. Én most például megtorpantam. Jött két olyan bor gyors egymásutánban, ami állcsúcson kapott és még nem tudtam kimozogni. Az egyik a Weninger 2019-es Syrah, ami olyan szinten hiperaktív, annyira elüt egyik kedvenc műfajom sztenderdjétől, annyira nincs fedésben azokkal a Weningerekkel, amelyek annak idején bearanyozták nekem ezt a nevet, hogy csak bámulok, mint kiskutya az ugatásba.
És aztán itt van ez a Páger. Nyitáskor azt hozta, amire számítottam: X százalék feldolgozandó furcsaság, Y százalék szerethető erény. Aztán múlt az idő, a bor viszont nem fogyott. A feldolgozandó furcsaság egyre szélesebb árnyékot vetett az egyre fakóbb erényekre. Azon vettem észre magam, hogy a kóstolás feladat lett, és a harmadik napra egyedül maradtam, a feleségem feladta a küzdelmet.
Eleinte olyan volt, mintha a sört a meggyszörppel keresztezték volna, mínusz buborék. Aztán még sós is volt és gyógyszeresen kesernyés, muskotályosan parfümös és édes, bár száraz. Ahogy múlt az idő egyre inkább kanalas orvosságra emlékeztetett: édes és keserű, tömény valami furcsa savval, ami lendületet nem adott, csak a lecsengésben aktiválta magát. Eddig az volt a natúrboroknál a kihívás, hogy meglovagoljuk a vadságot, hogy ne essünk ki a nyeregből. Ebből azonban mintha kivették volna az elemet – megül a szádban, mint egy kanál szójaszósz.
Ha nem borboltban veszem, ha nincs ráírva, hogy kékfrankos, talán eszembe sem jut, hogy ez egy bor. Márpedig én szeretem a bort.
4 pont és 3900 Ft.
You must be logged in to post a comment.