Clemens Busch nagyjából a világ legszebb dűlőiben edzi tériszonyát és bár jómaga az árokparti hippi figurára esküszik, a borai kristálytiszták és acélosak. Ha valaki, akkor ő joggal kampányolhatna a “folyékony pala” szlogennel, meg az “őszinte, kőkemény rockkal”, mert nála tényleg semmi nem csorbítja a savak élét.
Korábbi nekifutásaim alkalmával nekem torkomon akadt a damaszkuszi penge – én hajlamos vagyok a rieslinget egy gyümölcssalátának látni, a clemens buschi receptben azonban jóval több a kő meg az acél, mint a gyümölcs, maradékcukorból is legfeljebb homeopátiás mennyiséget engedélyez. Ifj. Heimann Zoltán lehúzott nála néhány dolgos napot, és amikor egyszer vasárnap hajtották ki a szőlőbe és ezt óvatosan szóvá tette, akkor Clemens Busch a következő megjegyzéssel buzdította: “Itt megtiszteltetés dolgozni”. Azt hiszem, a borai a fogyasztásakor is ez lehet a helyes attitűd.
Fenntartásaimmal együtt is tudom, hogy ezek értékes és tanulmányozásra méltó borok, így évente, két évente sort kerítek egy bilaterális nyúzópróbára, hogy kiderüljön, hol tart ő és hol tartok én. Most szerencsésen találkoztunk.
Még nem volt időm elmélyedni a 2020-as évjárat értékeléseiben, de első blikkre gyümölcsben és savban gazdag borokat ígérnek. És a 2020-as Grauen Schiefer pont ilyen.
Lehet, hogy túltoltam a lélektani felkészülést, de a jegyzeteimben újra és újra ahhoz tértem vissza, hogy ez egy gyümölcsbomba, legalábbis a buschi szikár és komor paradigmán belül. Ananász, egres, zöld őszibarack, ringló, a füstös, minerális (német nyelvterületen: palafűszeres (nem viccelek)) jegyek mellett. Arányai, textúrája, rétegzettsége a legjobb német birtokborokkal egy szinten. Az én ízlésem felől nézve, pont abba az irányba mozdult el egy-két centit, ami lehetővé teszi, hogy ne csak tiszteljem és féljem, de szeressem is. Riesling-headeknek kötelező tananyag, árban a fájdalomküszöb határán. Erős 7 pont.
You must be logged in to post a comment.