A nyáron Peter Pharos publikált egy szatirikus írást arról, hogy a jó borújságírónak milyen elvárásoknak kellene megfelelnie. Mivel a korrupt borsajtó kérdése elég nagy hullámokat kavart, talán érdemes a másik oldalról érkező önirónikus panaszt is meghallgatni. Kedvcsinálóként két bekezdést durván átmagyarítottam, de akinek megy az angol, legalább középiskolás fokon, az menjen egyenesen az eredetihez.
A jó borújságírónak jó kommunikátornak is kell lennie. Meg kell tudnia szólítani azt az 1 százalékot, aki drága borokat iszik, és azt a 97 százalékot, aki olcsó borokat iszik. A köztes 2 százalékkal – ők azok, akiket valóban érdekel a bor -, nem kell foglalkozni. Amit ők isznak, az nem elég drága ahhoz, hogy érdemes legyen a lakájukká szegődni, és nem elég olcsó ahhoz, hogy mainstream népszerűséget hozzon, ezért ők lettek a megbélyegzettek, a borsznobok, akik okoskodásukkal mindenki mást elijesztenek a bortól. Mit sem számít, hogy talán egyedül ők azok, akik valóban olvasnak borokról, hiszen már nincsenek boros cikkek, nincsenek magazinok és nincsenek újságok. Helyette üres, lebegő, feneketlen webes edények vannak, amelyek arra várnak, hogy megtöltsék őket tartalommal, ezért a jó borújságírónak jó tartalomszolgáltatónak kell lennie. Az ugyan nem egészen világos, hogy mi számít tartalomnak, de úgy tűnik, hogy jórészt az, ami a platformkapitalizmus aktuális verzióját táplálja.
Végül, és ez mindennél fontosabb, a jó borújságíró nem lehet üzletileg érintett a boros szakmában. Ez különbözteti meg a borkereskedelem minden más szereplőjétől. A jó borújságírónak nem szabad rendezvényeket szerveznie, matricákat árulnia, vendéglátást elfogadnia, vagy akár csak barátkoznia bárkivel a boros szakmában, mert ez egyenes út az erkölcsi fertőbe. Sőt, a jó borújságíró nem fogadhat el tesztpalackokat sem, hiszen egy olyan ember, aki évente több mint 5000 bort kóstol, azonnal elveszíti a tisztánlátását, amint felmerül a lehetőség, hogy ihat egy kis bort. A jó borújságírónak tehát magának kell megvennie a bort, és teljesen immunisnak kell lennie az árnak a minőség érzékelésére gyakorolt hatásával szemben. Mivel egyetlen boros írás sem fogja valaha is fedezni a palackok beszerzésének költségeit, az ideális borszakíró egy anyagilag független személy, aki folyamatos veszteséggel dolgozik, de annyira elkötelezett a munkája iránt, hogy mégis professzionális minőséget hoz létre. Hogy valaki miért áldozná az idejét, energiáját és pénzét arra, hogy mások vállalkozását népszerűsítse, nem teljesen világos. Úgy tűnik, a jó borszakírónak az a hivatása, hogy “az ágazatot támogassa”.
[Aranyszájú Szent János portréját innen metszettem.]
You must be logged in to post a comment.